Több mint egymilliárdos energetikai fejlesztésre nyert pályázatot Nagykanizsa önkormányzata

Mintegy 1,3 milliárd forint pályázati forrást nyert el Nagykanizsa önkormányzata 12 oktatási és kulturális intézmény energetikai felújítására.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a város országgyűlési képviselőjeként (Fidesz) szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy többéves előkészítés után a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből mintegy 1,3 milliárd forintos forrást nyert intézményei energetikai korszerűsítésére Nagykanizsa.

Hozzátette, az eredményes pályázatot Dénes Sándor korábbi polgármester (Fidesz-KDNP), illetve Hedericsné Rodek Erika, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. akkori ügyvezetőjének működése alatt sikerült kidolgozni.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) jelezte: az 1,3 milliárd forintos, száz százalékos támogatottságú pályázati forrás legnagyobb tételeként felújítják az 1981-ben átadott Batthyány Lajos Gimnázium épületét. A munkálatok részeként elvégzik a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, továbbá korszerűsítik a fűtést és a világítást.

Napelemes rendszerrel szerelik fel a Hevesi Sándor Művelődési Központot, a Halis István Városi Könyvtár épületét és a Nagykanizsa Egyesített Szociális Intézményt. Ezen felül öt óvodában és három bölcsődében végeznek korszerűsítést, több esetben hőszigetelést, nyílászárócserét, fűtéskorszerűsítést, továbbá napelemes rendszerek felszerelését és hőszivattyú telepítését. MTI

Az Európai Parlament Nagykövet-Iskolája lesz a Cserháti

A Nagykanizsai SzC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma meghívást kapott az Európai Parlament Nagykövet-Iskolája programban való részvételre. A programban 27 magyar középiskola vehet részt első körben, akik azzal érdemelték ki a kiválasztást, hogy aktív pályázati tevékenységet folytattak az elmúlt években, nemzetközi projektek részesei voltak.

Farkas Zsuzsanna tanárnő az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája és a Miniszterelnökség által meghirdetett „Fedezd fel Európát!” elnevezésű programban vett részt osztályával, illetve Faludi Zoltán tanár úr az Erasmus programkoordinátora volt.

Az iskolát egyedüliként választották ki Zala megyében, és olyan nagynevű iskolákkal dolgozik együtt a projekt során, mint pl. a budapesti Bornemissza Péter Gimnázium, a miskolci Avasi Gimnázium vagy a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium.
A program fő célja a fiatalok figyelmének felkeltése Európa és az európai parlamenti demokrácia iránt, aktív ismereteket nyújtva nekik az Európai Unióról és az Európai Parlamentről. Az Európai Parlament Nagykövet-Iskolája program lefolytatásáról a Cserhátiban Farkas Zsuzsanna tanárnő gondoskodik.

A projekt keretén belül az iskola Junior Nagyköveteket választ a diákjai közül, akik segítik az ismeretközvetítést a diákság felé. Ennek során nem pusztán az Európai Unióra vonatkozó tényeket tanítanak, hanem azt is megtapasztaltatják, hogy mit jelent európai polgárnak lenni: mit jelent az EU a hétköznapi életben, és mit tehetnek a fiatalok annak biztosításáért, hogy a jövő Európája olyan legyen, amilyennek ők szeretnék.

Emellett a programban részt vevők EU-val kapcsolatos más feladatokat is ellátnak, például Infopontot állítanak fel, Európa-napot szerveznek, kapcsolatfelvételt kezdeményeznek európai parlamenti képviselőkkel és különböző szervezetekkel, iskolán belüli és kívüli tevékenységekben vesznek részt.
A feladatok teljesítése után – a tanév végén – az iskola ünnepélyes keretek között megkapja „Az Európai Parlament Nagykövet-Iskolája” minősítést, és egy plakettel tüntetik ki.
(Forrás: Facebook)

Közel 8 milliárd kanizsai fejlesztésekre

nagykanizsa városkép

A TOP programban jelenleg 7,9 milliárd forint áll Nagykanizsa rendelkezésére.

Az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fordítják. Dénes Sándor polgármester azt mondta:

A város élhetőségét is szeretnék még jobbá tenni. A zöld város, Zöld Nagykanizsa keretében a terek újulnak meg 1,4 milliárdból, például a Széchenyi, Eötvös és a Deák tér is szebb lesz.

Az óvodák, bölcsődék, egészségügyi intézmények felújításáról is döntések születtek.

Az eddig elnyert mintegy 6 milliárd forintot még az idén megkapja Nagykanizsa és az előkészítésre is komoly pénzt adott a kormányzat – említette Cseresnyés Péter államtitkár – országgyűlési képviselő, aki úgy fogalmazott:

A kanizsai fejlesztések előkészítésére közel 500 milliót kapott a város.

Azt is mondta, hogy az általa kezdeményezett Mura program előkészítésére és megvalósítására körülbelül 7 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. A Mura program – amelytől a gazdaság élénkítését, a munkahelyteremtést és a turizmust kívánják előbbre lendíteni –  jövőre indul.

Belvárosi zöldterületeket újítanak fel másfél milliárd forintból Nagykanizsán

Közel másfél milliárd forintos támogatást elnyerve belvárosi zöldterületek rekonstrukciója kezdődik Nagykanizsán.
A város közgyűlése által csütörtökön tárgyalt napirend szerint a Zöld város- Zöld Nagykanizsa elnevezésű programra 1,477 milliárd forint támogatást nyert az önkormányzat. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből megítélt összeg felhasználásával 2018 nyaráig felújítják a belváros zöldterületeit.
Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) a napirend tárgyalása során kifejtette:

az Eötvös, a Széchenyi és Deák téri, valamint a Szent József-templom körüli zöldfelületek rekonstrukcióját végzik el.

A zöldterületek rendezésére szolgáló forrásra a belváros korábban két ütemben végrehajtott megújításának folytatásaként pályázott a város. MTI

nagykanizsa-foto-oktober-2

(Fotó: Varga Zoltán, Nagykanizsa)

Pályázat: idén is lesz Kanizsai Antológia

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki irodalmi és képzőművészeti alkotásoknak a Kanizsai Antológia 17. számú kötetében történő
megjelentetésére.

Pályázat tárgya:

Irodalmi, művészeti, tudományos művek és grafikák.

Pályázati feltételek:

Nagykanizsán és a Nagykanizsai járásban állandó lakhellyel rendelkező, valamint nagykanizsai születésű alkotók pályázhatnak.
Egy pályázó több pályaművet is beadhat, maximum 6 db A/4-es oldal (soronként 70 leütés, 45 sor 12-es betűnagyság) terjedelemben.

Pályázni kizárólag elektronikus formában lehet. A pályaműveket az alábbi két email címre egyidejűleg kérjük beküldeni: feher.ildiko@nagykanizsa.hu és kardosferenc@gmail.com.
A beérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi.

A sikeres pályamunkák a Kanizsai Antológia 17. számában, 2016 decemberében jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem részesülnek, részükre 5 db tiszteletpéldány kerül átadásra.
A pályázat beadásának határideje: 2016. október 26. (szerda) 17. 00 óráig.

nagykanizsa fotó 1

Ösztöndíj kisiskolásoknak Nagykanizsán is

Ösztöndíjpályázatot hirdetnek a 2016/2017-es tanévre az általános iskola 2. és 3. osztályos tanulói részére az ország több településén.
A kiírás célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szerdán az MTI-vel.

iskolas

A pályázatot az NGYSZ, az MKB Bank Zrt. (MKB), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. hirdeti meg Dunakeszi, Esztergom, Fót, Gödöllő, Gyula, Gyöngyös, Hajdúsámson, Kiskunhalas, Levelek, Magyarmecske, Nagykanizsa, Pápa, Sajószentpéter, Szeged és Veresegyház kisiskolásainak.

Az országos ösztöndíjpályázat keretében összesen 160 gyermek részesül havi 16 ezer forint támogatásban. A támogatók folyamatos kitűnő tanulmányi eredmény esetén a támogatást egészen a diploma megszerzéséig biztosítják az ösztöndíjra jogosultaknak.

A pályázatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, 1066 Budapest, Teréz krt. 24. címre kérik küldeni Ösztöndíj jeligével, a pályázó neve és a pályázatban kiírt város neve feltüntetésével szeptember 30 éjfélig.

Az ösztöndíjra jelentkezhet minden olyan tanuló, aki az alábbi feltételek mindegyikének megfelel: a 2016/2017-es tanévben az általános iskola 2. vagy 3. osztályában tanul; a 2015/2016-os év végi tanulmányi szöveges értékelése jeles vagy kitűnő, figyelembe véve a magatartás- és a szorgalom-értékelést is; a pályázó családjában az egy főre jutó átlagjövedelem havi nettó 46 ezer forint alatt van, a családi pótlékot is beleértve; a pályázó a fenti városok egyikében vagy annak maximum 10 kilométeres körzetében lakik vagy oda jár iskolába.
A pályázati űrlap letölthető a  gyermekmentő.hu   oldalról.

A pályázatok beérkezési határideje szeptember 30. éjfél.

A jövő Nagykanizsája: itt a Cserhátisok nyertes kisfilmje

nagykanizsa cserháti

A jövő Nagykanizsája címmel pályázatot hirdettek nagykanizsai középiskolásoknak, akiknek azt kellett bemutatni, hogy képzelik el a város jövőbeni fejlődését.

A legjobbak szombaton a Kanizsa Centrumban vehették át a díjakat Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkártól, országgyűlési képviselőtől.

A legjobb pályamunkát a a Cserháti Sándor Szakképző Iskola 10/C osztályos diákjai készítették.

Ők egy Cseri suli kisfilm című 5 perces videót raktak össze, amit fel is töltöttek a YouTube-ra.