Szúnyogitás lesz szerdán Nagykanizsán

A tervek szerint a légi gyérítést napnyugta előtt másfél órával kezdik meg a szakemberek, a földit pedig alkonyat után. Emberre, melegvérű állatokra a hatóanyag nem káros, csak és kizárólag a szúnyogokat, rovarokat gyéríti.
A méhészek tájékoztatást kaptak, hogy időben el tudják zárni a kaptárjaikat.
Rossz idő esetén a munkát csütörtökön, vagy pénteken végzik el a szakemberek.
(Forrás:Kanizsa Újság)

Nagykanizsa, 2016. augusztus 4.
Egy repülőgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat.
MTI Fotó: Varga György

Szúnyogirtás lesz Nagykanizsán

Ezúton értesítjük, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A FÖLDI védekezés időpontja: 2018. július 19-én a napnyugta utáni időszakban.
Tartaléknap (rossz idő esetén): 2018. július 20-21 napnyugta utáni időszakban.
A felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN.
A felhívást a méhészek számára tették közzé Nagykanizsa honlapján.

Végre irtják a szúnyogokat Zalában is

Amennyiben az időjárás engedi, ezen a héten további 45 ezer hektáron zajlik szúnyoggyérítés országosan, ebből 15 ezer hektáron légi és földi kémiai gyérítést hajtanak végre Zala megyében.
Ezen a héten Zala megyében és a Tisza-tó térségében teljes körű, azaz légi és földi kezeléseket egyaránt terveznek a szakemberek.
Az elmúlt időszak esőzései után újabb szúnyoglárva-tenyészőhelyek alakultak ki, ezeket a szakértők folyamatosan figyelik, és amennyiben a lárvák tömege ezt indokolja, ismét biológiai lárvagyérítésre kerül majd sor.
Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést.
A szúnyogirtás zalai időpontjairól és helyszíneiről
ITT tájékozódhat.

(Fotó: archív)
Egy repülőgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat.
MTI Fotó: Varga György

Újabb 185 településen folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten újabb 185 településen, összesen 67 ezer hektáron folytatja a szúnyogirtást az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) – tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mukics Dániel közölte: Budapest, Szolnok, Békéscsaba és a Csepel-sziget mellett Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Nógrád, Baranya, Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megyében folytatják a rovarok gyérítését.

Egy repülőgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat.
MTI Fotó: Varga György

A negyedik hete zajló beavatkozás azért is szükséges, mert a nyárias tavasz miatt sok a szúnyog szinte az egész országban. A héten 36 ezer hektáron levegőből, 31 ezer hektáron pedig a földről permetezik majd a szúnyogokat.
Ugyanakkor a napokban várható esős, viharos időjárás miatt előfordulhat, hogy a tervezett munka egy részét néhány nappal el kell halasztani – tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az OKF honlapján, a katasztrofavedelem.hu oldalon megtalálható, hogy melyik napon melyik településen lesz permetezés.
Az önkormányzatok saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – fűzte hozzá a szóvivő.

Szúnyogirtás lesz kedden Nagykanizsán

Ezúton értesítjük, hogy Önkormányzatunk illetékességi területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A védekezés időpontja: 2017. augusztus 8. napján napnyugta utáni órákban.

Rossz idő esetén a védekezés 2017. augusztus 9-10. napján, ugyanebben az időszakban kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: Coratrin, Mosquitox Fog – olvasható a város honlapján.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján azt írja, hogy a szúnyogirtás során alkalmazott szerekről sorra kiderül, akár az emberekre nézve is veszélyes egészségkárosodást okoznak.

“A szúnyoglárvák és a kifejlet szúnyogok a vízi és szárazföldi ökoszisztémák nélkülözhetetlen elemei, teljes kiirtásuk ökológiai katasztrófát okozna.
A szúnyogirtás jelenlegi, kémiai szereket előtérbe helyező gyakorlata súlyos környezet- és természetvédelmi kockázattal jár, ezért közös érdekünk a kérdés megnyugtató rendezése.
Ezekről az elvileg gerinces- és emlősbiztos (azaz a gerinces élőlényekre nem ható) szerekről viszont sorra kiderül, hogy hosszú távon akár az emberekre nézve is veszélyes egészségkárosodást okoznak.”

Szúnyogirtás Nagykanizsán

Egy repülőgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett augusztus 4-én, csütörtökön.
A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat.
(Fotók: MTI/Varga György)

Nagykanizsa, 2016. augusztus 4. Egy repülõgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat. MTI Fotó: Varga György

Nagykanizsa, 2016. augusztus 4. Egy repülõgép kémiai szúnyogirtószert permetez Nagykanizsa felett 2016. augusztus 4-én. A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési programban augusztus elseje és hetedike között légi módszerrel hetvenezer hektáron, földi eljárással pedig több mint negyvenötezer hektáron irtják a vérszívókat. MTI Fotó: Varga György

Szúnyogirtás Nagykanizsán

nagykanizsa szúnyogirtás

Ezúton értesítjük Önöket, hogy az Önkormányzat illetékességi területén földi és légi szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A földi kémiai védekezés időpontja: 2016. augusztus 02. napján a napnyugta utáni időszakban. Rossz idő esetén a permetezés 2016. augusztus 03.-04. napján ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN, Mosquitox Fog.

A légi kémiai védekezés időpontja: 2016. augusztus 04. napján a napnyugtát megelőző időszakban. Rossz idő esetén a permetezés 2016. augusztus 05.-06. napján ugyanebben az időben kerül elvégzésre.

Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN, Mosquitox 1 ULV Forte, Aqua K-Othrin ULV.

A készítmény méhekre veszélyes, ezért kérjük, hogy a kezelés ideje alatt a méhek bezárásáról gondoskodni szíveskedjenek! – olvasható a város honlapján.