Az őszi Sétakert

Korábban már írtunk a nagykanizsai Sétakertről, ahol a tervek szerint egy új, 50 méteres pályájú versenyuszoda épülne.

A területet az uszoda építése miatt – hét másikkal együtt – az idén, március végén nyilvánította kiemelt fejlesztési területté a kanizsai közgyűlés.

A strand melletti Sétakertnél 2017 őszén Kummer Nándor készített szép esti fotókat.

10 méteres faág zuhant le a kanizsai Sétakertben

Vasárnap reggel nem sokkal 8 óra előtt a nagykanizsai Sétakertben egy termetes, mintegy 10 méteres faágat szakított le az erős szél.
A leeső ág akadályozta a gyalogos forgalmat, továbbá kerítést rongált meg.

A helyi hivatásos tűzoltók a faágat motoros fűrésszel feldarabolták, s az utat felszabadították.
Személyi sérülés szerencsére nem történt – írta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A fotók egy korábbi, tavalyi fakidőlésnél készültek, amikor a Halis István Városi Könyvtárnál az esőzés következtében meglazult talaj miatt dőlt egy fa a járdára és összetört egy kerékpártárolóban lévő biciklit.

Kiemelt fejlesztési területeket jelölt ki a kanizsai közgyűlés

Együttesen több milliárd forint értékű beruházások indításának megkönnyítésére nyolc helyszínt kiemelt fejlesztési területté nyilvánított csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.

A város önkormányzata által tárgyalt előterjesztés szerint több olyan nagyberuházás indítását tervezik, amely engedélyezési és kiviteli terveinek elkészülte után sürgőssé válhat a szabályozási terven történő átvezetés.
A kiemeltté nyilvánítás gyorsabb ügymenetben teszi lehetővé a beruházások, köztük a Modern városok program keretében megvalósuló építkezések elindítását.

A kiemelt fejlesztési területek közé került a nagykanizsai ipari park 400 hektáros bővítését szolgáló terület, valamint a belvárosi egykori ferences kolostor tömbje, ahol kulturális-idegenforgalmi központot kívánnak kialakítani. Az Erzsébet tér északkeleti oldalán konferencia- és rendezvényközpont megvalósítását tervezik, a mintegy két évtizede elbontott Thúry-laktanya helyén pedig multifunkcionális sportcsarnok építését.

A városi strand és a szomszédos Sétakert területén új, 50 méteres pályájú versenyuszoda épül, az Eötvös tér környezetében pedig a Zöld város program keretében folytatódik a belvárosi területek érintő városrehabilitáció.
Ugyancsak a kiemelt beruházások közé tartozik a Nagykanizsát majdan délről elkerülő út, továbbá a Csónakázó-tóhoz vezető és a tavat körbekerülő kerékpárút építése. MTI

Gyönyörű fotók, gyönyörű nőktől

Csinos hölgyektől kaptunk kanizsai fotókat, amelyeket sok szeretettel ajánlunk Olvasóink figyelmébe.

nagykanizsa-csonakazo-to-1

nagykanizsa-csonakazo-to-2

(Ezt a két fotót kaptuk az őszi Csótóról Németh Rékától)

A fotós

nemeth-reka

nagykanizsa-csonakazo-to-3

(Ezen a fotón szintén a Csónakázó tó egy csodaszép pillanatát örökítette meg Auer Alexandra)

A fotós

auer-alexandra

nagykanizsa-setakert

(A Sétakert őszi varázsát kapta lencsevégre Győrfy Éva)

A fotós

gyorfy-eva

Kedves Hölgyeim! Köszönjük szépen a fotókat!