Surdon, Nagykanizsán is gondokat okoztak a tűzijátékok

Egy évvel ezelőtt Szilveszter és Újév napján három tűzesetet oltottak el és hét műszaki mentést végeztek a zalai hivatásos tűzoltók. Surdon, Nagykapornakon és Zalaszentmihályon közeledési baleseteknél dolgoztak, Zalaszentivánon szén-monoxid jelenléte miatt volt szükség a munkájukra, Batykon egy karácsonyfa gyulladt ki egy lakóházban, Nagykanizsán pedig tűzijáték maradványok égtek egy hulladéktároló konténer mögött.

Szerencsére csak egy pirotechnikai eszközzel összefüggő tűzeset keletkezett a tavalyi évbúcsúztatás során, s hogy az idei év se végződjön emiatt tragédiával, fontos figyelemmel lenni az alábbiakra.

(Tűzijáték Nagykanizsán. Fotó. archív. S. Varga György/KanizsaPress)

A szilveszteri tűzijátékokat kizárólag csak szabadtéren használjuk! Ez lehet a saját kertünk, vagy akár közterület. A társasház ablaka és erkélye azonban nem számít közterületnek, ezért innen soha ne indítsunk pirotechnikai termékeket! Az elhasznált tűzijátékok még forró maradványait ne dobjuk rögtön a kukába, mert gyakran emiatt gyulladnak meg hulladéktárolók, illetve a mellettük álló járművek, épületek.

Hármas osztályba tartozó tűzijátékból annyit vegyünk, amennyit szilveszterkor elhasználunk. Ne tárazzuk be őket, hiszen a szilveszter előtt kapható tűzijátékfajtákat év közben nem, csak december 31-én este hattól január 1-jén reggel hatig szabad felhasználni. Azért sem érdemes készletet felhalmozni, mert a pirotechnikai termékeknek is van szavatossági idejük. Vigyük vissza oda a fel nem használt eszközöket, ahol megvásároltuk, és semmiképpen se tároljuk együtt a tűzijátékot benzinnel, gázolajjal, hígítóval, festékkel.

Ne feledkezzünk meg a háziállatokról sem. Ne kössük meg őket, hanem engedjük a házba, lakásba, és próbáljuk megnyugtatni őket.

Ha baj történik úgy hívják a 112-es segélyhívószámot! Akárcsak az év 365 napjának minden percében, úgy szilveszterkor és Újév napján is készenlétben vannak a hivatásos tűzoltók, hogy biztonságban teljen az ünnep – hívta fel a figyelmet honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

14 Celsius-fok is lehet szilveszterkor

Enyhe idővel ér véget az év: szilveszter napján néhol akár plusz 14 Celsius-fokot is mérhetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken a köd, illetve a rétegfelhőzet várhatóan csak lassan zsugorodik, nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön lehetnek akár egész nap borult, ködös tájak. Érdemi csapadék nem várható. A déli, délnyugati szél az ország délkeleti felén időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a tartósan borult, ködös tájakon döntően 3 és 8, a napos vidékeken jobbára 9 és 15 fok között valószínű.

(Fotó: archív. Tűzijáték Nagykanizsán. S. Varga György/KanizsaPress)

Szombaton nagyobb eséllyel az ország északi felén nagy területen képződik köd és rétegfelhőzet, ezek kiterjedése napközben várhatóan gyorsan csökken, de a borult részeken szitálás előfordulhat. Egyébként fátyolfelhős, napos idő valószínű, a délnyugati, nyugati szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és plusz 6 fok között alakul, de a szélvédett, derültebb tájakon gyenge fagy is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között valószínű, a tartósabban borult országrészekben hűvösebb lesz.

Vasárnap, szilveszter napján az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet kiterjedése gyorsan csökken ugyan, de főként az Északi-középhegységben és környékén egész nap borult, párás maradhat az idő. Néhol szitálás előfordulhat, északon estétől, késő estétől eleredhet az eső. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, sőt meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul, de a szélvédett, derültebb tájakon gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, a tartósabban borult országrészekben több fokkal hűvösebb lesz

Hétfőn, újévre virradóra 2 és 7 fok közötti hőmérséklet várható, majd 5 és 11 fok közé melegszik fel a levegő. Eleinte jobbára borult lesz az ég, majd északnyugat felől csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Kora délutánig sokfelé eshet az eső, de délelőtt a Dunántúlon, délután pedig már a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.

Enyhe idővel kezdődik az újév, de a hét második felében lehűlés várható

A következő napokban még többfelé mérhetnek 12 és 17 fok közötti értékeket, de a hét közepén csökkenni kezd a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap már csak 1 és 9 fok között várható. Éjszakánként előfordulhatnak fagyok, péntek hajnalban a szélvédett északkeleti tájakon mínusz 6, mínusz 2 fokot is mérhetünk. Az északkeleti, északi tájakon visszatér a köd, jelentős csapadék nem várható, de a szél többfelé megélénkül – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn elsősorban az északkeleti, északi tájakon maradhat tartósan borult, párás, ködös az idő, másutt fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. Érdemi csapadék nem várható, legfeljebb a borult részeken fordulhat elő szitálás, esetleg gyenge eső. A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon élénkül meg, ott a déli részeken olykor erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet tág határok között alakul: általában 12 és 17 fok közötti értékek várhatóak, azonban a délnyugati határvidéken pár fokkal melegebbet, a tartósan borult északi, északkeleti tájakon viszont jóval hidegebbet, 5 és 11 közötti értékeket lehet majd mérni.

(Szilveszteri tűzijáték Nagykanizsán 2022. december 31-én. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden reggelig terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet, majd nappal zsugorodik, miközben északnyugatról délkelet felé egy front vastagabb felhőzónája is átvonul. A borult, párás részeken szitálhat, emellett a front felhőzetéből néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 8 és 13 fok között valószínű, a borult, szélvédett részeken hidegebb, délnyugaton enyhébb idő is lehet.

Szerdán a vastag frontfelhőzet dél felé elhagyja az országot. Napközben rétegfelhős és napos területek is lehetnek, majd késő délutántól egy melegfront vastagodó felhőzete húzódhat ránk északnyugat felől. Estig legfeljebb szitálás fordulhat elő, éjjel szórványosan elered az eső. Az északnyugati, majd délnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között alakul, a borult, szélvédett részeken hidegebb, délnyugaton enyhébb idő is lehet.

Csütörtökön reggelig jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben egyre nagyobb területen vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, nyugati, majd északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű.

Pénteken jobbára közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső. A nyugati, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között várható, a szélvédett északkeleti tájakon -6, mínusz 2 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13, északkeleten 3 és 7 fok között alakul.

Szombaton egyre több helyen felszakadozhat a felhőzet. Reggelig több helyen előfordulhat eső, zápor, de napközben számottevő csapadék nem valószínű. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél, helyenként viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között várható.

Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Szórványosan valószínű csapadék, amelynek halmazállapota vegyes lehet. A délkeleti, majd nyugati, északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 8 és plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 9 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

A szilveszteri tűzijátékok újév reggeléig használhatók fel, de petárdázni szigorúan tilos!

Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu-n.

Az 1. és 2. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokhoz egész évben hozzá lehet jutni, de a 3. osztályba sorolt termékek csak december 28. és 31. között vásárolhatók – írták.
A 3. osztályba sorolt tűzijátékok december 31-én 18 óra és január 1-jén 6 óra között használhatók, ehhez engedély nem kell – közölte az ORFK.

(Tűzijáték Nagykanizsán 2022. január 1-jén. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

A fel nem használt, 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket szilveszter után öt napon belül vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen visszavenni. Az 1. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket 14, a 2. osztályba tartozókat 16 éves kortól lehet megvásárolni és használni, míg a 3. osztályba tartozókat csak nagykorúak vehetik meg – figyelmeztettek.

Azt tanácsolták, hogy pirotechnikai terméket csak működési engedéllyel rendelkező árustól vásároljanak az emberek. Felhívták a figyelmet arra, hogy aki illegális árustól vásárol, magát és a környezetét is veszélyezteti. Hozzátették: a legálisan forgalmazott pirotechnikai termék felirata magyar nyelvű, közérthető használati és kezelési útmutatót, valamint baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is tartalmaz.

Arra is figyelmeztettek, hogy a tűzijátékokat távol kell tartani más tűzveszélyes anyagoktól. Gyermekek elől mindig legyen elzárva – tanácsolták. Petárdázni, ahogy a korábbi években, idén is tilos, a petárda birtoklása is tiltott – hangsúlyozták, hozzátéve, aki ezt a tilalmat megszegi, és petárdázik, szabálysértést követ el, ami 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

A felrobbant petárda rendkívül súlyos, akár maradandó sérülést is okozhat: végtagroncsolódás, halláskárosodás lehet a következménye – írták a közleményben. MTI

BUÉK 2022! Szilveszteri tűzijátékok Nagykanizsán

Bár az Erzsébet téren a városi tűzijáték a pandémia miatt az idén is elmaradt, nagyon sokan tűzijátékoztak 2021 Szilveszter napján Kanizsán.

A látványos tűzijátékokról S. Varga Györgytől kaptunk egy csokorra valót! Köszönjük szépen és BUÉK Nagykanizsa!

A háziállatok védelmére hívják fel a figyelmet a szilveszteri rakétázás idején állatvédők

A háziállatok védelmére hívja fel a figyelmet a szilveszteri rakétázás idején az Orpheus Állatvédő Egyesület: a kutyákat és macskákat egyebek mellett a sötétítő függöny lehúzásával, a redőnyök leeresztésével és nyugodt helyek biztosításával lehet megvédeni az ilyenkor jellemző fokozott hang- és fényhatásoktól – tudatta az egyesület kedden az MTI-vel.

Az óévbúcsúztatókor használt pirotechnikai eszközök intenzív hang- és fényhatásai a háziállatok számára sokkos pánikot okozhatnak. Néhány szempont figyelembevételével azonban megelőzhető lehet, hogy a szilveszteri rakétázások következtében kellemetlen szituációk keletkezzenek – olvasható a közleményben.

(Szilveszteri tűzijáték Nagykanizsán. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

A rakétázástól megijedt macskák éles marásokat okozhatnak gazdáiknak, a kutyák a kerítésen átugorva vagy a pórázt a gazda kezéből kitépve próbálhatnak a robbanásoktól elmenekülni. Fontos, hogy a háziállatokat tulajdonosaik a rakétázás helyszíneire semmiképpen ne vigyék ki. A riadtan menekülő állatok néhány óra alatt körülbelül 5-10 kilométert is képesek megtenni. Van, hogy az elmenekült kedvencek soha többé nem kerülnek elő – idézi az összegzés Seres Zoltánt, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársát.

Az egyesület közleményében arra kéri a háziállatok tulajdonosait, hogy a kutyában lévő, kötelező mikrochip legyen állatorvos által a gazda adatait tartalmazóan beregisztrálva, mivel ha valaki megtalálja az állatot, a gazda így gyorsabban elérhető. Szintén érdemes a kutyákra, macskákra a gazda elérhetőségét tartalmazó bilétás nyakörvet kötni, hogy a megtaláló könnyen elérhesse a tulajdonost. A baj megelőzése érdekében csütörtök és vasárnap között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal, pórázon érdemes a kutyákat sétáltatni.

Az otthonokban a háziállatoknak érdemes a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, például belső szobát, udvarrészt, garázst vagy jó kerítéssel körülvett udvart biztosítani. A sötétítő függöny lehúzása és a redőny leeresztése szintén a háziállatok védelmét szolgája. Félősebb kutyák és macskák számára az állatorvos által ajánlott nyugtató szerről is gondoskodhatnak tulajdonosaik a rakétázások idejére.

A háziállat esetleges elkóborlása esetén érdemes a www.orpheus.hu oldalon a közelben működő állatvédő szervezetekről informálódni – áll az összegzésben.

Vannak, akik már most rakétáznak, pedig csak szilvesztertől, újév hajnaláig lehet

Idén engedélyezett a Szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítása és felhasználása – közölte a rendőrség hétfőn Facebook-oldalán.
Tavaly a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a Szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért megtiltotta a kormány a pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását.

Idén nem lesz ilyen korlátozás, így a rendőrség részletesen ismertette a tűzijátékok felhasználásának szabályait. Kiemelték: továbbra is tilos petárdát vásárolni, birtokolni, felhasználni. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az ellen szabálysértési eljárás indul és akár 150 ezer forint bírságot is kaphat.

(Tűzijáték Nagykanizsán. Fotó: archív. MTI/Varga György)

Négy pirotechnikai osztályt különböztetnek meg, ahogy növekednek a számok, úgy szigorodnak a használati feltételek is. Az első két kategóriába tartozó termékeket, mint például tortagyertya, egész évben engedély nélkül meg lehet venni – kategóriától függően – 14 vagy 16 éves kortól.

A harmadik pirotechnikai osztályba tartozó termékek (például a magas hatóanyag-tartalmú rakéták, telepek) közepes kockázattal járnak, és kizárólag szabadban, nagy nyílt területen használhatóak. Ezeket engedély nélkül december 28. és 31. között csak felnőttek vásárolhatják meg, birtokolhatják, tárolhatják és december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig használhatják.

A fel nem használt 3. pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket 2022. január 5. éjfélig vissza kell vinni a forgalmazónak, aki köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni.
A negyedik pirotechnikai osztályba sorolt termékek nagy kockázattal járnak, kizárólag pirotechnikus által használhatóak és csak ők vásárolhatják meg engedéllyel – tették hozzá.

Az első és második pirotechnikai osztályba tartozó termékekből egyszerre csak 1-1 kilogrammot, míg a harmadik pirotechnikai osztályba sorolt termékekből egy időben maximum nettó 3 kilogrammot lehet tárolni.

Felhívták a figyelmet, hogy pirotechnikai termék csak működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható, amely az év végén, jellemzően bevásárlóközpontok környékén felállított konténerekben is lehet. Vásárokon és piacokon működési engedéllyel rendelkező üzletben csak játékos pirotechnikai termékek (alacsonyabb kockázati besorolású tűzijátékok) hozhatók forgalomba – írta a rendőrség, amely Facebook-oldalán számos tanácsot is felsorol a pirotechnikai termékek biztonságos használatához. MTI

Szilveszteri tűzijátékok Nagykanizsán

Ma már 2021. január 1-je van. A tavalyi esztendő utolsó napján, december 31-én megengedett volt otthon a rakétázás, a tűzijátékozás és a nagykanizsai városlakók éltek is a lehetőséggel. Elbúcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat. Ahogy szokták.

A látványos tűzijátékos fotókat S. Varga György készítette. Köszönjük szépen! 2021 első cikkével kívánunk Boldog Új Évet minden kedves Olvasónknak!

Tűzijáték Nagykanizsán

Elmúlt a 2019-es esztendő és itt az új év, beköszöntött 2020. A nagykanizsai tűzijátékról S. Varga György olvasónktól kaptunk látványos fotókat.

Azt, hogy mit hoz az új év, még nem tudjuk, de ne legyen rosszabb mint a tavalyi.

Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Dél-Zala Press (KanizsaPress)

Petárdastopot kérnek az állatvédők szilveszterre

Petárdastopot kérnek szilveszterre az állatvédők az óévbúcsúztatáskor használt pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai miatt – közölte az Orpheus Állatvédő Egyesület az MTI-vel.

Seres Zoltán, az egyesület munkatársa arra figyelmeztetett: a pirotechnikai eszközök durva hang- és fényhatásai az állatoknál „sokkos pánikot” okozhatnak.

(Tűzijáték Nagykanizsán. Fotó: archív. MTI/Varga György)

A házi kedvencek ilyenkor félelmükben akár támadhatnak is, de legtöbbjük ijedtében elszökik, elkóborol. A riadtan menekülő állatok néhány óra alatt öt-tíz kilométert, több településnyi távolságot is képesek megtenni – tette hozzá.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület ezért azt tanácsolja, hogy a háziállat-tulajdonosok tegyenek az elérhetőségüket tartalmazó bilétás nyakörvet a kutyákra, macskákra, a kutyákban levő kötelező mikrochip pedig legyen állatorvos által az adatokat tartalmazóan beregisztrálva, hogy ha az állatot megtalálja valaki, tudja, kit kell értesíteni.

Azt javasolják: a kutyákat december 30. és január 2. között még a kijelölt sétáltatóhelyeken is fokozott óvatossággal, pórázon sétáltassák. A kutyatulajdonosok otthonukban biztosítsanak kedvencüknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, például belső szobát, udvarrészt, garázst. Ha az állatot beengedik a lakásba, akkor a sötétítőfüggönyt húzzák el, a redőnyt eresszék le. A félősebb állatok számára pedig állatorvos által ajánlott nyugtatószerről is gondoskodhatnak.

Az elszökött állatok keresésében segítséget nyújthat a www.állatvédő.hu oldal, amelyen a közelben működő állatvédő szervezetektől lehet tájékozódni.

Tujasor égett tűzijáték miatt Nagykanizsán

Nagykanizsán a Bagoly utcában egy sövényszerűen ültetett tujasor égett tűzijáték miatt. A helyi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral oltották el a kiérkezésükkor még égő növényeket. A tűz január elsején 0 óra 20 perckor keletkezett. Egy személyautó kereke törött ki Nagykanizsán hétfőn délután a Jakabkúti úton, forgalmi akadályt képezve.

1 2