Tűz volt Nagykanizsán, olaj folyt az M7-esre Eszteregnyénél

Ötven négyzetméteren összehordott hulladék kapott lángra Nagykanizsán a Csengery úton kedden nem sokkal déli 12 óra előtti időben.
A tűzesethez a helyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két gépjárműfecskendővel érkeztek a helyszínre, majd három vízsugárral egy órás oltási munkálatok során számolták fel a káresetet.

Hidraulika olaj folyt az úttestre az M7-es autópálya 210-es és 219-es kilométerszelvényénél Nagykanizsa és Eszteregnye közötti szakaszon hétfőn este.
A balesetek elkerülése érdekében és az úttest tisztításának ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon.
Az utat megtisztították, a forgalom ismét zavartalan az M7-es autópálya zalai szakaszán.

Felelőtlenség miatt gyulladtak ki tüzek Nagykanizsán

Vasárnap két tűz is keletkezett az emberi felelőtlenség miatt Nagykanizsán.

Kora délután felhalmozott fakupac égett a Dongási úton, majd később, este 20 óra előtt a Csengery utcában hulladékok kaptak kaptak lángra.

Mindkét tüzet rövid idő alatt eloltották a kanizsai hivatásos tűzoltók – számolt be híradásában a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Hulladék égett Nagykanizsán a Csengery utcában. Fotó: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

Autó motortere füstölt az Erzsébet téren

Pénteken délelőtt 9 óra körüli időben egy személyautó motortere füstölt Nagykanizsán az Erzsébet téren.
A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet és az égő szigetelő anyagot eltávolították a motortérből.
Az eset során személyi sérülés nem történt.

Csütörtökön egy meghibásodott elektromos vízmelegítő kezdett füstölni Nagykanizsán a Petőfi Sándor utcában egy egészségügyi létesítményben.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a készüléket áramtalanították, majd az érintett helyiséget átszellőztették. Személyi sérülés nem történt – számolt be az esetekről a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(A fotó illusztráció. Egy kigyulladt BMW-t oltottak el a kanizsai tűzoltók. Fotó: Nagykanizsa HTP)

Balesetek, tüzek Nagykanizsán

Egy férfi kedden 17 óra 45 perckor közlekedett Nagykanizsán, a Garay utcán a Kinizsi utca felé segéd-motorkerékpárral, amikor rutintalansága miatt elesett.
A balesetben a férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerdán hajnalban összeütközött két személyautó szerda kora reggel Nagykanizsa külvárosában, a Gábor Áron utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében.
A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést.
A munkálatok idejére a Gábor Áron utca érintett szakaszát félpályán lezárták.
A balesetben senki nem sérült meg.

(A nagykanizsai balesetnél a helyi tűzoltók segítettek. Fotó: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Egy családi ház hat négyzetméteres könnyűszerkezetes kazánházában keletkezett tűz Nagykanizsán szerdán a Kaposvári úton.
A helyszínre riasztott helyi hivatásos tűzoltók két vízsugárral pár perces oltási munkálatok során tudták megfékezni a lángok továbbterjedését.
Az eset során nem sérült meg senki.
Nagykanizsa és Bajcsa közötti vasútvonal mentén ezer négyzetméteren száraz aljnövényzet égett, amelyet a Nagykanizsáról érkező hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal és egy vízsugárral eloltottak – számolt be a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Lesodródott és árokba csúszott egy személygépkocsi a 7-es főúton, Nagykanizsánál csütörtökön délelőtt.
A járművet a nagykanizsai hivatásos tűzoltók áramtalanították.
A gépkocsiban egy ember utazott, aki az elsődleges információk szerint nem sérült meg.

Holttestet találtak egy kigyulladt házban Nagykanizsán

Szerdán hajnali fél 1-kor kigyulladt egy kisméretű lakóház Nagykanizsán, az Arany János utcában.
Az esethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik az oltás során egy holttestet találtak a mintegy huszonöt négyzetméteres épületben.
Az egységek két vízsugárral rövid idő alatt elfojtották a lángokat.

A tűz keletkezésének okát a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati hatósági eljárás során vizsgálja – közölte a megyei szervezet. Honlapunk úgy tudja, az áldozat egy nő volt.
(Fotók: Farkas Bálint tű. őrm. – Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

Közöny? Majdnem leégett az Erzsébet téri kebabos. Videó!

Szűkszavú közleményt adott ki a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról, hogy vasárnap (március 11-én) hajnali 6 óra után tűz ütött ki egy vendéglátóhelyen Nagykanizsán az Erzsébet téren. A konyhában csaptak fel a lángok, és a helyiség kiégett. A tüzet elfojtották a város hivatásos tűzoltói – írták.

Mint kiderült, a nagykanizsai tűzoltókat olvasónk, Stropka Dávid hívta ki.

(Fotó: Szabó Gergő)

Dávid a KanizsaPress Facebook oldalunkra posztolta ki véleményét és egy videót is közzétett a látogatói bejegyzések között.

Ezt írta:

„Amint odaértünk a barátommal és nyilvánvaló volt hogy tűz van, értesítettük az illetékeseket.
Üzenném a hajnalban elhaladó autósoknak és gyalogosoknak hogy legalább hívják fel a 105-öt.
Akkora füst volt a téren hogy nem hinném, nem látta senki. Minimum öt ember ment el előtte 2 perccel azon az úton….
Én miután ezt megtettem, elgondolkodtam hogy miért ilyen körülményes és lassú az információ csere a katasztrófavédelemnek..
Oké, hogy buliban voltam és nem tejet ittam, de ebben az esetben akár életeket is kockáztathat a tűz, nem beszélve az anyagi kárról…
Ott kijózanodtam és bemutatkozva elmondtam amit tudni kell.
De jöttek a keresztkérdések ami felesleges időpocsékolás ilyen esetben. Azét írom le ezt, hogy talán máskor mások is hasonlóan cselekednek, mármint a tűz bejelentéséről…
Amúgy ügyesen kiértek és nekiláttak az oltásnak.”

Nem derült ki, mi okozta a raktártüzet a nagykanizsai GE-ben

A tűzvizsgálat során megállapították: a lángok a második emeleten, a hármas és a négyes szektor között csaptak fel. Június 21-én tűz ütött ki a villanykörtebúra-raktárban, az épület kétezer négyzetméteren égett.

A helyszínre hatvan tűzoltó érkezett, az órákon át tartó tűz becslések szerint mintegy 50-100 millió forint értékű kárt okozott.
„Lezárult a nagykanizsai raktárban keletkezett tűz vizsgálata.
A tűz keletkezési okának megállapítása érdekében tűzvizsgálati szemlebizottság alakult, amely a hatósági eljárás során a tűz pontos keletkezési helyét meg tudta határozni, azonban a keletkezésének oka a rendkívüli hőhatás miatt ismeretlen maradt” – mondta Cseresznyés Dániel a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Kanizsa TV-nek.

Előzmények ITT és ITT.

Meggyújtotta a száraz füvet a kanizsai nénike, 60 négyzetméter leégett

Egy kicsit többet tudtunk meg egy nagykanizsai tűzről, amit egy idős nő okozott, amelyet végül a helyi tűzoltóknak kellett megfékezni.

A száraz hír így szólt:

Vasárnap kora délután 60 négyzetméternyi száraz fű égett Nagykanizsán a Mészáros Lázár utcában.
A szabadtéri tüzet a helyi hivatásos tűzoltók pár perc alatt eloltották – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mi ennél egy kicsivel többet tudunk.

A Mészáros Lázár utca érintett társasházában egy idős nénike éldegél férjével és néha a pohár fenekére is néznek.
Egy kisebb civakodást követően az idős hölgy a vasárnapi ebéd elfogyasztása után úgy döntött, hogy a szél ellenére mégiscsak meggyújtja a ház előtt lévő korábban lekaszált füvet.

Nem volt jó ötlet, a tűz tovább terjedt, amit a néni locsolókannával akart eloltani, de már nem nem tudott.
Ekkor kellett hívni a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat, akik rövid idő alatt eloltották a 60 négyzetméteresre duzzadó tüzet.

A lánglovagoknak gyorsaságának és ügyességének köszönhetően szerencsére nem lobbantak lángra a ház előtt lévő szelektív hulladékgyűjtők és az a két sem, amely a hulladékgyűjtők és a konténer között parkolt.

Tanulság? Hányszor, de hányszor írták már meg a tűzoltók, hogy szélben ne gyújtsunk tüzet. Arról is számtalan felhívás jelent meg, hogy úgy égessünk, hogy a tűz ne terjedhessen tovább.
És végül. Piásan ne csináljunk hülyeséget!

1 2 3 4 5