Két keréken a beteg gyermekekért Nagykanizsán

Az Amway Hungária 2018. június 17-én országos jótékonysági kerékpározást szervez 6 helyszínen. A résztvevők Nagykanizsán 10 kilométernyi kerékpározással és egy jelképes, 500 forintos nevezési díjjal támogathatják az Alapítvány az Autista Gyermekekért munkáját.

Az Amway Hungária, ahogy minden évben, most is megduplázza a részvételi díjat, így kétszer annyi segítséget kapnak a rászoruló gyerekek. A vállalat munkatársai és üzleti partnerei idén is biciklire pattannak, hogy a kisgyermekeknek segíthessenek.

Tekerj Te is a jó ügyért!

A jótékonysági kerékpározás részletei:

Időpont: 2018. június 17. (vasárnap) 16 óra

Találkozási pont: Hevesi Sándor Művelődési Központ parkolója

Útvonal: Színház u. – kerékpárút – Teleki utca – Rózsa utca – Hevesi u. – Csónakházi Sétány – Csónakázó tó

A túra végén frissítővel, termékkóstolóval várják a résztvevőket, majd óriáscsekk átadására kerül sor az alapítvány képviselőjének. Az alapítvány az adományozott összeget az érintett gyermekek nyári táboroztatására fordítja.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

Kanizsán is futottak a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekekért és fiatalokért

Lajkó Csaba székesfehérvári ultramaratoni futó és csapata a napokban érkezett Nagykanizsára. A mintegy 10 fős gárda július 11 -16 között a Székesfehérvár – Balatonfüred – Tapolca – Nagykanizsa – Kaposvár – Bonyhád – Pécs etapot futja le, hogy a pécsi Szemem Fénye Alapítványnak segíthessen.

nagykanizsa jótékonysági futás 1

„A  pécsi Szemem Fénye Alapítvány a  gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekeknek és fiataloknak szentelte életét, az ő igényeik kielégítése, napjaik szebbé tétele a legfőbb céljuk. Ezek a gyermekek és fiatalok életet nagyban befolyásoló, élettartamot korlátozó vagy életveszélyes betegségben szenvednek, így fokozott figyelmet igényelnek. 2016-ban értük futunk! Segíts Te is hogy nagy céljuk, a gyermekhospice ház  felépítése sikerüljön!” – írták honlapjukon.

nagykanizsa jótékonysági futás 2

A csapathoz a Kanizsai futóklub tagjai is csatlakoztak. Mint Facebook oldalukon   fogalmaztak:

„Futóklubunk frissítővel és forró nyári lelkesedéssel várta Lajkó Csabát és futótársait városunk határában, majd együtt futottunk be az Erzsébet térre, ezzel támogatva a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekeket.
„Futunk,hogy segíthessünk, mert a láb mindig kéznél van!”

kanizsai futóklub