Az Erzsébet tér áprilisban

Már többször leírtuk, hogy óriási szerencsénk van, hiszen nagyon sok olvasónk küld nekünk számtalan szebbnél-szebb fotót.

Ez egyben azt is jelenti, hogy kedvelik weboldalunkat a délzalapress.hu-t, ahol inkább olvasóinknak szeretnénk megfelelni és lehetőség szerint kevés, minimális teret adunk a politikának, a politikusoknak. Ugyanis nekik csak az a fontos, hogy újraválasszák őket, minket pedig legkevésbé érdekelnek.

Most újabb fotókat kaptunk ezúttal Tihanyi Attilától. Különlegességük, hogy telefonnal készültek, ennek ellenére nagyon tetszetősen mutatják be az áprilisi kanizsai Erzsébet teret.

A fotós látásmódja is szimpatikus, egy-egy jó szögből örökítette meg Kanizsa központi terét.

Továbbra is várjuk olvasóink fotóit, információit, videóit KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre.

A kanizsai est varázsa

Érdekes és szép látvány Nagykanizsa a magasból.

Különösképpen szép a város éjszaka.

Dani Mercedestől most olyan fotókat kaptunk, amely a nagykanizsai éjszakát, Kanizsa éjszakai fényeit mutatja be egy tízemeletesből.

A fotók a tizedikről készültek, nagyjából 35 méter magasból.

Ugye, hogy szép?

Fogadjátok szeretettel Dani Mercedes fotóit 🙂

Továbbra is várjuk Olvasóink információit, fotóit, videóit a KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra PRIVÁT ÜZENETBEN.

Egyben várjuk infóitokat, fotóitokat, videóitokat az info@delzalapress.hu e-mail címünkre is. Ez utóbbi a biztonságosabb 🙂

Nyuszis dekorációk Kanizsán

Bár a Húsvét nem kimondottan a húsvéti nyúlról szól, azért nyuszis dekorációkkal is lehet örömet szerezni az apróságoknak.

Például itt van egy ötletes nyuszis dekoráció, amit a Király utcai körforgalomban kapott lencsevégre a Hello Kanizsa és egy kicsit feldobja a városképet is 🙂



S. Varga György olvasónktól két olyan fotót is kaptunk, amin a húsvéti nyúlon kívül még tojásfák is vannak.

Az ötletes elrendezés a Platán soron látható.

Ezt a fotót 2019. áprilisában Vízvári József készítette a Király utcai körforgalomnál.

Boldog húsvétot kívánunk mindenkinek!

15 látványos fotó Kanizsáról

Nagykanizsa meghatározó épületeiről, tereiről, köztéri szobrairól kaptunk egy csokorra valót Varga György olvasónktól, melyekből válogattunk egy kis képgalériára valót.

A fényképeket nézegetve meg kell állapítani, hogy a városra jellemző közterületek az idők során igencsak változtak, megszépültek.

Varga György segítségét köszönjük szépen!

Egyben kérjük Olvasóinkat, hogy küldjenek fotókat, akár videókat KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre.

Jó szórakozást a szép fotókhoz 🙂

Megszépül a Muskátli Cukrászda épülete

A napokban megkezdték Nagykanizsa ikonikus épületének a volt Bajer, a Muskátli Cukrászda épületének felújítását.

Úgy tudjuk, hogy a Deák téren található szecessziós stílusú belvárosi épület külső homlokzatának renoválására és teljes tetőfelújítására az önkormányzat költségvetésében több millió forintot különített el.

Arról is értesültünk, hogy az épületben élő többnyire nyugdíjas lakóknak nem kevés pénzzel kellett a felújításhoz hozzájárulni, ugyanis a beruházás összköltsége közel 17 millió forint.

Az összeg mintegy felét a tulajdoni rész arányában az önkormányzat állja.

Egyébként az ottani társasházi közösség a város pályázati keretéből tavaly 2,7 millió forintot nyert el.

A felújítás – amelyet még tavalyra terveztek, csak „átcsúszott” az idei esztendőre – elvileg április végére készen lesz.

(Fotó: Vízvári József)

Nagykanizsa fotókon 2017-ben

Újabb szép és friss kanizsai fotókhoz jutottunk hozzá.

Nemrég Kanizsát fényképezte le a zalai születésű Kis-Bankné Kondákor Marianna, akinek Erzsébet téri tulipános fotója Facebook oldalunk a KanizsaPress borítóképe is.

Az első fotón az egykori Muskátli Cukrászda épülete látható. A Musiról azzal a friss hírrel tudunk szolgálni, hogy információink szerint hamarosan megkezdődik az épület teljes felújítása.

Kanizsa jellegzetes épületének felújítása körülbelül 17 millió forintba kerül, a munkálatokkal a tervek szerint április végére végeznek.

A friss kanizsai fotókat jó szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe.

Kanizsa varázsa

Ismét kaptunk néhány fantasztikus kanizsai fotót, melyeknek készítője Megyery Dávid.
A jól sikerült, már-már profi fényképek Nagykanizsát és környékét mutatják be.

Természetesen az örök fotó témát adó Csótó sem maradt ki.
Továbbra is biztatjuk Olvasóinkat, hogy küldjenek fotókat e-mail címünkre, amely a következő:
info@delzalapress.hu.
A KanizsaPress Facebook oldalunkra is várjuk fotóikat privát üzenetben 🙂
Köszönjük szépen!

 

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

Szilveszteri tűzijáték Kanizsán

2016-ban az óévet a város és lakói is tűzijátékkal búcsúztatták és köszöntötték az új esztendőt.
A nagykanizsai fotókat Varga György az MTI fotóriportere készítette.


Egy kisebb tűzeset is történt Kanizsán december 31-én.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról adott hírt, hogy a kora délutáni órákban a Bagoly utca egyik családi házában a tüzelőberendezés bekötőcsövében kétharmadnyi vastagságban felgyülemlett égéstermék izzott.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a füstcsőből az izzó anyagot eltávolították, így a felhevült bekötőcső végül nem okozhatott  tüzet – írták.

A régió legszebb települése lett Kanizsa

nagykanizsa-varoskep

Közpénzből fenntartott  „királyi”  médiumoktól nem szívesen teszünk közzé híreket, most mégis megtesszük, mert a híradás pozitív.

„A régió, tehát Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron legszebb települése lett idén Nagykanizsa a Virágos Magyarországért versenyen. Az ezzel járó Arany Rózsa-elismerést Dénes Sándor polgármester a kaposvári díjkiosztó gálán vette át. Szakmai berkekben úgy tartják: az Arany Rózsa az országos fődíj előfutárának tekinthető.” – adta hírül a Kanizsa TV.

A városi televízió anyagához csak annyit tennénk hozzá, amit általában kommentelőink szoktak:

Szép, tényleg szép Nagykanizsa, de az arcpirítóan alacsony bérek miatt – ugyanúgy, mint az ország –  az egyszerű emberek, a melósok számára (és ez nem az önkormányzat hibája) sajnos pontosan ezért „élhetetlen” 🙁

(Fotó: Kis-Bankné Kondákor Marianna)

1 2 3 4 5