Igazítják a fákat a kanizsai Platán soron

Korábban beszámoltunk arról, hogy több panasz érkezett és érkezik most is, hogy az óriási fák ágai már elérik az épületeket, valamint a közvilágítást is eltakarják Nagykanizsán a Platán soron.

A cikk meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki az ott és a környéken lakók körében is.

Néhány Facebookos kommentelő véleménye:

– Parkolást a platán soron véglegesen be kéne tiltani, mert az utcákból autóval a kilátás szinte képtelenség!
– Egyetértek, de nem csak a kilátás miatt tiltanám a ki az autósokat,hanem már annyi az oda nem tartozó autó, hogy az ott lakóknak már nincs parkolási lehetősége!
– Ebben az utcában csak az ott lakóknak engedélyezném a parkolási lehetőséget!
– Hála Istennek, úgyis csak azok nem tudtak parkolni akik ott laknak!!!

Fotósunk, S. Varga György azt örökítette meg, hogy a szakemberek hétfőn nekiálltak a kanizsai Platán sor túl magasra és terebélyesre nőtt fáinak rendbe tételének.

Lezárják a Platán sort Nagykanizsán

A munkálatokra egy 2012-es nagykanizsai, közgyűlési döntés miatt van szükség.
Több panasz érkezett és érkezik most is, hogy az óriási fák ágai már elérik az épületeket, valamint a közvilágítást is eltakarják.
A metszés idejére a lakosság türelmét kérik a szakemberek.

– Ami a lakosságot érinti az az, hogy a Platán sor főútján jobbról, balról megállási tilalom fog életbe lépni, illetve az utcát azt teljes mértékben le fogjuk zárni.
Kizárólag célforgalom jelleggel fogjuk az autósokat beengedni.
Ezúton is szeretnék kérni minden autóst, hogy a Platán sor főágáról legyen szíves az autóját távolítsa el erre a két hétre. Ez nem azt jelenti, hogy jobbról, balról a beágazó utcákba nem lehet megállni, tehát oda be fogjuk engedni a forgalmat célforgalom szerűen – mondta Fitos István a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója a Kanizsa Újságnak.