Feszületet állíttatott a német nemzetiségi közösség Nagykanizsán

Az út menti keresztek a kereszténységet hirdetik azoknak is, akik nem vallásosak – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a nagykanizsai német nemzetiségi közösség által állított kereszt megáldásán.

Soltész Miklós hangsúlyozta: mindenki kerülhet olyan nehéz helyzetbe, amikor fogódzót keres; egy út menti feszület a kereszténység értékei felé irányíthatja az útkereső ember gondolatait.

(Nagy Vendel plébános, címzetes apát megáldja a nagykanizsai Csónakázó-tó közelében felállított keresztet 2023. június 9-én. Mellette Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b), Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő (b2), Lancsák József Ferenc, a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke (j2) és Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester (j). A feszületet a nagykanizsai német nemzetiségi közösség állíttatta. MTI/Varga György)

Nagykanizsán a Csónakázó-tó bejáratának közelében, egy körforgalom mellett állították fel közadakozásból és pályázaton elnyert kormányzati támogatásból, több mint hárommillió forintos költséggel azt a több méter magas, mészkőből készült keresztet.

Az államtitkár köszöntőjében elmondta, az elmúlt években pályázati támogatásból 400 keresztet állítottak vagy újítottak fel nemzetiségi közösségek; a Kereszténydemokrata Néppárt Fogadj örökbe egy keresztet! elnevezésű programja során eddig 163 út menti kereszt felújítását, gondozását kezdték meg országszerte. „Hiszem, hogy a megújuló templomok, és az út menti keresztek sok száz és sok ezer embernek segítenek és segíteni fognak” – mondta.

(A nagykanizsai Csónakázó-tó közelében felállított kereszt az avatás napján, 2023. június 9-én. A feszületet a nagykanizsai német nemzetiségi közösség állíttatta. MTI/Varga György)

Cseresnyés Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta: a kormány nagyon fontosnak tartja nemzeti történelmünk tiszteletét, ami tetten érhető történelmi emlékhelyek ápolásában, a történelmi jelentőséggel bíró épületek felújításában és nem utolsósorban az egyházak támogatásában is. Hozzátette: térségükben minden olyan német és horvát nemzetiségi önkormányzat támogatásban részesült, amelyik út menti kereszt felújítására vagy állítására pályázott.

Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester úgy fogalmazott: városukban és annak környékén ez a 101. út menti kereszt, ami azzal is jelentőséget kap, hogy a tervek szerint részévé válik a Mária Út közép-európai zarándokútvonal magyarországi szakaszának.

Lancsák József, a Nagykanizsai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az ünnepségen köszönetét fejezte mindazoknak, akik anyagi támogatásukkal vagy kétkezi munkájukkal hozzájárultak a keresztállításhoz, a talapzat elkészítéséhez.

A keresztet Nagy Vendel plébános, címzetes apát áldotta meg – közölte pénteken az állami hírszolgálat (MTI).