A Resti

Folytatva a könyvből kimaradt nagykanizsai  vendéglátóhelyekről való megemlékezést, a Resti étteremről írok. A vasútállomás épületében működött. Az Utasellátó Vállalat üzemeltette a két részből, talponállóból, valamint étteremből álló egységet. Akkori üzletvezető Gömöri Jánosné volt, (Kanizsai Sörgyár igazgatójának a felesége) míg helyettese Molnár Emilné, régi vendéglátós.
Emlékeimben egy középkorú pincér arca villan elő mindenkivel kedves Nándié. Kopaszodó magas ember volt. Kiváló konyhája tette népszerűvé e helyet Egy fiatal csinos szakácsnőre emlékszem Erzsinek hívták.

nagykanizsa-resti
A cégnek ahol akkor dolgoztam, karbantartási szerződése volt az Utasellátóval, ezért jártunk oda is hűtőgépeket javítani. A barna falburkolat, és tükrök adták meg ennek az étteremnek a hangulatot.
Sokan jártak ide ebédelni, vacsorázni. Ebben az időben a kanizsai vasútállomáson nagy élet volt. A vasút menti településekről jártak be munkába az emberek.
Nyáron pedig a Balatonra utazók miatt volt nagy forgalom.
Ne felejtsük el megemlíteni, a horvát ajkú településekről Budapesten dolgozó embereket sem,  akik ingáztak a főváros és Kanizsa között. Volt egy nemzetközi járat is a Mistral, aminek végállomása Olaszországban volt. Ezen okok miatt is számított nagy forgalmú étteremnek a Resti.
A talponálló rész tele volt vonatra várakozó emberekkel akik eközben elfogyasztottak egypár italt, szendvicset, fasírtot vagy éppen kocsonyát.
A kilencvenes évek elején ezt is privatizálták, mint annyi mást Nagykanizsán.  Egy darabig üzemeltette Vadász Feri is. (Édesapja volt a Monostorapáti Borozó vezetője). Borda Balázs is vitte (jelenleg csak a talponálló részt).
Egy idő után az étterem bezárt vendéghiány miatt és most arra vár, hogy egyszer még jobb világ lesz városunkban, országunkban. Újra megtelnek a szórakozóhelyek.
A végére Martin Luther King híres mondatát idézném.” Van egy álmom”. Nekem is, mégpedig az, hogy egyszer lesz még élet ebben a szép városban, Kanizsán.
(Írta: Pusztafi Attila)

Pusztafi Attila Kanizsai emlékek című könyve megrendelhető a 06/30/526-4202- es telefonszámon.
 

1956 – Elrejtett fotók és korabeli járművek Nagykanizsán

A forradalom napjainak nagykanizsai eseményeit megörökítő, évtizedekig elrejtett fotókból összeállított kamarakiállítás látható Nagykanizsán, ahol korabeli járművek bemutatóját is megtekinthetik az érdeklődők az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának eseményeiként.

nagykanizsa-1956

A nagykanizsai Magyar Plakát Házban keddtől látható az a 15 felnagyított fotó, amelyeket Kerecsényi Edit, a Thúry György Múzeum akkori igazgatója készített 1956 októberében, de a negatívokat évtizedekre elrejtette. Mint azt Kunics Zsuzsanna, a múzeum történész-muzeológusa az MTI-nek kifejtette: az egykori igazgató 29 évesen, harmadik gyermekével várandósan készített fotókat azokban az októberi napokban. Vakmerő volt, hogy dokumentálta a város központjában álló szovjet emlékmű katonaszobrának éjszakai ledöntését, illetve a diákok és gyári dolgozók felvonulását, a felvételek sorsát azonban sokáig titkolta.
Évtizedek múltán beszélt csak arról kollégáinak, hogy a forradalom leverése után házkutatást tartottak náluk – férjét, aki a gimnázium tanára volt, börtönbe is vetették -, ezért a negatívok egy részét elégette, más darabjait azonban elrejtette. A szoborledöntést megörökítő képeket és negatívot a jól felismerhető résztvevők védelme érdekében elégette, a felvonulásról készült fotókat azonban a város emblematikus épületének számító Vasemberház „névadójának” lábába rejtette. A szinte életnagyságú eredeti szobor akkor már leszerelt és a múzeumban tárolt lábrészébe dugott negatívokat csak az 1980-as években vette elő és leltározta be a múzeumi fotótárba.
A kalandos sorsú képek 90-szer 140 centiméteres nagyításban november 30-ig láthatók.
A Nagykanizsai Kultúrkör Egyesület, a Kanizsai Kulturális Központ (KKK), valamint a szintén helyi Retro Talpi Kft. közös programjaként vasárnapra alkalmi járműbemutatót szerveznek a Medgyaszay Ház elé.
Kovácsné Mikola Mária, a KKK igazgatója az MTI-nek elmondta: az 1956-os Emlékbizottság által támogatott, A magyar szabadság éve programsorozat keretében megvalósuló szabadtéri tárlaton az akkoriban használatban lévő két- és négykerekűek láthatók majd. Régi Csepel teherautó, öreg Ford és Volkswagen Bogár, sőt Jaguar is lesz a kiállított járművek között, de az akkortájt használatos biciklikből és motorkerékpárokból is felsorakoztatnak néhányat az egész napos szabadtéri kiállítás keretében. MTI

Erdélyi és zalai régészeti légi fotókból nyílt kiállítás Nagykanizsán

Erdély tájain és a zalai dombok között található műemlékek és még feltárásra váró évezredes építmények légi fotóiból nyílt kiállítás Nagykanizsán, a magyarországi és erdélyi légi régészet eddigi legszélesebb körű tárlataként.
A marosvásárhelyi Maros Megyei Múzeum, a gyulafehérvári Egyesülés Múzeum és a nagykanizsai Thúry György Múzeum támogatásával évek óta zajló régészeti dokumentálásról a légi fotókat készítő Czajlik Zoltán, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének egyetemi docense azt mondta: a korábbi kiállításokhoz képest ilyen gazdag, és számos felvételt először bemutató tárlatot még nem állítottak össze. A még 1993-ban francia együttműködéssel kezdődött légi fotózások eredményeként mostanáig több mint 55 ezer felvételt készítettek, ebből válogatva mintegy ötven látható keddtől Nagykanizsán.

nagykanizsa-thury-gyorgy-muzeum

A két erdélyi múzeum jóvoltából 2009-ben kezdődött el a műemlékek és régészeti lelőhelyek repülőgépről történő dokumentálása, amely egyfajta információmentés is, ugyanis az évek során több lefotózott lelőhely már megsemmisült. Ide sorolható az elárasztott Bözödújfalu katolikus templomának tornya, amely a nagykanizsai kiállításon még látható egy képen, de néhány évvel ezelőtt végleg a vízbe süllyedt – említette Czajlik Zoltán.
Hozzátette még, hogy Magyarország középső vidéke légi régészeti szempontból viszonylag jól feltárt, de Zala az utóbbi időkig elhanyagolt volt. Két évvel ezelőtt kezdték el a dokumentálást a nagykanizsai múzeum támogatásával, és sikerült a levegőből olyan lelőhelyekre bukkanni, mint a Hahót melletti körárok, amely további kutatásokra vár.

A Magyar Plakát Házban december végéig látható, Történelmi látképek – Légi régészet a Marostól a Zaláig című időszaki kiállítás keretében Erdély, a Déli-Kárpátok, a Mezőség és Székelyföld korábban a két erdélyi városban és a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban bemutatott felvételei mellett most először láthatók a Bánságban és Zalában készült légi fotók. Halomsíros temetők, őskori és római települések, erődítmények és várak épületeinek körvonalai tűnnek fel a mezők és szántók talajának takarásában, de az egykori kanizsai vár hajdani területe is látható a nagykanizsai légifotó-kiállításon. MTI

Pályázat: idén is lesz Kanizsai Antológia

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki irodalmi és képzőművészeti alkotásoknak a Kanizsai Antológia 17. számú kötetében történő
megjelentetésére.

Pályázat tárgya:

Irodalmi, művészeti, tudományos művek és grafikák.

Pályázati feltételek:

Nagykanizsán és a Nagykanizsai járásban állandó lakhellyel rendelkező, valamint nagykanizsai születésű alkotók pályázhatnak.
Egy pályázó több pályaművet is beadhat, maximum 6 db A/4-es oldal (soronként 70 leütés, 45 sor 12-es betűnagyság) terjedelemben.

Pályázni kizárólag elektronikus formában lehet. A pályaműveket az alábbi két email címre egyidejűleg kérjük beküldeni: feher.ildiko@nagykanizsa.hu és kardosferenc@gmail.com.
A beérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi.

A sikeres pályamunkák a Kanizsai Antológia 17. számában, 2016 decemberében jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem részesülnek, részükre 5 db tiszteletpéldány kerül átadásra.
A pályázat beadásának határideje: 2016. október 26. (szerda) 17. 00 óráig.

nagykanizsa fotó 1

Változnak az évszakok

Ezzel a címmel tartott könyvbemutatót pénteken Nagy János, a nagykanizsai Takács László Irodalmi Kör tagja. Bevezetőt mondott Kardos Ferenc.
A könyvből részleteket Baj Bianka és Horváth István, Radnóti díjas versmondó olvasott föl.
A könyvbemutató után a szerző dedikálta a könyvét azt érdeklődőknek majd a könyvbemutató résztvevői egy kötetlen beszélgetésen vettek részt a szerzővel.  (Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)

nagykanizsa-nagy-janos-konyv-1

nagykanizsa-nagy-janos-konyvbemutato

nagykanizsa-nagy-janos-konyv-2

Kiskanizsai esküvői viseleteket is bemutatnak

Nagykanizsán a Múzeumok Őszi Fesztiválja  rendezvénysorozat nyitányaként pénteken szakmai napot tartottak a Thúry György Múzeumban: a Germánok című időszaki kiállításhoz kapcsolódva a tanácskozás fő témája a régészet, a restaurálás, a kiállítás rendezés volt – mondta el Száraz Csilla múzeumigazgató az MTI-nek.

kiskanizsaiak

(Kiskanizsaiak a vasvári búcsújáráson. Fotó: nagykar.hu)

Hozzátette: a múzeum előadásokkal, kiállításokkal, könyvbemutatókkal készül a több héten át tartó rendezvénysorozatra. A Magyar Plakátházban nyíló időszaki kiállításon Légi régészet a Marostól a Zaláig címmel mutatnak be régészeti és történeti emlékeket. Az 1956-os forradalom zalai eseményeit tudományos ismeretterjesztő előadások keretében idézik fel – sorolta.

Az őszi fesztiválon mutatják be Markó Imre Lehel Kiskanizsai szótár című reprint kiadását, amely az Együtt Kiskanizsáért Egyesület gondozásában jelent meg. Az egyesület és a múzeum közösen gyűjtött fotófelvételeiből a 20. századi kiskanizsai esküvői viseleteket felvonultató kiállítás is nyílik – emelte ki Száraz Csilla.

Novemberben a Nagy Háború zalai hősei és hátországa című könyvet mutatják be, a kötet a tavaly, azonos címmel Nagykanizsán megrendezett konferencia előadásainak tanulmányait tartalmazza. MTI

„Kultúr Korzó” a kanizsai belvárosban

Az Eraklin Táncklub Egyesület és a Honvéd Kaszinó szeptember 26-tól 30-ig Nagykanizsán, az Ady utcában, a leendő sétáló utcában „Kultúr Korzó” címmel ötnapos kulturális programsorozatot szervez.
A rendezvényen tánc, irodalom, színház, zene, képzőművészet, fotóművészet és egyéb műfajok jelennek meg a késő délutáni és esti órákban. De aki a jazz, a komolyzene, vagy akár a könnyedebb zenei műfajok iránt érdeklődik, az is biztosan talál kedvére való programot a repertoárban, korosztálytól függetlenül.
A megnyitó beszédet Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere mondta. (Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)

„Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves „Kultúr Korzósok”.
Jól tudjuk, a kultúra azt jelenti, egy közösségnek, mint amit a gyökérzet jelent a fának, a növényeknek. Egyrészről a legfontosabb kapaszkodó, amely biztosítja a stabilitást, amelyhez vissza lehet nyúlni, ha körülöttünk viharos változások tépázzák értékeinket. Ugyanakkor a kultúránk adta biztonság azt is lehetővé teszi, hogy kísérletezhetünk, újíthatunk, vállalhatunk a jövőnkért kockázatokat, mert mindig vissza tudunk térni a mi közös kultúránk karjaiba. Hisz mindez olyan helyet is jelent, ahol otthonra találhatunk, mert évezredes múltunk gyökérzetből, itt e földön, e tájékon nőttek és virágoztak ki a mi értékeink és hagyományaink. Másrészről a kultúra, forrás, ahonnan az életet adó táplálék és energia ered. Ez öleli át a mindennapjainkat, jelöli ki azokat a célokat és irányokat, amelyeket követni tudunk.
És a mai napon, tisztelt hölgyeim és uraim, azt is megtudhatjuk, hogy a kultúra értékei között korzózni is lehet. Könnyedén sétálni a helyi, főként az Ady úthoz köthető egyesületek és civil szervezetek által felvonultatott programok és események között. Vagyis a szervezők és résztvevők egy olyan időbeni útvonalon haladhatnak végig, mely megmutatja, hogy a kultúránk értékeit könnyedén, a mindennapok természetes rendjébe illesztve is át tudjuk élni. Nagy öröm számomra, hogy az Eraklin Táncklub Egyesület és a Honvéd Kaszinó részéről közösen született meg az az ötlet, hogy a belváros hangulatos kis utcáját töltsék meg élettel, nyüzsgéssel, hogy egy igazi óvárosi sétálóutcai hangulatot adjanak a belvárosnak, mindannyiunknak. Reméljük, hogy a nagykanizsai lakosság szívesen fogadja a kezdeményezést, és áldoz szabadidejének eltöltésére az Ady utcában. Örömét leli majd a kulturális programok közt, a szürke hétköznapokban.
Ehhez kívánok mindannyiuknak jó szórakozást a következő napokban. Kívánom, hogy a szeptember végi időjárás is kedvezzen a kellemes időtöltéshez, és ez így is lesz, és a kultúra értékei közti korzózáshoz. Köszönöm a szervezőknek, mindannyiuknak, nagyon jó programokat kívánok és érezzék jól magukat a következő napokban, itt az Ady utcában.”

nagykanizsa-kultur-korzo-1

nagykanizsa-kultur-korzo-2

nagykanizsa-kultur-korzo-3

nagykanizsa-kultur-korzo-4

nagykanizsa-kultur-korzo-5

nagykanizsa-kultur-korzo-6-jpg


A Kultúr Korzó tervezett programjai:

Szeptember 26. hétfő
16:30: Megnyitó
17:00-18:00: Vigadó Duó: Filmslágerek, örökzöldek (Nemere László, Ernszt Katalin)
18:00: Kiállítás megnyitó az Árkádok alatt
18:30: Nagykanizsai Fúvószenekar kisegyüttese

Szeptember 27. kedd
16:00: Honvéd Kaszinó Szkes Tánccsoportja
17:00-17:30: Eraklin Táncklub Egyesület
17:30-18:00: Kanizsa Táncegyüttes
18:00-18:30: Táncház
18:30-19:30: Bali Miki: gitár, ének

Szeptember 28. szerda
16:30- 17:30: Retro Party Boys
18:00-18:45: Honvéd Kaszinó Városi Diákszinpad „Színház az egész világ”
18:45-19:15: Zalagyöngye Táncegyüttes
19:15-19:45: Eraklin Táncklub Egyesület

Szeptember 29. csütörtök
16:30-17:00: Eraklin Táncklub Egyesület
17:00-18:00: Farkas Tibor gitár, ének
18:00 – Tiborcz Iván: Jazz
18:30-19:30: Kocsis Katalin kultúrtörténeti előadás
19:30 – Tiborcz Iván: Jazz

Szeptember 30. péntek
16:00-17:00: Strém Kálmán Ifjúsági Vonószenekar
17:00-18:00: Eraklin Táncklub Egyesület
18:30-19:00: Nagykanizsai Gólyalábasok
19:00-20:00: Rock a Korzón: Zinger

Kísérő programok:
Árkád Galéria: fotó és képzőművészeti kiállítás az Árkádok alatt
Halis István Városi Könyvtár
Thúry György Múzeum
KOKSZ
Fafaragók
Gyermekjátékok
Interaktív fotófalak, installációk

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Eraklin Táncklub Egyesület, Honvéd Kaszinó

Videók a kanizsai dödöllefesztről

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016

Először arra gondoltunk, hogy fotókat teszünk fel a 13. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál szombati napjáról, de inkább Vízvári József (Pipás) kolléga úr fotóiból készítettünk egy videót.

A másik videón pedig a Tüttő János Népdalkör tolmácsolja Nagykanizsa himnuszát. Jó szórakozást!

Sokan voltak kíváncsiak a kanizsai dödöllefesztre

Pénteken a megnyitókkal vette kezdetét, a 13. Nagykanizsai Bor és Dödölle Fesztivál, ahol nem voltak sokan, de hát a megnyitókon nem is nagyon szoktak tömegek lettek.

Este aztán igazi fesztiválváros képét mutatta a kanizsai Erzsébet tér.

A péntek esti fotókat Vízvári József (Pipás) készítette.

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-1

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-2

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-3

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-4

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-5

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-6

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-7

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-8

1 7 8 9 10 11 12