A Pipacs Presszó

Eddigi vendéglátóhelyekről írt megemlékezéseim közül, ki maradt néhány üzlet. Ezt bepótolandó írok most a Pipacs presszóról.
Helyileg városunkban a Petőfi utca „tetején” volt. Rendkívül nagy látogatottságú üzlet volt, ez a nem túl nagy presszó.

Köszönhette ezt annak, hogy jó néhány üzem, gyár volt a környékén ahonnan a melósok betértek egy-egy italra. Ezen kívül a közelben két laktanya is működött, ahonnan a katonák, tisztek és tiszthelyettesek is jártak ide. Tanuló koromban, az Asztalos János utcában működő VOSZK javító műhelyből jártunk ide.


Ebben az időszakban, az üzlet vezetője Kissné (Csumika) volt, aki korát meghazudtoló külsővel és modorral áldott meg a sors. Már akkor közelebb volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez, de jó alakja volt, formás lábai, amit nem szégyenlett megmutatni. Miniszoknyát viselt. Úgy tudom, az ötvenes-hatvanas években-városunkban működő Kő kocsmában lépett fel, mint dizőz.

Ez a hely a Lenin út 21 alatt üzemelt. (talán az előttem levő generáció többet tudna mondani erről a helyről). (Ma fő út 21.) Később e házban volt a ZMSZVV központi irodája.

Visszatérve a Pipacsra ide is rengeteg érdekes „figura” járt volánosok, mint például az előző írásomban megemlített Fikusz Karcsi, akiről az a hír járta, hogy idegen légióban szolgált. Állítólag nagy testi erővel rendelkezett. Egyszer egy ötven kilós zsíros ládával ugrott le a Csepel platójáról.(ezt mesélték róla). Jártak ide a Tungsramtól, és az akkor még működő téglagyárból is. A hetvenes években, én is javítottam itt hűtőket, kávéfőző gépet.

Csumika nagyon jószívű asszony volt, ha mentem hozzá addig nem engedett dolgozni, amíg nem ittam, vagy ettem valamit. Olyan emlékem is van, hogy amikor a kedvenc presszóban volt pincér, és egyik este az akkor még üzemelő kis kerthelyiségben ültünk a barátokkal, Csumika odajött, és megszólalt.- Fiuk nem vagytok éhesek? Elsokalltam a lecsóval, megmelegítem, nektek egyétek meg!

Mi akkor abban a korban voltunk, hogy még a vasszöget is megettük volna. Így hát elfogadtuk a szíves invitálást, kihozta, jó néhány kenyérrel, úgy lábosból fogyasztottuk el. Hát ilyen asszony volt ő! Egyszer fordult elő, hogy az egyik szállítója a cégnek meg akarta lopni. Egy üveg Martinit tett a kocsi alá, gondolván, hogy amikor elmennek, kiveszi és elviszi haza. Igen, ám de elfelejtkezett róla, és eljárt a kocsival az üveg fölül.

Csumika nagyon dühös lett ,leordította az illető fejét. Innentől kezdve meggondolta kivel, hogy bánik. Teltek az évek, nyugdíjba vonult, az üzletet a cég egyik belső ellenőre vette meg, Hosznyák úr. Sajnos nem sokáig üzemeltette a presszót, Közbeszólt a sors, eltávozott az élők sorából, aránylag fiatalon. Az üzlet bezárt. Mi, akik akkor voltunk fiatalok, ma is megőrizzük az emlékét ennek a helynek, mint annyi másnak szeretett városunkban.
(Írta: Pusztafi Attila)

Kanizsai kocsmatúra: a Kék fény

Egykor sok Izzóba és a Kenyérgyárba igyekvő dolgozó embernek volt a törzshelye ez a nagykanizsai kocsma, ami a Nyírfa utcában volt. Ez az egység is a ZMSZVV (Zala Megyei Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat)  üzemeltetésében működött városunkban.

nagykanizsa buszmegálló régen

(A régi buszmegállóból ezrek indultak dolgozni egykoron a kanizsai Izzóba. Fotó: Fortepan)

Több üzletvezető is vitte ezt az ivót, legutoljára ha jól tudom Lábodi Jenő és felesége Eta, aki a Muskátli cukrászdában is dolgozott pincérként és aki sajnos fiatalon hunyt el. Előtte Jenő édesanyja volt az üzlet vezetője egészen nyugdíjazásáig. A nyolcvanas években adta ki a cég jövedelem érdekeltségbe. Hát ez is egy kultikus kocsmája volt Kanizsának.

A két említett nagy cég közelsége miatt sokan látogatták! A karbantartó részlegnél dolgoztam egy Kocsis László nevezetű kollégával. Laci vidám ember volt, szerette a jó borokat, ott lakott a közelben. Őnéki is törzshelye volt.Sajnos már szintén nincs közöttünk. Nem messze tőle működött egy úgynevezett bögre csárda, ahol már reggel öt órakor gyülekeztek a környék „Muslincái”

A Kék fény törzsvendége volt Ny úr, aki a vasúton dolgozott. Erős, kemény nagyhangú ember volt. Bár én messze laktam ettől a helytől, de időnként bejártam ide is. Valamikor a nyolcvanas évek végén szűnhetett meg, ha jól emlékszem és szerepét átvette a Függönyös, ami közel van az Izzóhoz és Őry Árpi a tulajdonosa.

Ma is közkedvelt helye a melósoknak. Bár el kell mondani azt is, hogy ma már az Izzóban (GE) már jóval kevesebben dolgoznak, mint akkoriban és már nem lehet megtenni, hogy műszak előtt valaki bedobjon egy felest. Mindenhol szondáznak…
(Írta: Pusztai Attila)

Négyzetméternyi feles volt kirakva az egykori kanizsai Lépcsősben

nagykanizsa lépcsős

“A Lépcsős a Somogyi Béla utcában volt, körülbelül a mostani kis körforgalom vonalában északi irányban. Nagyon sokan látogatták , hisz akik mentek vagy jöttek munkába vagy éppen munkából a környező gyárakból betértek ebbe a kiváló konyhával rendelkező kis étterembe.
A gyárakkal kapcsolatban nem véletlenül használtam többes számot, merthogy sok üzem, gyár működött a környéken akkoriban.
Ma ezek nagyon hiányoznak a városnak.
Reggelente munkába menet beugrottak egy felesre a dolgozók, mert hiszen egy felestől még ugyanúgy tudtak munkát végezni, bármiféle probléma nélkül.
Szinte egy négyzetméter rövidital volt reggel kirakva ami el is fogyott. A munkaidő vége után hazafelé szintén betértek egy beszélgetésre egy-két sörre a kollégákkal.
Ma már ez is kevéssé működik. Úgy emlékezem , hogy Eta ott is dolgozott szakácsként
A pincérek nevei itt kimaradt az emlékezetemből, talán Hunyák Józsi neve ugrik be, aki sajnos már szintén nincs az élők sorában.
Ebben a kis étteremben nagyon jól főztek. Volt időszak, amikor zenekar is működött e helyen. Rengeteg üveggyári, szeszipari, és DKG-s  dolgozó járt ide.
Ezt az üzletet is a ZMSZVV működtette, mint annyi más éttermet , szórakozóhelyet.
Már nem emlékszem ,mikor is szűnt meg , de egy biztos ez is hiányzik a városunknak, mint annyi sok minden , ami akkor jó volt.”

(Írta: Pusztafi Attila. Fotó: Lengyák István – Pista bácsi -. A lépcsős lebontás előtt.)

Itt alul a kommenteket is érdemes elolvasni 🙂