Térfigyelő kamerát szerelnek fel a kanizsai Nagy Magyarország emlékműhöz

Nemrég az önkormányzat beruházásában készült el a nagykanizsai Eötvös tér rekonstrukciója. A megújult tér védelme, a rongálások megakadályozása és azok feltárása érdekében a városvezetés térfigyelő kamerát kíván kihelyezni a Nagy Magyarország Emlékmű déli oldalán található közvilágítási oszlopra.

Bár a téren vannak máshol is térfigyelő kamerák, de azok az emlékműtől távolabb kerültek elhelyezésre, így azok nem vagy csak korlátozottan látják be az alkotást és annak környezetét.

Már a kivitelezés időszakában a kivitelező jelezte, hogy például gördeszkás fiatalok birtokba vették, az akkor még munkaterületként, a kivitelező birtokában lévő, az emlékmű környezetében található területeket és a felújított elemekben kárt okoztak. Ha azonban nyilvánosságra kerül, – ez most történt meg – hogy térfigyelőn is látják majd a károkozókat, és őket be tudják azonosítani, az talán elrettenti a kárt okozókat tettüktől.

A városi térfigyelő kamerarendszert megállapodás keretében a Nagykanizsai Rendőrkapitányság figyeli, az elhelyezésre kerülő kamera üzemeltetése így megoldott.

Az egész kanizsai, városi kamerarendszert az egyik helyi, távközléssel és internet szolgáltatással is foglalkozó cég tartja karban, akik vállalták, hogy ingyen biztosítják az eszközöket és a kamera felszerelését, beüzemelését.

A kamera kihelyezéséről szóló döntést – a vészhelyzet idején, hatáskörében eljárva – Balogh László polgármester hozta meg. Az térfigyelő beüzemelése december 31-ig megtörténik.

Újabb térfigyelő kamerák Nagykanizsán

Jelenleg közel 50 térfigyelő kamera működik Nagykanizsán, de újabbak beszerzéséről, beépítéséről és a régiek modernebbre történő cseréjéről is döntött május 29-i ülésén a nagykanizsai közgyűlés. A térfigyelő kamera fejlesztés az év végéig valósul meg.

A fejlesztést a városlakók biztonságérzetének növelését is szolgálja – hangzott el többek között a közgyűlésen.

A mintegy 20 millió forintba kerülő térfigyelő kamera fejlesztést a város a Nagykanizsai Rendőrkapitánysággal egyeztette, a költségvetésben tervezett összegből a kapitányság rögzítő központjának fejlesztése is megtörténik. Az alábbi felsoroláson túl 4 új kamera is kerül kihelyezésre a miklósfai városrész keleti és hegyi bejáróihoz, ebben az esetben a fejlesztéshez 1,5 milliót biztosított a Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület.

A következő helyszíneken kerül sor a térfigyelők cseréjére és újak kihelyezésére.

  • Nagykanizsa, Erzsébet tér (Rétesház) 1 db analóg kamera helyett – 3 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Erzsébet tér – Rozgonyi u. kereszteződés, 1 db analóg kamera helyett – 3 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Erzsébet tér – Magyar u. kereszteződés, 1 db analóg kamera helyett – 3 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Erzsébet tér (Bolyai iskola) 1 db analóg kamera helyett – 3 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Erzsébet tér (Városházáról, szökőkút) 1 db analóg kamera helyett – 1 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Autóbusz pályaudvar, 1 db analóg kamera helyett – 3 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Vásárcsarnok, 2 db analóg kamera helyett – 6 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Rozgonyi u. – Sugár u. kereszteződés, 1 db digitális kamera mellett + 1 db új digitális kamera
  • Nagykanizsa, Eötvös tér – Hunyadi u. kereszteződés (jelzőlámpa) új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Fő út – Ady u. kereszteződés, új kamerapont, 2 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Zrínyi u. – Ady u. kereszteződés (iskola), új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Fő út – Bankpalota (közlekedési lámpa), új kamerapont, 2 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Fő út – Kölcsey u. kereszteződés, OTP épületére, új kamerapont – 1 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Eötvös tér – Zanzibárral szemben, új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Huszti téri körforgalom, új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Hunyadi u. (Széchenyi iskola), új kamerapont, 2 db digitális kamera
  • Nagykanizsa, Hunyadi u. – Rozgonyi u. kereszteződés (templom), új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Bagola, Bagoly u. – Szőlősgazda u. kereszteződése, új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Bagola, Bagoly u. (harang), új kamerapont, 1 db digitális kamera
  • Bagola, buszforduló, új kamerapont, 3 db digitális kamera
  • Bagola, focipálya felé, új kamerapont, 1 db digitális kamera
  • Bagola, hegyre vezető út, új kamerapont, 2 db digitális kamera

Újabb térfigyelők Nagykanizsán

A nagykanizsai közgyűlés döntése értelmében újabb térfigyelő kamerákat helyeznek ki a városban – számoltunk be róla még tavaly.

Mindez 21 millióba került, a telepítés a napokban is folytatódott. Herman Mihály olvasónk küldött nekünk több fotót, amelyek most, március 21-én a Teleki úton készültek a Salvónál.

Ezen a szakaszon még 2016-ban egy száguldozó sofőr miatt történt halálos baleset, amikor egy helyi fiatal férfi sportautóval szabályszerűen letarolt egy ladást. A 72 éves vétlen sofőr nem sokkal a kórházba szállítása után meghalt.

A most felszerelt kanizsai térfigyelők – mint a képeken látszik – mikrohullámú átjátszókkal vannak felszerelve és többségük rendszámfelismerésre is alkalmas.

Ha a kanizsai rendőrségi térfigyelőkre is kíváncsi, abból is van bőven, közel 30 a városban. Hogy hol?  Arról ebből a cikkünkből tájékozódhat.