Köszöntötték a 85 éves Schmidt Istvánt

Schmidt István Radnóti – díjas rendező 85 éves

Kedves meglepetés várta Schmidt Istvánt, a Nagykanizsa Város Közművelődéséért és BONIS BONA A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT elismerésekkel is kitüntetett Radnóti-díjas rendezőt a Hevesi Sándor Versmondó Kör próbáján a piarista iskolában (Nagykanizsán). 85. születésnapja alkalmából köszöntötték őt mai versmondó tanítványai.

Schmidt István 1962-től foglalkozik Nagykanizsán a tehetséges vers és prózamondók felkutatásával, képességeik fejlesztésével. Munkálkodásának is köszönhető Balázsovits Lajos, és Zala Márk (Márkus László), a két kiváló magyar színész pályára irányítása. Nagykanizsán nevéhez fűződik a Hevesi Sándor Versmondó Kör 52 évvel ezelőtti megalapítása, irányítása, s a körön belül kiváló vers és prózamondók nevelése, felkészítése a pódiumművészetre. Az elmúlt több mint fél évszázad során, keze alól számtalan regionális, hazai és nemzetközi vers-fesztivál díjazottja, győztese, és 5 Radnóti Díjas, valamint 3 Radnóti Diplomás versmondó került ki.

Megalapítója volt – és egyik fő szervezője – a kétévenként megrendezett (az idén sajnos 20 év után megszüntetett) Csengey Dénes Kárpát-medencei Nemzeti Vers és Prózamondó Versenyeknek. Tanítványaival állandó résztvevője a vajdasági Dudás Kálmán Nemzeti Versmondó Versenyeknek, a Szatmárnémetiben rendezett Gellért Sándor Versmondó Versenyeknek, a győri Radnóti Miklós Nemzeti Versmondó Versenyeknek, valamint a Szabó Lőrinc-, Nagy Gáspár-, Ötágú síp-, József Attila-, Arany János-, Mensáros László-, és más országos, regionális, illetve nemzetközi előadói megmérettetéseknek, ahol tanítványai számtalan fődíjat és helyezéseket értek el, és érnek el a mai napig.

Kiemelkedő, már több mint két évtizedes munkásságának is köszönhető a szlovéniai magyar versmondás nagyszerű felemelkedése, a szlovéniai magyar versmondók országos és nemzetközi versenyekbe való bekapcsolódása, és az ott elért számtalan sikere. Negyed százada óta a szlovéniai lendvai versmondó stúdió és a kétnyelvű iskolák versmondóinak a sikeres szerepléseiben nagy szerepet vállal a diákok felkészítésével is. Hogy ezt elérhesse, és a versek, a magyar nyelv és költészet iránt az érdeklődést fenntarthassa, idős kora ellenére hetente legalább egy alkalommal utazik ki Szlovéniába, hogy az ottani magyar versmondókkal foglalkozzon.

Munkássága, önzetlensége és kitartása, a fiatal tehetségekbe vetett hite, az irányukba megnyilvánuló szeretete és áldozatkészsége kiemelkedő példa a versmondással foglalkozó teljes magyar közösség számára.

Schmidt Istvánt a kis ünnepségen az egyik jó barát – Kardos Ferenc költő – saját versével lepte meg. Íme a vers:

Ellent-mondások
a 85 éves Schmidt Pistának

1.

nincs idő csak mi
benned nő
s benned fut el
a föld szíve felé
s benned lángol föl
hogy megkapjon még száradó lelkeket
hogy azok lángoló szárnyakkal
majd égre röppenjenek
hullajtva naptollaikból
örömöt bánatot

2.

van idő
mit már verssé vegyített költő
mit lelked üstjében készítesz
s porciózol fűszerezel
indulatos vagy hűs szeretettel
mi benned lesz s belőled
egy másik vers hogy szülessen meg
a harmadik a századik is
veszendő nagy kincs

3.

van mód hogy
elszámolj az idővel is
csak ne mérd – figyeld
csak ne kérd – várd
csak ne ítéld – jó? rossz?
hanem mint felhőkben fürdő
hópehely – ki egyszerre
születni s halni készül a földre
– sorsát
fogadd örökbe

4.

nincs mód hogy
elszámolj az idővel
mert az benned forog
s örvényében ott forognak
gyémánttá merevedve
azok a régi
felrázó ríkató ölelő
szép mondatok

2019

Kedves Pista Bácsi! Az Isten éltessen még nagyon sokáig!
(Forrás és fotó: Lengyák István – Facebook)

Nem választották meg a kanizsai könyvtár igazgatójának az egyetlen pályázót

A nagykanizsai képviselő-testület január 31-i ülésén több személyi kérdésben is döntést hoztak.

A Kanizsai Kulturális Központ vezetője Kovácsné Mikola Mária újra bizalmat kapott és szintén 5 évig ismét Száraz Csilla vezetheti a Thúry György Múzeumot.

(A nagykanizsai könyvtár. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

A Halis István Városi Könyvtár esetében egy pályázó volt, az intézmény jelenlegi igazgatója Czupi Gyula, akinek megbízatása március 31-én lejár. Czupi Gyula pályázatát bár érvényesnek találták és az előterjesztés szerint őt javasolták a könyvtár élére, a közgyűlésen azonban mégsem kapta meg a minősített többséget.

A könyvtár igazgatói kinevezésének tárgyában a közgyűlésnek legkésőbb az igazgatói mandátum lejártáig döntést kell hoznia.

A könyvtár egyébként a napokban élelmiszer-adomány gyűjtést is indított.

Mint Facebook oldalukon írták:

„Könyvtárunk segíteni szeretne azoknak, akik élelmiszer-adományt fogadnának el, mert rászorulók.
Jelentkezzen, ha Önt érdekli a lehetőség!
Kérjük, hogy környezetében is hívja fel a rászorulók figyelmét a lehetőségre.
A kapcsolat felvétele kollégánk telefonján lehetséges: 30 628 7266.
E-mail: info@nagykar.hu”

Arany minősítést kapott Nagykanizsa Város Vegyeskara

A Cseke József vezette vegyeskar a múlt héten mérettette meg magát a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyen.
A rangos eseményt háromévente szervezi meg a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége.

(Fotó: KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – Facebook)

A négynapos rendezvényen 11 kategóriában 27 énekkar lépett színpadra.
A nagykanizsai vegyeskar ezzel az eredménnyel megvédte a tavaly szerzett két nemzetközi aranydiplomáját, melyet a Riva del Gardában megrendezett nemzetközi kórusfeszitválon és versenyen kapott.
(Forrás: Kanizsa TV)

Jazzkanizsa – Három trió lép fel az idei fesztiválon

A hármas szám jegyében idén három, hazai és külföldi muzsikusok alkotta trió fellépésével tartják november 9-én a Jazzkanizsa sorrendben harmadik rendezvényét – közölte a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Kovácsné Mikola Mária felidézte, hogy Nagykanizsa neve és a dzsessz műfaja az 1970-es évektől egybefonódott, de a nagyhírű nemzetközi dzsesszfesztivál látogatottsága sajnos néhány évvel ezelőtt a mélypontra esett.
A város sok évtizedes hagyományát azonban szeretnék életben tartani, ezért 2016 óta Jazzkanizsa néven szerveznek egyestés programot, de év közben is havonta tartanak dzsesszkoncerteket a város kulturális intézményeiben. A harmadik Jazzkanizsa helyszíne az oldottabb, klubhangulatú Medgyaszay Ház lesz.

(Fotó: JazzKanizsa – Facebook)

Godinek Ibolya, a rendezvény szervezője elmondta: az estet a Nagykanizsán felnőtt zongorista tehetség, Gayer Mátyás nyitja, aki a New York-i dzsesszvilág elitjéhez tartozó Pete Van Nostrand dobossal, illetve Hofecker Mátyás bőgőssel lép fel.
Őket Kovács Linda triója követi, az énekesnő mellett Fenyvesi Márton gitáros és a sokoldalúságáról ismert ütőhangszeres, Dés András alkotja a formációt.
A Jazzkanizsa harmadik fellépője a zalai születésű, de évtizedek óta New Yorkban élő és számtalan Grammy-díjassal játszó dobos, Németh Ferenc triója lesz, akivel Greg Tardy szaxofonos és Tzumo Áprád zongorista lép színpadra.
A nagykanizsai dzsesszprogramot idén is kiállítás kíséri, a résztvevők az elmúlt évtizedek kanizsai dzsesszfesztiváljainak plakátjai révén idézhetik fel a nagy múltú koncertsorozat egykori fellépőit. MTI

Őszi programkavalkád Nagykanizsán

Nívós kulturális programokat ajánlanak őszre a szervezők Nagykanizsán.

Lesz a városban Kárpátia koncert, Zalai Príma díjátadó gálaműsor, Kutatók éjszakája, Gyalogló világnap, Zorall koncert és jazz is. Jó szórakozást kívánunk!

Az ízek fesztiválja Kanizsán

Sem finom falatokból, sem pedig nagyszerű programokból nem volt hiány az idén már 15. alkalommal megrendezésre kerülő Bor és Dödölle Fesztiválon Nagykanizsán.
A rendezvény mindkét napján csordultig megtelt a tér, ahol a kilátogatók apraja és nagyja találhatott kedvére való elfoglaltságot.
A felnőtteket koncertek, míg a gyermekeket kézművesség és népi játszótér várta. Bepillantást nyerhettünk a cserkészek életébe, gyönyörködhettünk nagymotorokban, a vásári forgatagban pedig mindenki találhatott kedvére valót.
A gasztronómiai élvezeteket több pincészet kitelepülése és természetesen a többféle módon elkészített dödölle adta, de számos más finomságból is válogathattak a résztvevők.




A főzőversenyen több csapat mérte össze tudását dödölle készítésben, az élre a „Haverek” Motoron csapata gurult be (szó szerint és átvitt értelemben is) és az idén először kiírt borkorcsolya kategóriában is ők győzedelmeskedtek, míg a „Legjobb köret” címet a Pensio lelkes szakácsai vitték el.
A Thúry Györgyről elnevezett borversenyen idén a legjobb vörösbor díját a Bezerics Borház nyerte el, míg a fehér borok között a Simon pincészet bizonyult a legkiválóbbnak, a rozék közül pedig a Cézár borászat nedűje vitte el a prímet.
Péntek és szombat este is nagyszerű előadók szórakoztattak a színpadon, a közönség többek között Bogi, a Budapest Bár és a DiscoKings vagy éppen a Superstereo és a Bagossy Brothers Company dalaira bulizhatott. A fáradhatatlanok pedig a Zalagyöngye társulatának vezetésével egy fergeteges hangulatú táncházba is bekapcsolódhattak, együtt ropva kicsikkel és nagyokkal.

Sőt! A szombat este utolsó fellépői a DiscoKings tagjai még egy menyasszonyt (Boros-Sáfár Mónika) is „loptak”, akit a színpadra csalva, természetesen taps kíséretében indítottak az asszonyélet útjára.
Az ifjú házasoknak ezúton mi is gratulálunk!
A fesztivál nem csak a helyieket vonzotta, több külföldi vagy az ország más részén élő de épp itt nyaraló családdal találkoztunk, mind elégedetten nyilatkoztak a fesztiválról.

Összességében elmondhatjuk, hogy ezt a remek hagyományt mint minden évben idén is nagy érdeklődés kísérte, és a kérdésre,miszerint : „Egy tál dödölle, ettél belőle? ” -a válasz ahogyan idén, jövőre is egy határozott IGEN lesz.
(Kép és szöveg: Dani Mónika Mercedes. Videók: Szalai Szilveszter)
Most pedig következzen a dödöllefeszt kulturális műsorából 7 videó.

Harangjáték Nagykanizsán

Harangjáték. Nagykanizsa, Ady Endre utca 1.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. július 4-i ülésén Tarnóczky Attila, akkori alpolgármester indítványozta egy 12 harangos harangjáték felállítását, mely véleménye szerint idegenforgalmi látványosság lenne városban.

Elmondta, hogy a projekt költsége nem önkormányzati forrásokból, hanem közadakozásból valósulna meg, mert bízott abban, hogy akadnak olyan cégek, amelyek a millecentenárium éve alkalmából, saját nevüket, adományukat is megörökítve hajlandók erre adni.
Az elképzelés sikeresen megvalósult, a harangokat két oszlopban az Ady utca 1. épületének első emeleti szintjén helyezték el.
A harangjáték dallamaira országos pályázatot hirdettek, és a szakmai zsűri ezek közül hármat választott ki:
-Burucs Zoltán munkája „Süss fel!” 8, 9, és 10 órakor csendül fel.
-Kollonay Krisztina alkotása „Déli harangjáték” 11, 12, 13, 14, 15 és 16 órakor hallható.
-Szigeti István „Este” című műve 17,18 és 19 órakor hangzik el.
Az ünnepélyes átadás 2001. március 15-én volt.
(Forrás és fotó: Móritz István)

Több mint 50 éves munka elismerése

Örömmel tudatjuk mindenkivel – különösen azokkal, akik ismerik és szeretik – hogy Schmidt István Radnóti Díjas rendező, a kanizsai versmondók és színjátszók örökös felkészítője, a Hevesi Sándor Versmondó Kör vezetője, több mint 50 éves tehetséggondozói munkájáért elnyerte a Nemzet Tehetségeiért Díjat, melyet június 8-án vehetett át Budapesten.

(Schmidt István. Fotó: Facebook)

Schmidt Pista bácsi három Radnóti Díjas, két Radnóti Diplomás, és számtalan fesztiválgyőztes versmondót nevelt. Ő készítette fel a színművészeti főiskolai felvételire a Hallhatatlanok Társulatába beválasztott Balázsovits Lajost és a korán elhunyt Zala Márkot (eredeti nevén Márkus Lászlót), valamint a jelenleg színművészeti akadémiára járó lendvai Pál Pétert.

Jeles versmondója volt a németországi színházi életben most sikereket arató Bazsó Adrienn drámapedagógus.

Egyik megalapítója volt a 20 évig sikerrel megrendezett (sajnos ebben az esztendőben megszűnt) Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers-, Prózamondó és Énekelt Vers Fesztiválnak.

Pista bácsi a magas elismerést Nagykanizsa civil közösségeinek javaslatára kapta meg.
(Forrás: Lengyák István – Facebook)

Vágyakozás – Itt van Aczél Laci új dala

Új dallal jelentkezett a napokban a nagykanizsai énekes.

A Vágyakozásnak zenéjét, szövegét ő írta, a dalt Aczél László énekli.

Korábban már bemutattuk a Magány című dalát, azt a YouTube-on eddig közel nyolcszázan nézték meg.

Valami szerelem lehet a levegőben Lacinál, hogy ilyen érzelmes húrokat pendít meg, de a szerelem csodálatos dolog.

Laciról még annyit lehet tudni, hogy zongorán és gitáron is játszik.

Fiatal kora ellenére közel száz szóló akusztikus fellépést jegyez, ahol covereket, illetve saját dalokat adott elő.

Fogadjátok hát sok szeretettel most a Vágyakozást is.

Szélkakas Kanizsán

Egy kis érdekességet fotózott le a napokban Nagykanizsán Kis-Bankné Kondákor Marianna.

Mint kiderült, ez a Sugár út 30-as számú ház kis tornyának a teteje.
A házat 1908-ban építették.
A tetején látható szélkakas is az építés dátumára emlékeztet.
Első tulajdonosa Knausz László volt, aki 1935-ben, hatvannyolc évesen halt meg.

Knausz a Dél-zalai Takarékpénztár Rt. könyvelőjeként dolgozott a városban.
Az épület az Arany János utca 2012-es meghosszabbítása óta lett sarokház.

1 2 3 4 5 12