A jövő héten többször lehet zápor, zivatar

A jövő héten többször várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőn délelőtt elsősorban a nyugati országrészben lesz több a felhőzet, másutt sok napsütés várható, de a délutáni órákban már keletebbre is megnövekszik a gomoly-, illetve fátyolfelhőzet. Délutántól nyugat felől elszórtan valószínű zápor, zivatar. Éjfélig nagyjából a Duna vonaláig juthat el a csapadékzóna. A leghidegebb órákban 1-10 fok lesz, de a fagyzugos tájakon gyenge fagy továbbra is előfordulhat. Napközben 19-25 fokig melegszik a levegő.

Kedden a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan várható zápor, zivatar. A szél sokfelé megélénkül, azonban zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimumhőmérséklet általában 6-13, a maximum 21-26 fok között alakul.

(Virágzó fák áprilisban Nagykanizsán a Rózsa utcában. Fotó: Győrfy Éva)

Szerdán több helyen valószínű zápor, zivatar. A szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-14, a legmagasabb 18-25 fok között valószínű.

Csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A szél élénk vagy erős lesz, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 7-13, a maximumhőmérséklet 19-24 fok között várható.

Pénteken, május elsején inkább csak rövidebb időszakokra süt ki a nap, több helyen valószínű zápor, zivatar. Többfelé a szél is erős lesz. A leghidegebb órákban 8-15 fok lesz. Napközben 14-23 fokig melegszik a levegő, a keleti, délkeleti országrészben lesz a melegebb.

Szombaton szórványosan valószínű záporeső, eleinte azonban keleten még egy-egy zivatar is előfordulhat. A szél többfelé erős lesz. A minimumhőmérséklet 5-13, a maximum 15-21 fok között valószínű.

Vasárnap már napos időre van kilátás. Csak helyenként fordulhat elő egy-egy zápor. Többfelé viszont továbbra is erős lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-12, a legmagasabb 15-21 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Baleset szemtanúit keresik Nagykanizsán

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/9033/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi káros baleset miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 29-én 7 óra 30 perc és 10 óra 50 perc közötti időben Nagykanizsán, a Rózsa utca 9. szám előtt egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú járművel nekiütközött az ott várakozó Renault típusú személygépkocsinak.
A baleset következtében nem történt személyi sérülés, a járműben anyagi kár keletkezett.
Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Anyát és két kisfiát gázolták el a Rózsa utcai zebránál

Szerdán reggel háromnegyed nyolc körüli időben Nagykanizsán a Rózsa utcában a zebrán eddig tisztázatlan körülmények között elütöttek egy édesanyát és két kisfiát.

Az anyuka gyermekeivel éppen a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át, amikor a személyautó elsodorta őket – értesült a Dél-Zala Press.

A baleset következtében az édesanya és az egyik kisgyerek nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Őket a mentők kórházba vitték.

Az érintett útszakaszon órákon át helyszíneltek a rendőrök.

A baleset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

nagykanizsa-gyalogosgazolas-1

A rendőrségi helyszínelési fotó egy korábbi Rózsa utcai cserbenhagyásos balesetnél készült.