STOP! Vagy SOTP?

Nagykanizsán csütörtök délután 13 körüli időben fotózta olvasónk ezt a friss aszfaltfelfestést a Dózsa György utca – Hevesi utca kereszteződésénél.
Vajon hogy nem tűnt fel a lelkes munkásoknak, hogy a négy betűs szóból kettőt sikeresen összekevertek?

(Fotó: Tóth Melinda)

Dehogynem! Ugyanis este már a SOTP! helyett STOP! felirat volt olvasható az aszfalton.

(Fotó: Teperics Krisztián – Facebook)

Persze, attól még, hogy SOTP-ot festettek a flaszterre a STOP tábla még ugyanúgy megállásra kötelezi a közlekedőket.

Hogy a felfestés poénból volt vagy véletlen, azt nem tudni, de nem egy fotó készült arról, hogy a jó munkásemberek meghackelték az ominózus kereszteződést 🙂

Bakancslista Kanizsán

Érdekes fotó jelent meg a minap a Zalai utak „királyai” Facebook csoportban.
Felvezetője így szólt:
„Ha esetleg valaki hiányolna egy bakancsot a bakancslistájáról..”

Ugyanis nagykanizsai Fő úton közlekedett egy Fiat Uno, aminek a vonóhorgára valamilyen okból egy bakancs volt rakva 🙂
A fotóhoz ilyen kommentek is érkeztek:
– Zseni, ha rosszul megy neki a parkolás, legalább nem hagy mély nyomot a mögötte lévőben.
– Ezt a kocsit már így vette bakanccsal együtt.. Ki tudja, lehet hogy muzeális érték.
– Gondolom fázott a vonóhorog.
­-  Jó visszarúgást ! 🙂

Elkészült egy új kanizsai Erzsébet téri koncepció

nagykanizsa erzsébet tér

Egy új Erzsébet téri koncepció látott napvilágot Nagykanizsán, amely szerint a város központi helyén egy nyilvános strand kapna helyet 🙂

Persze ezt nem a városvezetés terveztette, hanem Vízvári József (alias Pipás) készítette (photoshoppolta össze) és tette közkinccsé Facebook oldalán.

A kommentelőknek tetszik az ötlet.

Például ilyen vélemények is vannak:

– Így már tetszik ,, nagyon jó ,,, Mert az eredeti nagyon nem tetszik !!!

– Na szavazzuk meg!

– Jó is volna! Lendületet vinne a városban.

– Nagyon jóó!

– Cool!!!

Az alkotó szerint  (és most a politikai zöngéket inkább mellőznénk)  a hawai-stílusú fürdőnek talán jobban örülnének a kanizsaiak, mint a mostaninak.

– Igaz, ez esetben ugranának a különböző rendezvények – fogalmazott a térre nagyot álmodó Pipás.

(Forrás: Vízvári József – Facebook)

1 2