Ismered Emilt? Nyugdíjba ment a legendás kanizsai postás

Murai Emil 49 éven át dolgozott kézbesítőként Nagykanizsán.

– Tizenöt évesen álltam munkába 1971. augusztus 16-án – mondja Emil, aki július végén vonult nyugdíjba.

– Először kerékpáros távirat-kézbesítőként dolgoztam, aztán voltam autós csomagkézbesítő, majd kézbesítőhelyettes is. Lett volna rá lehetőségem, hogy az irodában dolgozzak. De nem akartam a négy fal közé vonulni. Éppen a szabadság, az ügyfelekkel való kapcsolat az, ami az egész postában a legjobban tetszett nekem – teszi hozzá Emil.

Ennyi idő alatt majdnem kétszer körbejárta a Földet az Egyenlítőnél, megközelítőleg 76 ezer km-t tett meg a járásában. De hogyan?

– Vigyáztam magamra, a nyolcvanas években letettem a cigit, és felhagytam a kávézással is. Étrend-kiegészítőket szedek, vagyis elég jól bírom magam, sokan mondják, hogy kevesebbnek nézek ki a koromnál. De az a 49 év csak benne van a lábamban – mondja.

Kép és szöveg: Kovács Olivér (Forrás: Magyar Posta – Facebook)

Sorsjegyeket sikkasztott a kanizsai postás

A Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat egy volt postás ellen, aki a rábízott sorsjegyekkel bizniszelt.

T. tavaly április 24-től mint betanított kézbesítő állt a Magyar Posta Zrt. alkalmazásában.

Munkakörébe tartozott – többek között – a küldemények, készpénz, értékcikk ellátmány átvétele, kezelése; a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy szakmai irányítója által meghatározott tervelvárások szerinti értékesítést elősegítő feladatok ellátása: ajánlás, címközvetítés, hírlap előfizetés-gyűjtés, hírlap és sorsjegy értékesítés.

Időközben az általa részére kiosztott árukészletből Fáraók Kincse, Szuper Bankó, Szerencsenaptár, Black Jack, Zseton, Buksza, Mega Bankó, Szuper Black Jack, Astro+TV, Hoppá nevű sorsjegyek tűntek el, amelyekkel a férfi munkáltatójánál nem tudott elszámolni.

A turpisság akkor derült ki, amikor T. augusztusban felmondott és a végelszámolásnál összesen 109 sorsjegy hollétéről nem tudott számot adni.

Mindezek miatt a volt postást kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétségével vádolta meg az ügyészség.

Ütőset üzentek a kanizsai postásnak

Olvasónk küldött nekünk egy fényképet, amelyen az látható, hogy mit üzent a nagykanizsai postásnak.  Véleményét az egyik Zemplén Győző utcai társasház postaládáinál tudatta a levélhordóval.
A hölgy ezt üzente a kanizsai Posta talán kissé lusta munkatársának.

Olvasónk meg is indokolta, hogy miért üzent így a kézbesítőnek.

„Szeretném Önökkel megosztani Postával kapcsolatos dolgokat.
Nem az első alkalom, hogy hivatalos levelet nem hozza fel a Postás csak bedobja az értesítőt pedig itthon tartózkodok.
Ez nem csak nálam hanem másnál is előfordult többször.
Reklamálás esetén annyi a válasz, hogy nem voltunk otthon, ha a postást kérdezem Ő ennyit reagál: Ő mindenhova felcsenget nem tehet róla, ha nem veszik fel a kaputelefont!
Kérdem Én miért is fizetünk postadíjat, ha folyamatosan le kell menni a levélért mert akinek az lenne a dolga, hogy kézbesítse a levelet nem teszi meg.
Mire kap fizetést? Szeretném ha ez a probléma végre nyilvánosságra kerülne mert sajnos nem csak Én járok így.” – írta honlapunknak a panaszos ügyfél.