Idén is benevezett Nagykanizsa a Virágos Magyarország versenyre

A dél-zalai város már rutinos résztvevőnek számít a megmérettetésen, ugyanis a verseny 25 éves története alatt többször is indult a méltó címért.
2016-ban Nagykanizsa a fődíj kapujának számító Arany Rózsa díjat el is nyerte.

(Virágosítás a Király utcai körforgalomnál. Fotó: S. Varga György)

A Virágos Magyarország verseny zsűrije várhatóan július közepén érkezik Kanizsára, hogy felmérje és pontozza a várost.
Az ítészek egyébként nemcsak azt nézik, hogy mennyi virág, növény és zöldfelület van a településen, hanem azt is, hogy mit tesznek a környezet megóvása érdekében – számolt be a Kanizsa TV.

Opel csapódott kamionnak a kanizsai körforgalomnál

A 61-es számú főúton, Kaposvár irányából a 7-es számú főút felé közlekedett szerdán egy Opel Zafira típusú gépkocsival egy 22 éves nagyatádi fiatalember 18 óra 38 perckor, amikor a 190+150-es kilométerszelvénynél áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben közlekedő tehergépjárműnek.
Az ütközés erejétől a teherautó pótkocsija az oldalára dőlt.
A baleset következtében a személyautó sofőrje nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Fekete lyuk Nagykanizsán

Még a nyár elején volt egy csőtörés Nagykanizsán a Huszti téri körforgalomnál, amit elhárítottak a szakemberek.

A munkálatok nyoma, vagyis a kátyú viszont azóta ott maradt – írta olvasónk, aki egy fotót is küldött a kanizsai “fekete lyukról”.

(Fotó: Olvasónk)

A kátyú mellett van egy kerékpárút, ami többek szerint nincs egészen jó állapotban. Úgy fogalmaztak, hogy abroncs-gyilkos.

Kérdés, hogy mikor foltozzák be ezt a gödröt, de az is, hogy eddig vagy addig hány autó futóművét tette tönkre, ugyanis a kátyút alig lehet kikerülni.

Na és ki fogja a javítási számlákat kifizetni?

Korábban írtuk: a Via Kanizsa vezérigazgatója egy interjúban azt mondta, hogy csak a legsürgősebb útfelújítási munkákat tudják elvégezni a városban.

Reméljük, erre is mihamarabb sor kerül.

UPDATE!

 

Most írtak olvasóink, hogy az ominózus gödröt ma kijavították 🙂

A nyolcvan éve indult olajbányászatnak állítottak emléket Nagykanizsán

Minden egyes történelmi emlék az önbecsülésünket erősíti – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán, a 80 éve a dél-zalai térségben indult magyar olajbányászatnak emléket állító nyolcméteres fúrótoronymakett avatásán.
Cseresnyés Péter, úgyis mint a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) az ünnepségen arról beszélt, hogy mára ugyan sokkal kisebb a megyében az olajipar jelentősége, mint az 1930-as, 1940-es években volt, de emlékeztetni kell arra, hogy “a zalai emberek anyagi, egzisztenciális felemelkedése” az olajiparnak köszönhető.

 

(A 80 éve a dél-zalai térségben indult magyar olajbányászatnak emléket állító nyolcméteres fúrótoronymakett Nagykanizsán, az avatás napján 2017. augusztus 18-án. MTI Fotó: Varga György)

 

Felidézte, hogy az első sikeres fúrások helyszínén, Bázakerettyén, Budafán még utak sem nagyon voltak 1937-ben, ebből a helyzetből emelte ki a megyét a kőolaj- és földgázbányászat. Kiépültek az utak, ma is országos jelentőségű építészeti emléknek számító lakótelepeket emeltek, Nagykanizsa lett az olajipar központja. Az ezt követő évtizedekben ezrek dolgoztak ebben az iparágban, Nagykanizsán volt az olaj- és gázipari szakemberek képzőhelye is – sorolta az államtitkár.

 

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy Trianon után olaj nélkül maradt Magyarország, ezért a Bethlen-kormány idején eladott koncessziós jogokkal 1923-ban először brit cég próbálkozott a kutatással, majd miután nem járt eredménnyel, egy amerikai társaság ért el sikert 1937-ben. A dél-zalai Budafán megkezdett olajkitermelésnek köszönhetően négy évvel később már az egész ország kőolajszükségletét fedezni tudták a zalai kutak.

 

A most felállított emlékmű történetét ismertetve beszélt arról, hogy az 1960-as években a nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyár (DKG) dolgozói készítették el a nyolcméteres fém makettet, amely a közelmúltig az egykori cég, majd utódjainak alsóbélatelepi üdülőjében állt. A Balaton-parti ingatlan eladása azonban kérdésessé tette jövőjét, ezért kezdeményezték, hogy Nagykanizsára helyezzék át.

 

A jogutód OT Industries felajánlásaként a nagykanizsai központú Rotary Fúrási Zrt. és a RIG Service Zrt., továbbá a Szabadics Zrt., az Anda Kft. és a Mol Bányász Szakszervezet közreműködésével újították és állították fel a 61-es főút Csónakázó-tóhoz vezető körforgalmú kereszteződésében.

Motorost ütöttek el egy nagykanizsai körforgalomban

Szerdán egy 62 éves nő 13 óra 35 perckor Nagykanizsán, a Balatoni utcán közlekedett Volkswagen típusú személyautójával a Hevesi utca felé.
A gépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget egy körforgalomban haladó robogósnak és összeütköztek.
A balesetben a 41 éves motoros nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Olaj ömlött a 7-esre Nagykanizsánál – Keresik, ki okozta

A rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 28-án 18 óra körül Nagykanizsánál, a 7-es számú főúton, a Camping úti körforgalom kereszteződésében, egy az úttesten elhaladó ismeretlen gépjárműből kifolyó olajtól szennyezett lett az úttest.

olaj ömlött az útra

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérik, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nagykanizsa az egyetlen város Magyarországon, melyen az országot átszelő fő hosszúsági kör áthalad

A 17. keleti hosszúsági kör emlékművet 1997-ben állíttatta Nagykanizsa Megyei Jogú Városa, hogy szimbolizálja: Nagykanizsa az egyetlen város Magyarországon, melyen az országot átszelő fő hosszúsági kör áthalad.

Az emlékmű a Földet szimbolizálja, rajta a hosszúsági és szélességi vonalakkal. A 17. keleti hosszúsági körön jelölve vannak azon városok, amelyeken ugyancsak keresztülmegy a 17. keleti hosszúsági kör.

A kanizsaiak térképen megkeresték azokat a jelentősebb külföldi városokat, amelyeket szintén érint a hosszúsági kör, és feltüntették őket az emlékművön, majd értesítették őket erről a láthatatlan szálról, amely összeköti és remélhetően közelebb hozza őket Nagykanizsához, a béke és a barátság reményében.

2010-ben a Huszti téren körforgalmi csomópont épült, emiatt a szobrot át kellett helyezni. Így az emlékművet eredeti helyétől pár méterre, a körforgalom közepén állították fel újra.
(Forrás: Wikipédia)

nagykanizsa hosszúsági kör szobor

Fúrótornyot tesznek a Csótó melletti körforgalomhoz

“Hamarosan új ékessége lesz a városnak. A Nagykanizsa olajos múltját jelképező fúrótorony kerül hónapokon belül a Csónakázó-tó bejáratánál lévő körforgalomhoz.” – számolt be a Kanizsa TV.

fúrótorony

Azt írják, a DKG EAST ZRT. eladott egy balatoni üdülőt és annak udvarán állt egy 8 méteres fúrótorony.

Az ügyben Tóth Nándor alpolgármester intézkedett. Hogy a torony ne legyen vashulladék, ezért úgy gondolták, megmentik.

A tervek szerint a fúrótornyot a Csónakázó tó melletti körforgalomhoz telepítik, hogy a torony egyfajta mementóként emlékeztessen Kanizsa olajos múltjára és a város ipari hagyományaira.

A fúrótorony-projekt  most a tervezési, engedély-beszerzési időszakban van, az ipari mementó még az idén felállításra kerülhet a körforgalomban.

Hogy mindez körülbelül mennyibe kerül, arra a tudósításban nem tértek ki. Remélhetőleg nem megy neki senki a körforgalomnál a 8 méteres fúrótoronynak 🙁