Udvarában fogták el a cserbenhagyó 72 éves kanizsai férfit

Segéd-motoroskerékpárral közlekedett egy férfi Nagykanizsán, a Kodály Zoltán utca irányából a Bartók Béla utca felé hétfőn 16 óra körül, amikor a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt lassított és a mögötte érkező Fiat típusú személyautó hátulról nekiütközött, a sofőr pedig megállás nélkül távozott a helyszínről. A balesetben a motoros könnyű sérülést szenvedett.

Kiderült, hogy ivott is

A nagykanizsai rendőrök percek múlva intézkedés alá vonták a helyi sofőrt a lakóhelyén, alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott.

A járőrök a garázsban megtalálták a személyautót, aminek elején rongálódás nyomai látszódtak. A 72 éves személyt elfogták, előállították a rendőrségre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

(Forrás és helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)