Csavargó iskolások Kanizsa utcáin?

Nagykanizsa.
Ügyeimet intézem.
Közelebbről Mező gimi és a Péterfy iskola és környéke.
Becsöngettek….
Vagy mégsem??
Még csak a másfél hét telt el az iskolából, igaz, van, akinek annyi se.

Körülbelül délelőtt 10 óra lehet, amikor arra leszek figyelmes, hogy egy csapat hátizsákos, minden bizonyára iskolatáskás fiatal csoszog el előttem. Fiúk, lányok. Aztán odébb a Kanizsa Rehab épület lépcsőjén tucatnyi fiatal dohányzik, bagózik szüntelen. Megindulnak. Nem jutnak messze. Újabb cigisdobozok kerülnek elő.

Coop bolt. Gyerekek, mert azok, hajléktalanok módjára ücsörögnek, terpeszkednek. A járdán egy kis dundi kisfiú sétál, kezében szatyrot lóbál, jól látszik, talán 10 éves, ha lehetett. Hol vannak a szülei? Ha beteg, mit keres az utcán?
Megmondom őszintén, ha az én gyerekem lenne, úgy vágom nyakon, azt sem tudja fiú avagy lány. De nem tesz ilyet. Ő délután 4-ig ott van az iskolában.

Elgondolkodtató, hogy vajon délelőtt 10 órakor miért bandázhat egy gyerek az utcán, miközben szülők egy sora kesereg, hogy szegény gyermeknek 6 órája van. Akkor ezt most nem értem? Bemegy az órára? Nem megy be? Fogja magát kisétál? A szüleik tisztában vannak, hol van a gyerek? Ha nincs órája miért nem haza megy?

Beülök az autóba. Én viszont hazamegyek. Azért a zebrán még átengedek 2 diákot. Táskájuk a hátukon..kéz a kézben.
(Írta: Egy édesanya)

Becsengettek a kanizsai iskolákban, a zsaruk is segítenek

Ismét gyerekzsivajtól hangosak az iskolák és környékük. A barátságtalan időjárás ellenére a legtöbben nagy izgalommal érkeztek az első napra.
Az iskolák környékén megnövekedett gyalogosforgalom miatt fokozott figyelemre szólítják fel az autósokat. A balesetmentes közlekedés érdekében a rendőrség idén is folytatja „Az iskola rendőre” elnevezésű programot. A 2008-ban útjára indított akció célja, hogy elősegítsék a gyerekek és kísérőik biztonságos közlekedését.

(Forrás: Kanizsa Újság)

Felújítják a Cserhátit

A kormány idén hétmilliárd forintot különített el az országban működő 44 szakképzési centrum tagintézményeinek rekonstrukciójára, Nagykanizsán az állami forrás mellett uniós, illetve saját pályázatokból indultak el a fejlesztések több mint 700 millió forintból. Az Ady utcai kollégium KEHOP-os pályázatból megvalósuló, energetikai korszerűsítése már befejeződött.

(Fotó: YouTube)

A másik forrás egy miniszteri döntés volt még 2016-ból: az, a Cserhátit tekintve, 140 millió forintból a műhelysor és a főépület vizesblokkjainak a felújítását jelenti.
Ez jelen pillanatban is zajlik, de már a végéhez közelednek a munkálatok.
Továbbá egy országgyűlési határozat keretében kapott az intézmény 270 millió forintot, amelyből az A és a B épület energetikai felújítása, nyílászárók cseréje, burkolatok felhelyezése folyik.
Terveink szerint ez a munka is befejeződik augusztus végére, az új tanév kezdetére – mondta el Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója.
(Via: Kanizsa Újság)

Egymilliárdot kap a Nagykanizsai Szakképzési Centrum

Csaknem egymilliárd forintot szánnak a Nagykanizsai Szakképzési Centrum (NSZC) korszerűsítésére, a beruházás nagyobbik hányadát energiahatékonyságot növelő beruházásokra fordítják.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Nagykanizsa térségének fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón közölte: országszerte 44 szakképzési centrum működik, ezek felújítására idén 7 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

(Fotó: Nagykanizsai Szakképzési Centrum – Facebook)

Az NSZC ebből a központi keretből, továbbá európai uniós pénzekből, önálló pályázatokból és egyedi miniszteri döntések alapján elnyert forrásokból összességében mintegy egymilliárd forintból korszerűsíti intézményeit.
Bene Csaba, az NSZC főigazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a – felnőttoktatásban képzettekkel együtt mintegy 2400 tanulót oktató – centrum intézményeiben nagyobbrészt elvégezték már az energiahatékonysági munkákat, amelyekre a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretéből 242 millió forintot nyertek el. Ebből teljes energetikai felújítást végeznek, az épületek tetejére pedig összesen 700 napelemet helyeznek el, így 30-40 százalékos villamosenergia-megtakarítással számolnak.

A Cserháti tagintézmény északi tanműhelyeinek teljes felújítása is zajlik már, a több mint 140 millió forintos munkálatokkal májusra végeznek. Mindezen felül több intézményben is nyílászárókat cseréltek, elvégezték a tetők és a homlokzatok hőszigetelését.

Bene Csaba hozzátette: 350 millió forintot nyertek el egy hároméves szakmai, módszertani fejlesztésre, illetve további 150 millió forintot remélnek egy olyan oktatási lehetőség megteremtésére, amely nemcsak a centrum tanulóinak, hanem bármelyik városlakónak lehetőséget ad majd ingyenes nyelvi képzésre.
Az NSZC intézményhálózatán belül folytatják az egyetlen nagykanizsai középiskolai kollégium felújítását – ezúttal a szobákat korszerűsítik -, mindezen felül pedig a Thúry szakképző iskola teljes felújítását is tervezik. MTI

Androidos alkalmazással taroltak a kanizsai cserhátisok

Fényes cserhátis siker: aranyérem és 4. helyezés a PENdroid országos informatikai verseny döntőjében!
A két fordulóból álló kvalifikációs szakaszban két különböző androidos alkalmazást kellett a csapatoknak elkészítenie.
Iskolánk kettő csapatot indított a versenyen: Cseri-droid (tagjai: Aradi Róbert 13A, Hervai Dávid 13A és Széphegyi Dániel 12C osztályos tanulók) és Cseri-tech (tagjai: Birkás Zoltán 10D, Kővári Kolos 11D és Tánczos János 9D osztályos tanulók) néven. Felkészítő tanárok: Tanczenberger Szilvia és Gábris Jácint.

A csapatok – egyedüli kanizsai részvevőként – bejutottak a legjobb 10 csapat számára 2018. február 2-án megrendezésre került országos döntőbe, ahol a Cseri-tech csapat 1. helyezést, a Cseri-droid csapat pedig 4. helyezést ért el.

Versenyzőink az egyéni felkészülés mellett külön foglalkozások alkalmával gyakoroltak a versenyre.
Az iskola képzési profiljában már harmadik éve jelen van a keresett és népszerű távközlési terület, melynek keretén belül tanulóink megtanulhatják az okos-készülékek kezelését, Android OS alá applikációk készítését – írta Facebook oldalán a NSZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma.

Tűzriadó alatt készült videó a nagykanizsai középiskoláról

Amikor nálunk tűzriadó volt… és milyen szép kisfilm született belőle…
Köszönet az operatőrnek, az amatőr filmeseknek, valamint a zeneszerző-hangmérnöknek – írta Facebook oldalán a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium.

Az alig 4 perces, főleg drónnal készült videó november 14-én, vagyis ma került fel a YouTube-ra.

Operatőr: Czigóth Sándor. Hangmérnök: Gölles Martin. Zene: Gölles Martin: Travelling.

Nagykanizsai középiskolában tartott előadást a helyi államtitkár

Az igazgató szerint aktuális vidékfejlesztési kérdésekről beszélt a gyerekekkel a Fidesz Zala megyei országgyűlési képviselője a nagykanizsai Mező Ferenc Gimnáziumban.
Cseresnyés Péter tanítási időben tartott előadást végzős diákoknak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a politikának nincs helye az iskolában.
Az MSZP Zala megyei elnöke pedig azt mondta, a Fidesz aktuálpolitikai kérdésekkel zaklatja a diákokat – adta hírül az RTL Klub.

(Fotó: RTL Klub videó)

Mint valóban független nagykanizsai média, magunk részéről csak annyit tennénk hozzá, – és ennek a Fidesz-fanok és a  Sorosozók biztosan örülnek –  nem tudni, az RTL Klub honnan értesült arról, Cseresnyés a Mező gimiben tart majd előadást.

Az is furcsa, hogy keveredett a helyszínre az MSZP képviselője.

A tény azonban mégiscsak tény.

Következzen az ominózus videó.

Az előző évekhez hasonló nehézségűek voltak az idei magyartételek

Nem tartották egyszerűbbnek a korábbiaknál az idei érettségi tételeket a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium magyartanárai, de diákjaik sem érezték könnyűnek a mostani kérdéssort – mondta el a középiskola magyarszakos igazgatóhelyettese hétfőn az MTI érdeklődésére.

Tislérné Tóth Zsuzsanna a diákok véleménye alapján arról számolt be, hogy az elsőre egyszerűnek tűnő szövegértési feladat bizonyult talán a legnehezebbnek, mert a tíz kérdés többségére kifejtős választ kellett adni, ráadásul a kérdések mintha többször is megismétlődtek volna.
Mindezek miatt a 60-ról 90 percre növelt idő sem volt mindenkinek elegendő a válaszadáshoz, hiszen még egy motivációs levelet is meg kellett írniuk. A műelemzésre adott 150 percbe azonban szinte mindenki belefért.
A nagykanizsai pedagógus azt is elmondta: leginkább a kétszintű érettségi bevezetése óta nem jellemző, hogy az érettségire olyan feladatot kapnak a diákok, ami valamilyen évfordulóhoz igazodik.
Így volt ez idén is, tehát arra nem nagyon számítottak a tanárok sem, hogy az emlékév kapcsán éppen Arany Jánossal kapcsolatos feladat kerül a most érettségizők elé.

(Fotó: az iskola Facebook oldala)

Mindenkori végzősök emlékfája a BLG-ben

A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium udvarán a közelmúltban egy úgynevezett „Vasfát” állítottak fel.

A gimnázium mindenkori végzőseinek emlékfájába az elballagók és az „öregdiákok” verhetnek be egy-egy szöget, hogy így is maradjon nyomuk a jövőre.

Így tettek a múltban vándorútjuk megkezdése előtt a céhlegények, s így tehet minden BLG-s, aki érettségizik vagy már érettségizett – írta Balogh László a nagy hírű kanizsai oktatási intézmény igazgatója.

A fotók a BLG Facebook oldaláról valók.

 

A vendéglátás bajnoka a kanizsai fiú

Évtizedek óta nem örülhetett a Thúry György SZKI olyan komoly tanulmányi sikernek, mint amit Fertőffy Tamás, 12.B osztályos diák ért el a vendéglátóipari ismeretek versenyen.

Mint azt szerdán Richterné László Erzsébet igazgató elmondta: a több fordulós tanulmányi versenyt a Nemzetgazdasági Minisztérium hirdette meg, így az idei megmérettetésen közel 300 fiatal indult el.

– Tamás az 5. helyen jutott az országos döntőbe – mesélte az igazgató, aki hozzátette: a Szolnokon rendezett kétnapos döntőn 30 diák vett részt, akik az emelt szintű érettségi anyagából adtak számot írásban, majd szóban is.

Mint megtudtuk: az országos első helyezés 100 többletpontot jelent majd, ha Tamás felvételizik valamelyik felsőoktatási intézménybe, ugyanakkor érettségit kötelező tennie abból a  tantárgyból, amiben országos első helyezett lett.

– Idén érettségizem, s minden bizonnyal maradok még egy évet az iskolában a technikus képzés miatt – árulta el Fertőffy Tamás, aki csak ezt követően szeretné megcélozni valamelyik felsőoktatási intézményt. MTI

(Fotó: Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája – Facebook)

1 2