Baleset a kanizsai Vásárcsarnoknál

Csütörtökön este 21 óra körüli időben baleset történt a nagykanizsai Vásárcsarnoknál.

Olvasónk nagy távolságból készült fotóin az látszik, hogy az esethez a rendőrség és a mentők is vonultak.

A balesetről részletekkel később jelentkezünk, megvárjuk a hatóságok hivatalos közleményét.

Frissítés!

Egy vezetői engedéllyel nem rendelkező 15 éves helyi fiú 2018. január 18-án 20 óra 46 perckor Nagykanizsán, a Vásárcsarnok melletti parkolóban közlekedett egy Opel Astra típusú személygépkocsival, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, fék helyett a gázpedálra lépett és nekiütközött az épület falának.
A baleset következtében a gépkocsi 19 éves utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett – írta közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kanizsai Csarnok Üzletház üzenete

Több mint 1 hete a Csarnok Üzletház elé beparkolta ismeretlen tulajdonosa az LXM-827 rendszámú Nissan Micrát úgy, hogy három kocsihelyet foglalt el, az amúgy is kevés parkolóhelyen.
A terület magánterület, behajtás csak engedéllyel lehetséges.
Szíveskedjen autóját elvinni, mert megtesszük a szükséges intézkedéseket.
A megosztásokat köszönjük.
Intéző Bizottság
(Forrás és fotó: Csarnok Üzletház – Vásárcsarnok hivatalos oldala, Nagykanizsa )

Tavirózsák a nagykanizsai Vásárcsarnoknál

A nagykanizsai Vásárcsarnok parkolójánál található egy szépen kialakított kis tó.

A tó eredetileg egy tüzivíz-tározó volt, aztán kicsinosították, de ettől függetlenül a funkciója ugyanaz, ha netán tűz ütne ki az épületben vagy környékén, onnan is vételezhetnek vizet a kanizsai lánglovagok.

UPDATE!

A tüzivíz-tározó valamikor az Erzsébet téren volt, ott ahol kb. most a Szentháromság szobor áll.
A mostani tavacska a területen lévő lápból alakult ki – írta Horváth György olvasónk.
Köszönjük szépen a helyesbítést!

A tavacskában minap egyik ismerősünk bájos tavirózsákat fotózott le.

A Kaposváron élő, de zalai születésű Kis-Bankné Kondákor Marianna szemet gyönyörködtető képeit fogadják szeretettel.

Nekimentek az autójának a Vásárcsarnoknál, keresik a károkozót

SZEMTANÚT, ESETLEG AZ ELKÖVETŐT KERESEM!!
Vasárnap délelőtt 9 és fél 11 között a Vásárcsarnok mögötti parkolóban nekimentek az autómnak!!
Persze minden cetli nélkül elhajtott az illető!
A rendőrség helyszínelt, a térfigyelő kamerát megnézik!!
Egy szemtanú szerint egy SZÜRKE OPEL ASTRÁT keresünk férfi sofőrrel!
Jobb lenne, ha előbb megtalálna ő bennünket, mint a rendőrség őt!!
Elérhetőségem: 0620/-397-0265.
Ha bármiben tudtok segíteni, köszönöm!!

Az esettel kapcsolatban a nagykanizsai Horváth Ildikótól megtudtuk, hogy egy Ford Mondeónak hajtottak neki a nagykanizsai Vásárcsarnoknál.

Jobb ha a kárt okozó autós nála jelentkezik, mielőtt még bekopog hozzá a rendőrség.

Nagypénteken és Nagyszombaton nyitva lesz a Vásárcsarnok

Nagypénteken és Nagyszombaton nyitva lesz a nagykanizsai Vásárcsarnok.
A Vásárcsarnok pénteken reggel 5 és délután 17 óra között várja a vásárlókat, míg szombaton reggel 5-től délután 14 óráig lesz nyitva.
Akik eddig még nem találtak alkalmat a húsvéti nagybevásárlásra, azok most még megtehetik.

Pénteken 9-12 óra között Mikkamakka játéktár lesz a a csarnok emeletén.
Itt játékok sokasága és kreatív foglalkozásokkal várják a kicsiket és nagyokat.
A húsvéti napokon, vasárnap és hétfőn a Vásárcsarnok zárva lesz.
Az, hogy melyik árus jelenik meg a piacon vagy melyik boltos nyit ki az üzletek közül, már mindenki egyénileg válogatja.
(Fotó: Csarnok Üzletház – Vásárcsarnok hivatalos oldala, Nagykanizsa )

Parkolónak kinéző tárgyak Kanizsán

A legutóbbi – március 30-i – kanizsai közgyűlésen szó volt Nagykanizsa bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről is. A napirend kapcsán szót kért dr. Molnár József rendőr ezredes, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője.
Mint szavaiból kiderült, két „parkolónak kinéző tárgy” van a városban, ugyanis sem a Délzalánál, sem pedig a Vásárcsarnoknál lévő parkolók nincsenek parkolóként bejegyezve.

Mint mondta:

„Két nagy parkolásra szolgáló terület van a városban, amelyet a város egyiket fizetőparkolóként üzemelteti a másikat viszont nem, de mind a kettő parkolónak kinéző tárgy. Tehát az oda beparkoló ember az azt gondolja, hogy ő most egy parkolóba állt be és ugye a parkolóra az a jellemző, hogy oda vonatkoznak a KRESZ szabályai, hiszen amelyik parkoló parkolóként be van jegyezve ott ugye a KRESZ szabályai szerint el lehet követni különböző szabálysértéseket.
Itt gondolok a koccanásokra.
A Délzalánál lévő fizetőparkoló, illetve Vásárcsarnok parkolója viszont még mindig nincs parkolóként bejegyezve és ezáltal, hogyha ott történik koccanás, akkor a rendőrség nem tud jogszabálysértést megállapítani és biztosítási ügyintézés során így a másik fél egyszerűen nem vállalja a felelősséget és itt több százezer forintos károk keletkeznek úgy, hogy nem tudja érvényesíteni.
Hiába tudja azt, hogy ki az okozó, mivel hatósági felelősségmegállapítás nincs, a biztosító nem áll vele szóba, a pereskedés pedig három-négy évig tart.
Én azt gondolom, hogy nem olyan jelentős összeg szerintem ennek a meglépése annak érdekében, hogy e tekintetben is nagyobb biztonsággal éljünk.”

(Forrás: Részlet a közgyűlés szó szerinti jegyzőkönyvéből)

A szó szerinti jegyzőkönyv ITT TALÁLHATÓ.

Hello Kanizsa – Fotók a városról

Van egy Hello Kanizsa nevű Facebook oldal, amelynek jelenleg mindössze 178 lájkja van/volt, – ami cikkünk megjelenése óta folyamatosan nő – viszont fantasztikus kanizsai fotók találhatók az oldalon.

A fényképek a mai Kanizsa és városrészei egy-egy pillanatát örökítették meg és láthatóan nem amatőr fotós az oldal adminja.

A Hello Kanizsa fotóiból most néhány szép fotót válogattunk össze, de ha az összes fotóra vagytok kíváncsiak, akkor azt a Facebookon ide kattintva nézhetitek meg.

(Nagykanizsa Munkás utca)

(Nagykanizsa Szent Imre utca)

(Nagykanizsa Bankpalota)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Hotel Centrál)

(Nagykanizsa belváros)

(Nagykanizsa alsóvárosi templom)

(Nagykanizsa Huszti tér)

(Nagykanizsa Platán sor)

(Nagykanizsa Teleki utca)

(Nagykanizsa Keleti városrész)

(Nagykanizsa Balatoni út)

(Nagykanizsa Boldogasszony templom)

(Nagykanizsa Vásárcsarnok)

(Nagykanizsa város címere a Csónakázó tó bejáratánál)

 

Szétvandálkodtak egy kocsit Nagykanizsán

Nagykanizsán a Vásárcsarnok parkolójánál a szemnek nem éppen kellemes látvány fogadja a gyanútlan járókelőt.

A kocsi jelentős részét ellopták, ráadásul a környékét beterítették szeméttel.

Az autót gyakorlatilag szétvandálkodták. Olvasónk fotói önmagukért beszélnek. Nem kell hozzá több kommentár 🙁

nagykanizsa roncsautó 1

nagykanizsa roncsautó 2

nagykanizsa roncsautó 4

nagykanizsa roncsautó 5

Pénztárcát lopott egy 14 éves nagyrécsei lány

pénztárcát lopott

Nagykanizsán egy lakásból lopott pénztárcát egy 14 éves nagyrécsei lány.

A pénztárcában személyes iratok is voltak.

A január 9-i lopás ügyének feldolgozását a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a zalaegerszegi ügyészségnek – írta a ZMRFK.

Korábban közreadtunk egy rendőrségi felhívást is fotóval, melyben egy olyan hölgyet keresnek, aki a kanizsai Vásárcsarnokban lopta el egy virágárus pénztárcáját.

EZT A CIKKET ITT TALÁLJÁK OLVASÓINK.

Pénztárcát lopott a kanizsai vásárcsarnokból

nagykanizsa vásárcsarnok lopás

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság keresi a képen látható nőt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy nő 2016. március 23-án 8 óra 19 perckor a Nagykanizsai Vásárcsarnokban, egy virágot árusító személytől az eladópultról, eltulajdonította annak pénztárcáját, benne személyes irataival, bankkártyákkal és készpénzzel együtt.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén. (Forrás és fotó: police.hu)

1 2 3