Így fosztottak ki egy 79 éves, beteg asszonyt Kanizsán

I.r. fk. H Roland, II.r. fk. H. Dominik terheltek és kk. H. Dániel 2016. szeptember 5. napján 20.30 óra körüli időben Nagykanizsán, a  szám alatt található, már nem üzemelő régi P. Szeráj büfé felé vezető sötét, gyér közvilágítású útszakaszon észrevették az egyedül sétáló, táskáját a bal kezében tartó, 1938-as születésű sértettet. A sértettnél korábbi combnyaktörését követően 2010-ben csípőprotézis került beépítésre, súlyos ízületi és reumatikus problémákkal küzd.

I.r. fk. H. Roland terhelt felvetette, hogy meg kellene szerezni az idős sértett táskáját, majd felszólította kk. H. Dánielt, hogy „Dani, menj oda és vedd el tőle a táskát!”. Kk. H. Dániel erre nem volt hajlandó, közölte az I.r. terhelttel, hogy „ha annyira akarja, vegye el tőle ő maga a táskát!”.

Az I.r. terhelt ekkor II.r. fk. H. Dominik terhelthez fordult, győzködte, hogy vegye el a sértett táskáját, hiszen „sötét van, nem látják a kamerák, ne legyen fostos, vegye el a táskát!”.

(Helyszíni fotó: Olvasónk)

II.r. fk. H Dominik terhelt ennek hatására a sértett után indult, társai a Péterfy Sándor Általános Iskola közelében várakozva figyelték magatartását. A sértett nem észlelte a II.r. terhelt közeledését, aki az idős asszony mögé érve kicsit lejjebb hajolt, megragadta a sértett bal kezében tartott táskáját, és azonnal fordulva lendületből kirántotta a táskát annak kezéből, majd a táskával szaladt társai után, akik szintén futva menekültek a helyszínről.

A sértett 4.000 Ft értékű táskájában volt

– egy db PS Collection pénztárca  2.000 Ft,
– egy db kulcscsomó két kulccsal és bőr tartóval  3.000 Ft,
– egy db női alsó  500 Ft,
– 1 db pipere táska 1.000 Ft,
– 1 doboz Frontin tabletta 195 Ft,
– pontosan meg nem határozható mennyiségű nedves törlőkendő
  és papír zsebkendő  300 Ft,
– egy db fésű  200 Ft,
– egy db nagyító  500 Ft,
– egy db bizsu kereszt medál  200 Ft,

összesen 7.895 Ft értékben.

Egy 500 Ft értékű irattartóban a táskában volt még a sértett személyi igazolványa, lakcímkártyája, adókártyája és TAJ kártyája is, ezek mellett a sértett táskájában Supershop kártyája, két gondozási kártyája, orvosi iratai és orvosa által felírt receptjei voltak.

A II.r. terhelt a Péterfy iskolánál érte utol társait, itt átadta a táskát az I.r. terheltnek, aki azt a felsője alá rejtette, majd I.r. fk. H. Roland, II.r. fk. H. Dominik terheltek és kk. H Dániel az Attila utcában található garázssorra mentek.

A garázssornál együtt átnézték a táskát, majd a sértett pénztárcájából kb. 6.000 Ft készpénzt vettek ki, ebből papírpénzben 5.000 Ft, aprópénzben pedig 1.000 Ft volt. A papírpénzből kk. H. Dániel és II.r. fk. H. Dominik terhelt 1.500-1.500 Ft-ot, míg I.r. fk. H. Roland terhelt 2.000 Ft-ot, az aprópénzből az I.r. terhelt kb. 500 Ft-ot, míg kk. H. Dániel és II.r. fk. H.Dominik terhelt kb. 250-250 Ft-ot kapott.

A sértett táskáját a benne található egyéb vagyontárgyakkal a terheltek a Nagykanizsa, Attila u. 12. számú társasház melletti garázssor egyik garázsának tetejére dobták.

II.r. fk. H. Dominik terhelt 2016. szeptember 7. napján a nyomozó hatóságnak megmutatta a sértett táskájának helyét, ahol az eltulajdonított vagyontárgyakat a készpénz és a bizsu kereszt kivételével megtalálták, lefoglalták, majd 2016. szeptember 22. napján a sértettnek kiadták.

A nyomozó hatóság II.r. fk. H. Dominik terhelttől 2016. szeptember 8. napján az 1.500 Ft papír készpénzt lefoglalta, majd 2016. szeptember 22. napján a sértettnek kiadta.

Az aprópénzből a terheltek és kk. H. Dániel a cselekményt követően a Tesco áruházban chipset, csokoládét, Túró Rudit vásároltak.

A cselekménnyel összesen okozott 18.395 Ft kár – 4.500 Ft készpénz és a bizsu kereszt 200 Ft-os értéke kivételével – megtérült, a kereszt további sorsa ismeretlen.

Az idős sértett II.r. fk. H. Dominik terhelt magatartása, a táska bal kezéből lendülettel, fordulásból való kirántása következtében bal oldalára a betonra esett, melynek következtében a sértett bal szemöldökének oldalsó részén 2 cm-es zúzott sebzés keletkezett, emellett a sértett a bal oldali felkarcsont testtől távoli végének fedett jellegű, darabos, könyökízületbe hatoló törését is elszenvedte, mely az orsócsont fejecsének elmozdulás nélküli törésével, a felkarcsont oldalsó ízbütykéből csontdarab kitörésével, a könyökízület részleges ficamával és a környező lágyrészek zúzódásával és bevérzésével járt együtt.

A bal oldali könyökízületi sérüléssel közvetlen okozati összefüggésben a sértettnél maradandó testi fogyatékosság-egészségromlás alakult ki, mely a bal oldali felső végtag terhelhetőségének csökkenésében, a bal oldali könyökízület mozgásfunkciónak (hajlítás, nyújtás) közepesen súlyos fokú beszűkülésében, a bal kéz szorítóerejének enyhe fokú csökkenésében, valamint ezekkel összefüggésben az önellátási-önkiszolgálási képesség korlátozottságában nyilvánul meg.
A terheltek kifosztás, garázdaság, testi sértés – miatt állnak bíróság elé.

(Forrás: a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata)

Bírósági végrehajtóra támadtak Kanizsán

B. Miklós önálló bírósági végrehajtóként dolgozik Nagykanizsán, ennek során hivatalos kapcsolatba került és több alkalommal találkozott I.r. B. Józseffel és II.r. B. Istvánnal is, akik egy végrehajtási eljárásban jogutódként léptek be.

B. Miklós 2016. október 10-én 15.15 órakor a Nagykanizsa, R. szám alatt található M. Kutyakozmetikához ment, ahol az oda korábban kezelésre beadott ebhez kívánt bemenni az üzletbe. Már a kozmetika előtti járdaszakaszon haladt a bejárat felé, amikor az ott tartózkodó I.r. B. József és II.r. B. István útját állta és őt végrehajtói minőségében közösen felelősségre vonták, azt hangoztatva, hogy édesapjuk halálát a B. Miklós által mintegy 4 éve folytatott végrehajtási eljárás okozta, s úgy fog járni, mint hozzátartozójuk.

Ennek során I.r. B. József B Miklós nyakát két alkalommal megmarkolta és minimális erőkifejtést téve megszorította a sértett torkát. A testvérét cselekményében jelenlétével és fenyegető fellépésével is támogató II.r. B. István és I.r. B. József e közben folyamatosan olyan kijelentéseket tettek, hogy a végrehajtás során szüleiktől befolyt pénzeket B. Miklós eltüntette, illetve tudják, hol lakik a sértett Zalakarosban, „megtalálják és kicsinálják” őt.

B. Miklós próbálta a feldúlt állapotban lévő terhelteket csitítani, rábeszélni I.r. B Józsefet és II.r. B. Istvánt, hogy hivatali időben, másnap reggel keressék fel az irodájában, ám ez csak addigra sikerült, míg az időközben a helyszínre a rendőrjárőrök megérkeztek.

B. Miklós a támadás következtében a nyak részeinek sérülésében, a nyakizomzat érzékennyé válásában megnyilvánuló, 8 napon belül, 7 nap alatt gyógyuló sérülést szenvedett, ám magánindítványát az eljárás során nem kívánta előterjeszteni az elkövetőkkel szemben – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.
Az ügy a kanizsai járásbíróságon folytatódik, a vád hivatalos személy elleni erőszak.

Letépte a pincér pólóját Kanizsán

Vádemelési javaslat egy 47 éves nagykanizsai férfi ellen.

A helyi férfi még tavaly július 23-án az éjszakai órákban Nagykanizsán, az egyik gyorsétteremben szidalmazta a vendégeket és az étterem alkalmazottait.

(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

Az egyik pincérrel szóváltásba keveredett, lökdöste, többször megpróbálta megütni, majd dulakodtak és letépte a pólóját.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 47 éves helyi férfival szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségre.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Meghalt apja után vette fel a nyugdíjat a hahóti férfi

Ifj. F. Sándor terhelt 2015. évben együtt lakott édesapjával néhai id. F. Sándor Józseffel a Hahót, … szám alatti lakásban.
Id. F Sándor József 2015. augusztus 30-án elhalálozott.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága erről csak késedelmesen, 2015.  szeptember 28-án szerzett tudomást, amikor beszüntették a nyugellátás folyósítását. 2017. szeptember 1. és 7. között id. F. Sándor József C.. Banknál vezetett  számlájára utalásra került a nyugdíja, 107.692 Ft.     

Id. F. Sándor József bankkártyája halála után a terheltnél maradt, aki 2015. szeptember 7-től-16-ig terjedő időben a nyugdíj teljes összegét nagykanizsai bank-automatákból jogosulatlanul felvette és elköltötte.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság több ízben is felszólította terheltet, hogy fizesse vissza a jogosulatlanul felvett nyugdíj összegét, ő azonban a felszólításoknak nem tett eleget, így az okozott kár nem térült meg.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a nyugdíj összegének visszaszerzése érdekében a társadalombiztosítási jogszabályok alapján a szükséges intézkedéseket megtette – értesültünk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyészétől, sajtószóvivőtől.
Ifj. F. Sándor ügyében, csalás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat.

Nem létező árukkal milliókat szerzett vevőitől egy kanizsai csaló

Üzletszerűen elkövetett csalások miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki több tucatnyi álnevet használva több millió forint kárt okozott országszerte annak a 120 embernek, akiket internetes hirdetési oldalakon, nem létező műszaki cikkek eladásával csapott be – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi 2013 októberétől 2016 augusztusáig több internetes hirdetési portálon kínált eladásra mobiltelefonokat, számítógépeket, számítógépes játékokat, motoros fűkaszákat, láncfűrészeket, ezek azonban soha nem voltak a birtokában.
A törvényes jövedelemmel egyébként nem rendelkező férfi több tucatnyi álnevet és hamis lakhelyet tüntetett fel a hirdetésekben, s a sorozatos bűncselekményekből származó pénzekből biztosította a megélhetését.
Az áldozataitól kicsalt pénzeket a féltestvére, két barátnője vagy az édesanyja bankszámlájára utaltatta, majd velük felvetette, de a számlatulajdonosok nem tudtak arról, hogy a beérkező összegek bűncselekményekből származnak.
A vádlott 2014 nyarától már postai utalással a saját nevére kérte a kicsalt összegeket.
A vádlott összesen közel hétmillió forintos kárt okozott a becsapott vevőknek, csupán egyetlen vásárló volt, aki gyanút fogott és az elküldött pénzt még vissza tudta utaltatni a postával.    
A Nagykanizsa Járási Ügyészség 120 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a különös visszaesőnek számító férfi ellen. MTI

Öltözőből lopott egy kanizsai kamaszlány

Vádemelést javasoltak a nagykanizsai rendőrök egy 16 éves helyi lány ellen.

A gyanú szerint a kamaszlány 2017. március 18-án és 22-én Nagykanizsán, egy sportrendezvény ideje alatt bement a nyitott öltözőhelyiségbe és készpénzt, kabátot, mobiltelefont, valamint napszemüveget lopott el.

A rendőrök a második alkalommal azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható lányt, aki kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 16 éves helyi kamaszlány ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

(Forrás:  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Előzmények ITT.

Eltörte a pultos nő ujját Kanizsán

A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasoltak egy 20 éves helyi fiatalember ellen.

A gyanú szerint 2016. december 16-án 23 óra körüli időben Nagykanizsán, a pultos kiküldte a gyanúsítottat és annak barátait egy vendéglátóhelyről, mert hangoskodtak és zavarták a vendégeket.

A férfi a szóváltást követően úgy megszorította a nő egyik ujját, hogy eltört.

A nagykanizsai rendőrök a 20 éves helyi fiatalember ellen súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Olcsóbb telefont postázott a csaló kanizsai férfi

A veszprémi rendőrök egy csalás miatt indított nyomozást fejeztek be.

A nyomozás adatai szerint egy nagykanizsai férfi tavaly december 7-én használt okos telefont hirdetett meg több mint kilencvenezer forintért az egyik internetes közösségi oldalon.
A hirdetésre jelentkező veszprémi diákkal abban állapodott meg, hogy a vevő postai utánvétes küldeményként kapja kézhez a telefont.

(A drágább helyett ezt a telefont küldte el a kanizsai csaló. Fotó: VMRFK)

 

Az egyezségnek megfelelően a csomag meg is érkezett a veszprémi sértetthez, aki azonban csak a vételár kifizetését követően szembesült azzal, hogy a megrendelt készülék helyett egy jóval olcsóbb, alig néhány ezer forint értékű telefont kapott.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 22 éves nagykanizsai lakost és lefoglalták az általa küldött készüléket.

A gyanúsított ellen csalás vétség elkövetésének meglapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
(Forrás és fotó: police.hu)

Németországi tettei miatt Kanizsán emeltek vádat egy zalai férfi ellen

Németországban házakba tört be és autót is lopott, ottani felfüggesztett fogházbüntetése ellenére, egy zalai férfi, aki ellen most Nagykanizsán emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

K. Árpádot 2015-ben Hannoverben lopás miatt 14 hónap, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték, a próbaideje 2018 áprilisában járt volna le.
A férfi tavaly júliusban élettársával újból Németországba utazott, hogy munkát találjon. Hannover környékén nem talált állást, és mivel pénze sem volt elég, az élettársát pedig vissza akarta hozni Magyarországra, úgy döntött, hogy betörésekből teremti elő a szükséges anyagiakat.

Egy német településen 2016 augusztusában az egyik éjszaka betörte egy lakóház teraszának üvegajtaját, és magához vette a házvezetőnő autókulcsát. A házból mintegy negyedmillió forint értékben érmegyűjteményt, táskákat, késkészletet, órát, némi készpénzt és két bankkártyát is pakolt a Mercedesbe, majd élettársával együtt elhajtott.
Egy másik településen szintén a teraszajtót felfeszítve tört be egy házba. Onnan márkás női táskákat, kozmetikumokat, könyveket és készpénzt, valamint bankkártyát lopott el, mintegy százezer forintnyi kárt okozva.

A még Németországban elfogott férfi ügyét a hatóságok a nemzetközi egyezményekben foglalt lehetőséggel élve átadták Magyarországnak. A többszörös visszaesőnek számító K. Árpád ellen ezért a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, magánokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás, továbbá jármű önkényes elvétele miatt. MTI

Hamis receptekkel szereztek pszichoaktív gyógyszereket Kanizsán

Vádat emeltek Nagykanizsán két fiatal nő ellen, aki alig két óra alatt mintegy harminc hamis receptre olyan pszichoaktív gyógyszereket vásárolt, amelyek a feketepiacon kábítószer helyettesítőjeként értékesíthetők – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

 

Pirger Csaba elmondta: a 20 és 24 éves nő tavaly áprilisban azért utazott Budapestről Nagykanizsára, hogy orvosi rendelőkből lopott, majd hamis bélyegzővel és orvosi aláírással kiállított recepteket váltson be. A vényeken csak szakorvos által felírható pszichoaktív gyógyszerek szerepeltek, amelyek kábítószer-helyettesítő szerként jó áron értékesíthetők a feketepiacon.

A két nő két óra alatt hét nagykanizsai patikát keresett fel, és mintegy harminc hamis receptet váltott be. Amikor a jogszabályok szerint igazolniuk kellett magukat, egyikük egy 2015-ben, más által elveszettként bejelentett személyi igazolványt mutatott be.

Az egyik patikában az asszisztens gyanút fogott, ezért felhívták a vényeken feltüntetett orvost, aki közölte, hogy ilyen gyógyszereket nem írt fel, ezért ne is adják ki őket. Fénymásolatot készítettek a receptekről, majd az eredeti példányokat visszaadták a vádlottaknak, akik később eltépték ezeket a hamis vényeket.

A rendőrség a nagykanizsai gyógyszertáraktól valamennyi hamis receptet lefoglalta, de azt nem sikerült megállapítani, hogy a kiváltott gyógyszereknek mi lett a sorsuk.
A szóvivő hozzátette: a két nő ellen többrendbeli magán- és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség. MTI

1 3 4 5 6 7 8