Megjelent a 17. Kanizsai Antológia

December 13-án a Halis István könyvtárban 17 órakor immáron 17. alkalommal jöttek össze az irodalom és a könyvek szerelmesei. Megjelent a 17. Kanizsai Antológia és ennek kapcsán a könyv íróit látta vendégül a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Az ünnepségen megjelent írókat, költőket és az érdeklődőket Balogh László önkormányzati képviselő az OKISB elnöke köszöntötte.

– Kedves mindnyájan! A Kanizsa Antológia immár a 17. kötetét és az alkotókat köszöntjük a mai napon. Sok szempontból is büszkék lehetünk rá, hiszen 2005-ben indult el ez a történet. Ez az antológiasorozat kifejezi azt, hogy pezsgő irodalmi élet zajlik Nagykanizsán, amely munkát ez a sorozat is fémjelzi. Szeretettel és jó szívvel köszöntöm a kanizsai irodalmár alkotók 17. közös munkáját. A kanizsai kultúránk felemelkedését hisszük és várjuk. És most a legfontosabb, hogy az alkotókat köszöntsük tisztelettel, mert ők a mi lélegzésünket is érzik. Természetes, hogy a látókörünkben a világ közepe, a centrum, a szív, önmagunk, a mi Kanizsánk. Köszönjük nekik, hogy hozzájárulnak művészeti gazdagságunkhoz. Lehetünk és legyünk is büszkék arra, hogy gazdagok vagyunk irodalmár alkotóink számában és sokszínűségében.

Balogh László köszöntő sorai után Lehota M. János esztéta, mondta el gondolatait erről az antológia könyvek sorozatról.

– Minden alkotónak, szerzőnek nagy szeretettel köszönöm, hogy eljöttek és hogy alkotásokat küldtek a város legújabb antológiájába. Két gondolatot szeretnék elmondani és megosztani önökkel. Az első talán a legfontosabb, amit minden évben érdemes újra és újra elmondani, hogy sokan vagyunk és gazdag a városunk. És ezt érdemes minden alkalommal elmondani. „Arckép” az alcíme az antológiának, ami azt jelenti, hogy művészi kép önmagunkról. Egy tükörkép önmagunkról. Ha belenézünk a tükörbe, akkor lássuk, hogy hol tartunk. Ez az antológia lehet egy olyan platform, ahol mindannyian, akik itt szerepelnek, azok egy picit a világ részévé is vállnak, és ez által meg tudják mutatni önmagukat. Több mint negyven alkotó szerepel 200 oldalon ebben a könyvben. Az antológiának a kezdetek óta ez a célja, hogy lehetőséget adjon egy közös térben való együtt dolgozásra. Lehet tanulni is egymástól.
Nagykanizsán ma 40 olyan alkotót tudunk felmutatni, akiknek írásai ebben az antológiába bekerülhettek. Egy 50  000-es városban 40 alkotó az nagyon szép szám. És nem fogytunk, hanem növekedtünk. Ez a legnagyobb büszkesége a városnak. Abban a rohanó világban, ahol ma élünk, leül valaki egy percre, és szakít egy kis időt arra, hogy egy holt feleslegesnek gondolt kultúrát művelje, az mindenképpen azt mutatja fel, hogy érdemes itt élni ebben a városban és érdemes itt alkotni.
A másik fontos gondolat pedig az, hogy ma mindenki keresi azt a lehetőséget, ahol meg tud szólalni. És ahol el tudja érni a másik embert, meg tudja szólítani. És az antológia ebben segít az íróknak. A könyv idei válogatása is rendkívül színes. Az írásokban az identitás kérdései, a létkérdések témái kerültek előtérbe. Biztos, hogy ennek is van üzenete.

Majd Kardos Ferenc felelős szerkesztő beszélt arról, hogyan válogattak a sok beérkezett alkotás közül, hogy minden eddiginél nívósabb írások kerüljenek bele ebbe a mostani antológiába. Az ünnepség végén Kardos Ferenc az újonnan megjelent 17. Kanizsai Antológia szerzőinek nyújtott át kettő-kettő darab tiszteletpéldány könyvet. Majd az alkotókat és az érdeklődő vendégeket vendégül látta a könyvtár vezetése egy pohár italra és szendvicsre. (Kép és szöveg: Vízvári József – Pipás)

A megélt élet

Dezső Ferenc nyugdíjas iskolaigazgató negyedik könyvének, A megélt élet című könyvének ünnepélyes könyvbemutatójára került sor november 8-án (kedden) a Halis István könyvtárban.

nagykanizsa-dezso-ferenc-konyvbemutato-1

A köszöntőt Balogh László a Batthyány Lajos gimnázium igazgatója a nagykanizsai önkormányzat oktatási és kulturális bizottságnak elnöke mondta. Bevezetőjében Dezső Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató pályáját méltatta.

nagykanizsa-dezso-ferenc-konybemutato-2

A közösségi embert, a tanárembert és a költőt. A most megjelent negyedik, „A megélt élet” című könyvének, egyben életmű kötetének bemutatóján köszöntjük nagy tisztelettel Dezső Ferenc tanár urat. A cím beszédes. Tisztességes munka, erkölcsi tartás, közösséghez való erős tartozás.

nagykanizsa-dezso-ferenc-konybemutato-3

Ez tükröződik vissza Dezső Ferenc eddigi életművén. Mi ünneplők köszöntjük a példaember, a tanárember örökségét. Aki nyolcvan év gyümölcseként a negyedik könyvét mondhatja a magáénak. Köszönet a hiteles és értékes emberi gondolatokért. Eddig megjelent kötetei: Utam, 2006, A XX. század tanúi, 2007, A végtelen felé. 2011, és most A megélt élet 2016-ban. Számtalan kitüntetéssel ismerték el munkásságát. A könyv a Czupi Kiadó gondozásában jelent meg.

A könyvbemutatón Horváth István Radnóti díjas versmondó olvasott fel verseket Dezső Ferenc most megjelent könyvéből.