Élelmiszer csomagokat és ruhákat osztottak rászorulóknak Nagykanizsán

Tartós élelmiszerekből álló csomagokat és ruházati cikkeket osztott pénteken a rászorulóknak a Baptista Szeretetszolgálat és a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége. A két szervezet szoros együttműködésének köszönhetően ezúttal 300 család kapott a mindennapjaikat megkönnyítő segítséget.

Jómagam is részt vettem az adományok szétosztásánál, ahol Hári Tibornak, a Baptista Szeretetszolgálat főigazgatójának és Nagy József Györgynek, a DRVSZ elnökének megköszöntem a karitatív szerepvállalást.

Mindkét szervezet a veszélyhelyzet idején is példamutató összefogásról és helytállásról tett tanúbizonyságot, a köszönet és a hála szavai ezért is megilleti őket.

Az eseményen is elmondtam: hiszem és vallom, hogy a jóságra törekedni kell! Jó volna, ha ez minél többekben tudatosulna, s akkor talán kevesebb lenne a rossz a világban…

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra! – közölte Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Mobilkonyha rászorulóknak Kanizsán

Pénteken adták át Nagykanizsán azt az ételszállító furgont, ami több száz rászorulónak juttat el egy-egy tál meleg ételt a városban és környékén naponta.
A mobilkonyha a Baptista Szeretetszolgálat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a város támogatásával, illetve a DRVSZ üzemeltetésével látja el feladatát.
Ez a melegétel-osztás azt is mutathatja, hogy a város nemcsak egy-egy akció erejéig törődik a rászorulókkal, karácsony környékén, húsvét környékén, vagy más ünnepek alkalmával, hanem folyamatosan odafigyel azokra a rászorulókra, akik a városban és környékén élnek.
(Forrás és fotók: Cseresnyés Péter – Facebook)

Egy csomag szeretet

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő ötletére körülbelül négyezer szeretetcsomagot készítettek és ajánlottak fel a rászorulóknak Nagykanizsán.
Az ajándékokat vasárnap az Erzsébet téren mutatták be a térre kilátogató embereknek és a sajtó munkatársainak.
(Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)

Egy doboznyi szeretet

A napokban indult útjára az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akció, mely kezdeményes célja, hogy Nagykanizsa legyen az a vidéki város, amely szeretet-dobozaival a legtöbb rászoruló gyermek Karácsonyát teszi szebbé! Igazán szép dolgokat akkor tudunk elérni, ha közös összefogásban, közös cél érdekében – jelen esetben a rászoruló gyermekek megajándékozásával – mindannyian hozzátesszük azt, amit tudunk.
Az akció során a „Nyilas Misi pakkot kapott” akcióhoz hasonlóan, arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy töltsön meg egy-egy cipősdobozt apró ajándékokkal, s a kijelölt CsodaPontok valamelyikén adja át nekünk, hogy karitatív szervezetek segítségével eljuttassuk oda, ahol arra a legnagyobb szükség van. Voltak már korábban is hasonló cipősdobozos kezdeményezések, de mégis, ez az miben más?
Abban, hogy ezt a gyűjtés egy komoly összefogás keretében képzeljük el, egyfajta mozgalommá szervezve, hogy egyesítsük erőinket, s ezáltal jóval több ajándékot tudjunk összegyűjteni, mint külön-külön! A célok ismeretében tehát kérünk mindenkit, családokat, intézményeket, cégeket, üzleteket, hogy segítsék a gyűjtést, illetve további CsodaPontként csatlakozzanak az akcióhoz!

Hogy mit jelent CsodaPontként csatlakozni?
Keressük azokat a közösségeket, cégeket, intézményeket, akik vállalják, hogy saját környezetükben ők maguk is gyűjtik az akció ideje alatt a szeretet-dobozokat, azok mennyiségét saját célkitűzéseik szerint meghatározva.

KÖZÖSSÉG. SZERETET. ÖSSZEFOGÁS. Legyen Nagykanizsa az a vidéki város, amely szeretet-dobozaival a legtöbb rászoruló gyermek Karácsonyát teszi szebbé! – olvasható a Kanizsafest  honlapján. Az akció részletei ITT TALÁLHATÓK.

nagykanizsa-jotekonysag