Négyzetméternyi feles volt kirakva az egykori kanizsai Lépcsősben

nagykanizsa lépcsős

A Lépcsős a Somogyi Béla utcában volt, körülbelül a mostani kis körforgalom vonalában északi irányban. Nagyon sokan látogatták , hisz akik mentek vagy jöttek munkába vagy éppen munkából a környező gyárakból betértek ebbe a kiváló konyhával rendelkező kis étterembe.
A gyárakkal kapcsolatban nem véletlenül használtam többes számot, merthogy sok üzem, gyár működött a környéken akkoriban.
Ma ezek nagyon hiányoznak a városnak.
Reggelente munkába menet beugrottak egy felesre a dolgozók, mert hiszen egy felestől még ugyanúgy tudtak munkát végezni, bármiféle probléma nélkül.
Szinte egy négyzetméter rövidital volt reggel kirakva ami el is fogyott. A munkaidő vége után hazafelé szintén betértek egy beszélgetésre egy-két sörre a kollégákkal.
Ma már ez is kevéssé működik. Úgy emlékezem , hogy Eta ott is dolgozott szakácsként
A pincérek nevei itt kimaradt az emlékezetemből, talán Hunyák Józsi neve ugrik be, aki sajnos már szintén nincs az élők sorában.
Ebben a kis étteremben nagyon jól főztek. Volt időszak, amikor zenekar is működött e helyen. Rengeteg üveggyári, szeszipari, és DKG-s  dolgozó járt ide.
Ezt az üzletet is a ZMSZVV működtette, mint annyi más éttermet , szórakozóhelyet.
Már nem emlékszem ,mikor is szűnt meg , de egy biztos ez is hiányzik a városunknak, mint annyi sok minden , ami akkor jó volt.”

(Írta: Pusztafi Attila. Fotó: Lengyák István – Pista bácsi -. A lépcsős lebontás előtt.)

Itt alul a kommenteket is érdemes elolvasni 🙂