Bigband-koncerttel ünneplik a nemzetközi dzsessznapot Kanizsán

Plakátkiállítással, bigband-koncerttel és örömzenéléssel csatlakozik idén a nemzetközi dzsessznap eseményeihez Nagykanizsa, ahol negyedik éve ünneplik helyi muzsikusok a világszerte megtartott napot.

A vasárnap két helyszínen zajló eseményekről Halász Gyula szervező, dzsesszkutató, a Magyar Jazzkutatási Társaság és a Magyar Jazz Szövetség tagja hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Nagykanizsán 2014-ben tartottak először dzsesszvilágnapi rendezvényt.

(A Tiborcz Trió Cserfőn. Fotó: Facebook)

Idén plakátkiállítással kezdődik a program, a Honvéd Kaszinóban a Kanizsa Big Band koncertplakátjaiból összeállított válogatást tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyanitt a plakátok “főszereplője”, a Kanizsa Big Band ad műsort, vendégszólistaként a harsonás Papp Mátyással kiegészülve.

A dzsessznap másik helyszíne ezúttal is a városhoz közeli Cserfő-hegy, ahol Tiborcz Iván és zenésztársai fellépésével tartanak késő esti koncertet.
Halász Gyula hozzátette: a nemzetközi dzsessznap szellemiségének megfelelően – a szponzorok támogatásának köszönhetően – valamennyi nagykanizsai rendezvény idén is ingyenesen látogatható.

Az UNESCO 2011-ben, Herbie Hancock kezdeményezésére döntött arról, hogy minden év április 30-án tartják a nemzetközi dzsessznapot. A világ 195 országában ezen a napon nagyszabású koncertekkel, előadásokkal, filmvetítésekkel, fórumokkal és kiállításokkal ünnepelnek a műfaj kedvelői. MTI