A kanizsai gyilkosságról, balesetekről is szólt a rendőr ezredes

A nyári idegenforgalmi szezonban mindenki többen közlekedik, mint az átlag napokon.
Ehhez képest a Nagykanizsai Rendőrkapitányság működési területén a személyi sérüléses balesetek száma jelentősen (június, július, augusztus hónapban ezidáig) nem emelkedett, sőt csökkent – mondta Berke László a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezető-helyettese a Kanizsa TV Riasztásának. (A videó kedden jelent meg a YouTube-on.)

(Fotó: YouTube)

Tavaly eddig 42 személyi sérüléses baleset történt a nyár végéig, eddig viszont 25 – fogalmazott a rendőr ezredes.
Ez a változás talán az állampolgári fegyelem javulásának és a rendőri jelenlét koncentrálságának, az ellenőrzések gyakoriságának is betudható.

Szintén csökkent a kerékpárosok által és részvételével bekövetkezett balesetek száma.
Tavaly eddig ez a szám 9, míg az idén 6 volt, melyből egy esetben bizonyosodott be, hogy alkoholt fogyasztott a biciklis.
Ezeket a balesetek jellemzően a KRESZ és az elsőbbségadás szabályok be nem tartása miatt következnek be.

(Kerékpáros baleset Nagykanizsán. Fotó: ZMRFK)

Évek óta megfigyelhető országosan és a kanizsai kapitányság területén is egy folyamatos bűncselekmény szám csökkenés. Ez jellemző az idei évre is.
Sem a betöréses lopások, sem az összbűncselekmények tekintetében nem történt a nyári idegenforgalmi szezonban emelkedés.
Továbbra is a lopások, lakásbetörések jellemzők, de ezekre sem lehet azt mondani, hogy sorozatjellegűek.

 

Az idei nyáron is történt egy emberölés Nagykanizsán, legutóbb tavalyelőtt volt hasonló bűncselekmény a területen.
A nagykanizsai gyilkossággal kapcsolatban elhangzott, egy hosszan tartó családi viszályt követően jutott el addig a házasság, amikor is a feleség ily módon vetett véget a közös kapcsolatnak.
Az ügyben jelenleg is folyik az eljárás a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon – mondta a videóban a kapitányságvezető-helyettes.

Javuló mutatókkal zárták a tavalyi évet a nagykanizsai rendőrök

Az elmúlt tíz esztendő legeredményesebb évét zárta tavaly a nagykanizsai rendőrkapitányság, ahol kevesebb bűncselekményt, a közeli határátkelők miatt viszont jelentős forgalomemelkedést regisztráltak – derült ki a megyei jogú város közgyűlésének csütörtöki ülésén.

nagykanizsa rendőrség

Az egyhangúlag elfogadott bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági beszámoló tárgyalásakor Sipos Gyula, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azt mondta: az elmúlt tíz esztendő legeredményesebb évét zárták. Rendőri szempontból a megyében a nagykanizsai kapitányság érte el a legjobb eredményeket – tette hozzá.
A csaknem félszáz oldalas közgyűlési előterjesztés szerint a 2014-es 2392 helyett tavaly 2042 bűncselekményt regisztráltak a dél-zalai városban és térségében. A legsúlyosabb bűncselekmények közül emberölés egy fordult elő, míg tavalyelőtt két ilyen eset történt.
A közlekedési balesetek száma öttel csökkent, 124 volt a térségben, de ezek hat halálos áldozatot követeltek, míg 2014-ben négyen haltak meg a dél-zalai utakon.
Jelentősen, több mint ötödével emelkedett a személyforgalom 2015-ben a nagykanizsai kapitányság által felügyelt magyar-horvát határátkelőkön. A két letenyei átkelőn tavaly hárommilliónál is többen lépték át a határt – ebből csak a három nyári hónapban 2,2 millióan -, míg 2014-ben összesen 2,5 millió ki- vagy belépő utast regisztráltak.
Nőtt a múlt évben az illegális bevándorlók miatti esetek száma is Dél-Zalában. A migrációval összefüggésben a tavalyelőtti 346 után a múlt évben 5121 jogellenes cselekmény – embercsempészés, tiltott határátlépés – történt Zala déli részén. MTI (Fotó: Wikimapia)