Tar Mihály menesztését kéri Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. éléről a Fidesz

„Tar Mihály a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft ügyvezetőjének kinevezése óta méltatlan munkája az elmúlt napokban a vállalható színvonal alá zuhant.
Az elmúlt időszakban több, a baloldalhoz köthető internetes közösségi oldal méltatlan, személyeskedő, nem közszereplő hivatali és politikai munkatársak elleni gyalázkodásba és lejáratásba kezdett, mely már a becsületsértés kategóriáját súrolja.

Bízunk benne, hogy az álprofilokon szerkesztett oldalak kezelői között Tar Mihály, a városi cég ügyvezetőjeként és más minőségben sem szerepel, bár néhány tartalom fogalmazásbeli hasonlósága és a benne rejlő helyesírási hibák ezzel kapcsolatban meglepő következtetések levonására is lehetőséget adnak.

(Tar Mihály a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fotó: YouTube)

Annál is inkább, hisz a napokban egy névtelen, impresszum nélküli oldal irományát -a baloldal Bajnai Gordonék csapata által működtetett lejárató oldalának közvetítésével -közölte a Kanizsa Újság a város által fizetett online felületén. A dolog pikantériája, hogy Tar Mihály maga is az egykori kormányfő pártjának választási szövetségeseként lett ismert.Felhívjuk Tar Mihály ügyvezető úr figyelmét, hogy ami a kanizsai polgárok, adófizetők véleményét illeti, Ön azzal kapcsolatban szereptévesztésben él.

2014-ben szövetségeseivel, a Gyurcsány-Bajnai-koalícióval elvesztette a választást, és Ön azóta sem érdemelte ki a kanizsai polgárok bizalmát. Javasoljuk, ha politikai aktivizmusa ennyire túlteng, próbáljon szerencsét a baloldali selejtezőn, esetleg egy igazi választáson. Az ügyvezető nyilatkozatát olvasva több kérdés is felmerül bennünk, aminek tisztázása erkölcsi felelősség. A Fidesz-frakció nevében szeretnénk tudni, hogy ki volt az a munkatárs, aki ezt a cikket megírta? Milyen következménye várható ennek a súlyos hibának?

Tar Mihály nyilatkozatában az szerepel, hogy „a továbbiakban, a kétes megítélésű tartalmakkal kapcsolatban a megjelenés előtt köteles az ügyvezető hozzájárulását kérni”. Ebből számunkra az derül ki, hogy továbbra is kétes megítélésű tartalmakat szándékozik megjelentetni.

Ön szerint ez mennyire felel meg az objektív és minőségi hírszolgáltatás követelményeinek? Ezúton kérjük az Éljen Városunk Frakció hivatalos állásfoglalását a botrányos esettel kapcsolatban. Szeretnénk tudni, hogy a pályáztatás nélkül kinevezett ügyvezetők rendkívüli szakmai hozzáértését továbbra is megkérdőjelezhetetlen ténynek tartják-e, akár Tar Mihály, vagy éppen Szirtes Balázs esetében?

Tar Mihály ügyvezetői felelőssége az esettel kapcsolatban vitathatatlan. Az útszéli stílusa, szakmaiatlansága, propagandatevékenysége miatt joggal állíthatjuk, hogy a szégyen nem csak az öné, hanem az önt vezetői székbe
ültető kanizsai gyurcsányista baloldalé. Kérjük polgármester urat, hogy vizsgálja meg Tar Mihály vezetői tevékenységét, és vonja vissza vezetői megbízatását.

Fidesz – MPSZ, Nagykanizsa MJV önkormányzati frakciója
(Forrás: a Fidesz, honlapunkhoz eljuttatott e-mailje)

Az ügy előzményei a Kanizsa Újságban illetve Balogh László nagykanizsai polgármester Facebook oldalán olvashatók.

Az érintettnek a mai napon – a közlemény kikerülése napján – telefonon és később e-mailben is felajánlottuk a válaszadás és a reagálás lehetőségét, de nem kívánt azzal élni.

Március közepéig még szólhat a Helikon Nagykanizsán

A Helikon Rádió kérelmére a médiatanács a január 13.-március 14. közötti időszakra ideiglenes hatósági szerződést köt a médiaszolgáltatóval a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvencia használatáról, tekintve, hogy a frekvenciákhoz kapcsolódó új pályázati eljárások még nem zárultak le – adta hírül az állami hírszolgálat, az MTI.

(Fotó: Kanizsa Rádió – Facebook)

Egyébként még most is fent van a Facebookon az egykori Kanizsa Rádió és meglepően sok, 5633 lájkja van.
A legutóbbi bejegyzésük 2011 szeptemberéből való, akkor 134 fotót töltöttek fel a Kanizsai Rádiós Party-ról.

Tovább szólhat a Helikon Nagykanizsán

Kedves Hallgatóink, tisztelt Partnereink!

Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság a 202/2017. (III.7.) számú, valamint a 203/2017. (III.7.) számú végzésekkel kapcsolatban, a Keszthely 99,4 MHz-es és a Nagykanizsa 95,6 MHz-es frekvenciáinkkal össszefüggő, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által bonyolított pályázatok végrehajtását felfüggeszti.

A végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

A Kúria végzését üdvözöljük, ugyanakkor a Helikon Rádió vezetése a döntésekhez nem kíván semmit hozzáfűzni. Kérjük a média munkatársait, szíveskedjenek ezt figyelembe venni.

Keszthely, 2017. december 6.

Helikon Rádió
Keszthely – Zalaegerszeg – Nagykanizsa -írta Facebook oldalán

a Helikon Rádió.

 Mindez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos rádiója nagy valószínűséggel az országgyűlési választásokig nem szólal meg Kanizsán.

Korábban írtunk arról, hogy Nagykanizsán is elnémulhat a Helikon Rádió és beszámoltunk egy hekkertámadásról is, amely a Helikon hálózatát és adáslebonyolító rendszerét napokra lebénította.

A Barátok közt egykori „Hoffer Misije”, a Halász Gábor irányította Helikon Rádió még jó darabig – az eljárások lefolytatása végéig – hallgatható Nagykanizsán és környékén.

Hekkertámadás bénította meg a Helikon Rádió adását

Október 11-e óta csak részlegesen volt hallható Nagykanizsa környékén is a Helikon Rádió, ugyanis a rádió hálózatát és adáslebonyolító rendszerét valamint szerverét külső informatikai behatolás érte.

A támadást véglegesen hétfőre sikerült elhárítani, az üggyel kapcsolatban a Helikon Rádió feljelentést tett.

A Helikon még október 11-én ezt írta ki Facebook oldalára.

A Helikon Rádió szerverét és adásgépét külső informatikai támadás érte az elmúlt napokban több alkalommal.
Mint arról korábban rádiónk közösségi oldalán tájékozódhattak, kedden reggel 8 órakor ismeretlen eredetű hackertámadás némította el az adást.
Az általa okozott problémát délelőtt 10 órára sikerült orvosolni majd azonnali vizsgálat kezdődött az ügyben.
A kedd reggeli történést követően éjjel 11 órakor ismét leállt adásunk, ugyancsak külső beavatkozás hatására.
Rendszerünket reggel 9 órára sikerült újraindítani, ezek után az internetszolgáltatóval közösen állandó monitorozás alatt tartottuk a hálózatot.
Tíz órától újra próbálták feltörni a rendszert több elérési ponton is, mely támadásokat a kollégák sikeresen megakadályoztak.
A hackertámadás következtében kritikus hibák keletkeztek adáslebonyolító rendszerünkben és informatikai hálózatunkban. Ez adáskimaradásokat okozhat.
A külső behatolás ténye bebizonyosodott és a rendszerbe betörők azonosítása elkezdődött.
A Helikon Rádió a szükséges hivatalos lépéseket maradéktalanul megteszi, továbbá vizsgálatot indít saját hatáskörében azzal kapcsolatosan, hogy a külső informatikai támadás során elért tartalom szolgáltatási károk okozása kinek vagy kiknek állhat érdekében.
A vizsgálat minden eredményét nyilvánosság elé tárjuk. További részletek 18 órakor a Helikon Krónikában! A Helikon Rádió ezúton kéri a hallgatók megértését és kitartását!

Később még két közleményt is kiadott a Helikon. Egyikben azt írták, hogy egy ideig az archív adásuk hallhatók, aztán tegnap ezt közölték.

Kedves Hallgatóink!
Végre helyreállt a Helikon Rádió adása! Kollégáink rengeteget dolgoztak, hogy a hackertámadás okozta károkat helyrehozzák! Munkájuknak köszönhetően pár perce újra élőben hallhattok minket! Köszönjük a türelmeteket és kitartásotokat!
Az üggyel kapcsolatos fejleményekről tájékoztatunk Titeket!

Még szeptember végén számoltunk be arról, hogy a Helikon Rádió egyelőre alulmaradt a keszthelyi és nagykanizsai helyi rádiós frekvenciáékért a Médiatanács és az Andy Vajnához közeli cégekkel folytatott háborúban.

A Helikon Rádió adása a médiatanács döntése értelmében november 12-ig szólhat Nagykanizsa vételkörzetében.

Döntések öt rádiós pályázati eljárásban

Öt rádiós pályázati eljárásban hozott döntéseket e heti ülésén a médiatanács – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Tokaj 101,8 MHz helyi közösségi rádiós frekvencia pályázati eljárásában a médiatanács alaki érvénytelenség miatt megtagadta az egyedüli pályázó, a Hegyalja Média Kft. pályázati nyilvántartásba vételét.
A testület a Pécs 101,7 MHz körzeti kereskedelmi rádiós pályázat eljárásában a P1 Rádió Kft.-t hiánypótlás után pályázati nyilvántartásba vette, miután a bíróság elutasította a Regionális Rádió Kft. és a Pécs Rádió Kft. felülvizsgálati kérelmeit a nyilvántartásba vételük megtagadása miatt.

A médiatanács felvilágosítást kér három helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázati eljárásában: a Dunaújváros 93,1 MHz eljárásában a Crossborder Film Kft.-től, a Nagykanizsa 95,6 MHz eljárásában a dtm Media Hungary Kft.-től, a Veszprém 90,6 helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatában pedig az LB Rádió Kft.-től.
Az utóbbi két pályázati eljárásban a bíróság elutasította a Helikon Rádió Kft. és a Regionális Rádió Kft. felülvizsgálati kérelmeit arról, hogy a grémium korábban megtagadta pályázati nyilvántartásba vételüket ajánlataik alaki érvénytelensége miatt – olvasható az állami hírszolgálat, az MTI közleményében.

Szólhat még a Helikon Rádió Nagykanizsán

Két filmtervhez kapcsolódó forgatási támogatásokról és három rádiós frekvencia ideiglenes hatósági szerződéskötéséről döntött a médiatanács heti ülésén – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.

A médiatanács hozzájárult a Helikon Rádió Kft. kérelméhez, és szeptember 14-től november 12-ig további hatvan napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvenciákra az azokat jelenleg is működtető médiaszolgáltatóval.

 

Ugyancsak hatvan napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt a tanács az október 22. és december 20. közötti időszakra a Paks 96,3 MHz helyi rádiós frekvenciát működtető Rádió 96,3 Kft.-vel, amely Fortuna Rádió néven sugároz a vételkörzetben.

A testület módosította a július 31-én közzétett Szolnok 90,4 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását: jogi szempontból precízebb megfogalmazást alkalmaz, hogy a pályázók egyértelműen tájékozódhassanak a beadási kritériumokról.
A módosított szolnoki pályázati felhívás értelmében a beadás új időpontja – szeptember 28. helyett – november 13. MTI

Nem lesz Helikon Rádió Kanizsán?

Összesen 570 ezer forintos bírsággal sújtotta a Digital Media and Communications Zrt.-t – mint a Story5, a 4-es csatorna és a Galaxy Tv médiaszolgáltatóját – a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert annak három tévécsatornája is túl hangosan sugárzott reklámokat.

Az NMHH által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a Story5, a 4-es csatorna és a Galaxy Tv tavalyi utolsó negyedéves gyakorlata miatt rótta ki a testület a szankciót.

A testület rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntéseit ismertetve jelezték: a médiatanács elfogadta a Derecske 94,7 MHz és a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét, a dokumentumot a testület tíz munkanapon belül közzéteszi honlapján.

A Keszthely 99,4 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati eljárásában a médiatanács hiánypótlásra kérte fel az LB Rádió Kft.-t, míg a jelenlegi műsorszolgáltató Helikon Rádió Kft. pályázatát alaki érvénytelenség miatt elutasította.

Alaki érvénytelenség miatt ugyancsak megtagadta a Helikon Rádió Kft. pályázati nyilvántartásba vételét a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség esetében, a dtm Media Hungary Kft.-t pedig hiánypótlásra hívta fel.

A Velence Meleg-hegy 90,4 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására – hiánypótlás után – pályázati nyilvántartásba vették a „B & T” Kft.-t, a Fehérvár Rádió Kft.-t; a Gong Rádió Kft. és a VLNC FM Rádió Kft. pályázatát alaki érvénytelenség miatt elutasították – jelezte a hatóság. MTI

Új kérők legyeskednek a zalai rádiófrekvenciák körül

Január végén járt le két zalai rádiófrekvencia pályáztatása, melyen eldől, hogy a következő években ki üzemeltethet ezeken a frekvenciákon rádióadókat. A Helikon Rádió keszthelyi 99,4-es és a kanizsai 95,6-os frekvenciáiról van szó konkrétan, melyeken most a Helikon Rádió adása hallható. A Helikon Rádió pályázott is ezen két frekvencia további üzemeltetésére. Ugyanakkor mindkét helyen megjelent 1-1 új, nem zalai kötődésű pályázó, lássuk egyenként.

(Fotó: archív)

A kanizsai frekvenciára kanizsai székhelyű cég nem pályázott. Benyújtotta viszont pályázatát a dtm Media Hungary Kft., melynek székhelye Budapesten van, tulajdonosa pedig abasári illetőségű. A cég nem lehet ismeretlen kanizsai körökben hiszen eddig két városi közbeszerzésen is nyertesként hirdették ki. Az első kanizsai „sikere” 2014. szeptemberében a volt, és a kerékpárkölcsönző rendszer kialakítása kapcsán láthatott el szemléletformáló tevékenységeket 9,9 millió Ft-ért. (Cseresnyés Péter polgármesterségének utolsó hónapjában került megkötésre a szerződés.) A második, Dénes Sándor által aláírt szerződés szerint pedig a Ligetváros szociális célú rehabilitációja projekt kapcsán 17,6 millió Ft értékben kapott megbízást ún. soft tevékenységekre 2014 végén. A közbeszerzési adatbázis szerint közbeszerzést csak Kanizsán nyertek eddig, az előbb említett két megbízást. Így a kanizsai önkormányzattal régóta kapcsolata van, talán nem véletlen, hogy pályázott. Míg korábban a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. létrehozására irányuló koncepcionális anyagban felmerült a rádió indításának lehetősége, a Médiaház nem pályázott a frekvenciára.

Keszthelyen kissé más a helyzet, itt a a Helikon Rádió mellett az LB Rádió Kft. a másik pályázó. Ez utóbbi egy teljesen új, 2017 január 11-én alapított társaság, melynek tulajdonosai Dr. Litter Zsuzsanna és Dr. Bíró Balázs, előbbi tulajdonos budapesti, utóbbi pécsi lakhellyel rendelkezik a cégadatok szerint. Ezen a néven működik ügyvédi iroda is Budapesten: Litter És Bíró Ügyvédi Iroda (székhelye: 1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 4/D). Amellett, hogy médiajoggal kapcsolatos ügyekben is feltűnik nyilvánosan elérhető iratokban a cég neve, érdekesebb egy cikk, ahol a pecsistop.hu internetes újság 2014-ben úgy fogalmaz: „Dr. Bíró Balázs neve már 2012 októberében is feltűnt, mint az egyik jól kereső külsős tanácsadó: akkor az hangzott el róla egy MSZP-s sajtótájékoztatón, hogy a médiajogász Belénessy Csabával, a Magyar Távirati Iroda (2012 decemberében nyugdíjba vonult) vezetőjével is jóban van, és 2010 és 2012 októbere közt 27,6 millió forintjába került az adófizetőknek.” Ugyanezen írás alapján Bíró a földpályázatokon is jól szerepelt korábban, illetve Németh Szilárd rezsibiztost is képviselte már. Így a kormányközeliség biztosított ebben az esetben is. Ugyanakkor Belénessy neve a Kanizsa Médiaház Kft. kapcsán is többször előkerült már, és nem titkolt a kanizsai és keszthelyi televíziók szoros együttműködése sem, így a médiában a két város párhuzamos utakon jár.

Hamarosan döntés várható a frekvenciák ügyében, és kiderül, hogy július 16-tól ki szolgáltathat műsort ezen a két frekvencián. Még az is lehet, hogy az új cégek megjelenése akár az Andy Vajna által tulajdonolt Rádió 1 bejövetelét jelentik?

(Forrás: HorváthJácint.blog.hu)

Elhunyt Lukács Ibolya kanizsai újságíró

Ma hajnali négy órakor a Kanizsai Dorottya Kórházban elhunyt Lukács Ibolya újságíró, a Kanizsa Hetilap egykori főszerkesztője, rádiós, televíziós szerkesztő – írta a Kanizsahír.


Ibolya a nagykanizsai újságírás meghatározó alakja volt.
Ibolyának honlapunkon, a Dél-Zala Press-ben is megjelentek cikkei, sokat segített nekünk eligazodni a nagykanizsai közéletben.
Büszke volt arra, hogy létrehozta és sikeresen működtette a Sáskavér – Kiskanizsai Lokálpatrióták Közössége nevű Facebook oldalt.

Imádta szülőhelyét, Kiskanizsát.
Kollégánk, barátunk március 15-én lett volt 52 éves.
Isten veled Ibolya, az angyalok őrizzék örök álmodat!
(Fotó: Zalai Hírlap archív)

Lesz Kanizsa Rádió?

A médiatanács a legutóbbi ülésén rádiós frekvenciák pályáztatását érintő kérdésekben döntött.
A médiatanács a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására indított pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította, miután alaki szempontból valamennyi benyújtott pályázat érvénytelennek bizonyult, és az egyik pályázó felülvizsgálati kérelmét a bíróság elutasította.
Egyúttal felkérték az NMHH hivatalát a médiaszolgáltatási lehetőség új frekvenciatervének kidolgozására, új pályázati eljárás előkészítésére.

A Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvencia végleges pályázati felhívásait elfogadta a médiatanács, ezek csütörtöktől, illetve péntektől olvashatók a hatóság honlapján. A pályázatokat január végén lehet majd benyújtani. MTI

Kellene egy Kanizsa Rádió? című írásunk, melyben kanizsaiak véleményét kérdeztük ITT OLVASHATÓ.

(Fotó: archív)