Végiglopták a galamboki Dózsa György utcát

Az állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező I. rendű vádlott – egy 1999-ben született galamboki férfi- és a II. rendű vádlott – egy 2000-ben született szintén galamboki férfi- 2021. november 20. és 2022. április 21. között megélhetésüket vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján biztosították az alábbiak szerint:

    I. rendű vádlott 2022 áprilisában néhány napig unokatestvérénél, a sértettnél lakott a Galambok, Dózsa György utcai ingatlanban, majd onnan még 2022. április 21. előtt elköltözött. I. rendű vádlott 2022. április 21.-én lopás céljából visszament a kerítéssel körbekerített sértetti ingatlanhoz, ahova a sértett távollétét kihasználva bement. I. rendű vádlott ennek során az udvarról egy 30.000 Ft. értékű, Stihl MS-170 típusú motorfűrészt tulajdonított el. I. rendű vádlott a motorfűrészt még ezen a napon 20.000 Ft.-ért értékesítette egy zalaszentjakabi lakos részére.

    (Fotó: Google Maps)

    I. rendű vádlott 2022. április 12.-e előtt több alkalommal is megjelent nagynénje, a sértett Galambok, Dózsa György utcai lakóhelyén, melynek során észlelte a bejárati ajtó melletti asztalon tartott Thomson márkájú LCD televízió készüléket. I. rendű vádlott elhatározta, hogy a televíziót eltulajdonítja, és azt értékesíti. 2022. április 12.-én 14 óra körül I. rendű vádlott megjelent a sértetti ingatlannál, ahova a lakóépület bejárati ajtaján elhelyezett lakatpánt lefeszítésével behatolt, és a mindössze egy helyiséggel rendelkező épületből eltulajdonította a sértett 40.000 Ft. értékű LCD televízió készülékét és az ahhoz tartozó távirányítót. I. rendű vádlott az eltulajdonított televíziót egy galamboki lakos részére értékesítette 7.000 Ft.-ért.

    I. rendű vádlott 2022. április 12.-én az éjszakai órákban bement egy nő sértett Galambok, Dózsa György utcai körbekerített ingatlanára. Ennek során az udvaron leállított a sértett tulajdonát képező, Fiat Brava típusú gépjármű motorteréből eltulajdonította a 10.000 Ft. értékű akkumulátort, úgy, hogy a tápkábelek végén lévő rögzítő elemeket eltörte. Az akkumulátort I. rendű vádlott másnap kora reggel ismeretlen személy részére értékesítette.

    I. rendű vádlott 2021. november 20. és 2021. december vége között lopási célzattal megjelent egy német állampolgár sértett Galambok, Dózsa György utcai ingatlanánál. Ezt követően az ingatlanon lévő melléképülethez ment, melynek ajtaját felfeszítette és onnan magához vett egy Florabest FHT 600 típusú sövényvágót, egy dobra tekert elektromos hosszabbítót, továbbá egy Royal márkájú, fűnyírót. I. rendű vádlott cselekményével 72.000 forint lopási kárt, valamint 155.000 forint rongálási kárt okozott a sértettnek. Ezt követően az eltulajdonított műszaki cikkek közül a fűnyírót egy galamboki lakosnak értékesítette 6.000 forintért.

    II. rendű vádlott 2021. november 20. és 2022. április 12. napja között jogtalan eltulajdonítás céljából megjelent az előzőekben megjelölt német sértett ingatlanánál. Ennek során bement az udvarra, ahol a lakóépülethez tartozó melléképület északi falát borító hullámpalából egy 80×30 cm méretű darabot kibontott, majd onnan az alábbi műszaki és használati cikkeket tulajdonította el: Parkside márkájú ágnyeső fűrészt; Florabest márkájú elektromos láncfűrészt; Prouser Intelligentes márkájú akkumulátortöltőt; Dewalt márkájú ütvefúrót; Oleo-Mac Sparta márkájú damilos fűkaszát; Rustler márkájú öntöttvas grillsütőt; búvárszivattyút; hosszabbítót; szerszámosládát; alumínium létrát; fanyelű ásót; kétélű kapát; 2 darab gereblyét; kézi fafűrészt; 2 darab, metszőollót; Fiskars márkájú kézi sövényvágó ollót; vasvillát; 2 darab, lapátot; vastalicskát; kerékpárt összesen 237.000 Ft értékben. II. rendű vádlott az eltulajdonított műszaki cikkeket és használati eszközöket ismeretlen személy részére értékesítette.

    II. rendű vádlott 2022. április 1. és 2022. április 12. napja között jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelent egy nő sértett Galambok, Dózsa György utcai ingatlanánál, ahol a lakóépület bejárati ajtaját befeszítette, majd onnan 2 db, ismeretlen típusú asztali indukciós főzőlapot tulajdonított el. Ezt követően az udvaron lévő melléképület lakattal zárt ajtaját is kifeszítette és onnan egy benzines fűnyírót tulajdonított el. II. rendű vádlott cselekményével 40.000 Ft. lopási kárt okozott. II. rendű vádlott az eltulajdonított műszaki cikkeket ismeretlen személy részére értékesítette.

    II. rendű vádlott 2022. április 1. és 2022. április 12. napja között jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelent egy nő sértett Galambok, Dózsa György utcai hétvégi házánál, melynek során ajtókifeszítés módszerével behatolt az épület tetőterébe, ahol eredménytelen kutatást végzett. II. rendű vádlott cselekményével 18.500 Ft. rongálási kárt okozott.

    II. rendű vádlott 2022. április 13-án jogtalan eltulajdonítási szándékkal megjelent egy férfi sértett Galambok, Táncsics utcai ingatlanánál, melynek során lakatpánt lefeszítés módszerével behatolt a sértett által házilag épített melléképületbe és onnan eltulajdonított egy Gardenmeister típusú, 25.000 Ft. értékű motorfűrészt. II. rendű vádlott a motorfűrészt ismeretlen személy részére értékesítette.

    Az ügyekben a Nagykanizsai Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette és vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

    Eladta a lefoglalt autót a nagykanizsai férfi

    G. önálló bírósági végrehajtó a 2016. május 31-én kelt foglalási jegyzőkönyvében a M. Nyrt. végrehajtást kérőnek foglalási jegyzőkönyvében az I. Zrt. végrehajtást kérőnek a terhelt ellen indult végrehajtási ügyében, a N. tulajdonát képező forgalmi rendszámú, Opel Astra G típusú 500.000,-Ft becsértékű gépjárművet lefoglalta. A foglalási jegyzőkönyveket a terhelt 2016. június 02. napján átvette.

    A végrehajtó a foglalási jegyzőkönyvekben figyelmeztette N. terheltet arra, hogy a lefoglalt gépjármű terhelési és elidegenítési tilalom alatt áll, azt gondosan meg kell őrizni, annak elidegenítése vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása bűncselekménynek számít.

     

    A figyelmeztetések ellenére N. 2017. év januárjában szóban megegyezett K.-fel arról, hogy a fenti autót eladja részére. Az adásvételre Nemesviden került sor, ahol a terhelt a 2017. január 15-én kelt tulajdonjog átruházási szerződéssel a szóban forgó járművet eladta K. leányának Fk. Knek. .mivel nem tudott arról, hogy az említett gépkocsi lefoglalás alatt áll, leánya helyett a terhelt részére 180.000,-Ft készpénzt és egy Ford Kuga típusú autót adott át.

     

    Fk. K. a fenti Opel Astra típusú autót nem íratta a nevére, hanem édesapja K. segítségével azt Csurgón a 2017. február 21-én kelt adásvételi szerződéssel, F. közvetítésével 395.000,-Ft készpénzért, az autót okmányaival együtt eladta D.-nak.
    D. az járművet át akarta íratni a nevére, de a csurgói okmányirodában közölték vele, hogy erre nincs lehetősége, mivel a gépjármű lefoglalás alatt áll.

     

    Ezt követően terhelt cselekményét a nyomozó hatóság felfedte, magatartását leleplezte, a fent jelzett Opel Astra típusú személygépkocsit D. lakóhelyén helybenhagyással lefoglalta – olvasható a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádiratában.

    Kocsikat törtek fel, rezet loptak a volt Kiskakasból Kanizsán

    T. András és V. József 2016. december 26-ára virradó éjszaka elhatározták, hogy Nagykanizsán feltörnek egy személygépkocsit, és azzal a város területén kocsikáznak.

    Először a Nagykanizsa Corvin Ottó u. számú ház előtt parkoló, és K. Bálint sértett tulajdonát képező robogóhoz mentek. T. András megkísérelte a robogót elindítani, ezért a robogó kormányzárját eltörte, amitől azonban a motor használhatatlanná vált. Eközben V. József a közelben figyelt, hogy jelezzen, ha valaki közeledik. A használhatatlan motort T. András a közelben lévő, a Vízmű szolgáltató által kiásott árokba dobta.

    A motor megrongálásával a sértettnek 54.800 Ft kárt okozott.

    T. András és V. József gyanúsítottak innen a Nagykanizsa Corvin út számú ház parkolójához mentek, ahol betörték a Cs. József tulajdonában lévő forgalmi rendszámú Wartburg típusú személygépkocsi jobb hátsó ablakát. A gépkocsiba mindketten beszálltak, majd T. András megrongálta a gyújtáskapcsolót, elgörbítette a kormányoszlopot és V. József a műszerfalat letépte.

    A gépkocsit elindították, az azonban azonnal lefulladt, ezért a hátsó üléseket előre hajtva a csomagtartóból kivettek egy emelőt, 3 db gumipókot, 1 db csillagkulcsot és 1 db T kulcsot, melynek értéke 3600,-Ft, majd a gépkocsit elhagyták és a parkolóban álló és T. Sándor tulajdonában lévő forgalmi rendszámú Ford Escord típusú személygépkocsihoz mentek.

    A Wartburg gépkocsiból eltulajdonított emelővel betörték a gépkocsi jobb első ajtóüvegét, majd beültek a gépkocsiba, és azt is megkísérelték elindítani. A kormány alatti kapcsolóból a kábeleket kihúzták, a gyújtáskapcsolót megrongálták, a motortérben az akkumulátortól induló vezeték-köteget meglazították. A gépkocsi beindult, de hamarosan lefulladt.

    A kocsival a Sikátor utca felé indultak el, majd miután az leállt, V. József az ablakon benyúlva kormányozta a járművet, míg T. András hátulról tolta. A Sikátor utca szám alatti házhoz értek, amikor V. József egy villanyoszlopnak kormányozta a gépkocsit, ezért cselekményükkel felhagytak, és a helyszínről eltávoztak. A Cs. József gépkocsijából eltulajdonított szerszámokat ebben a gépkocsiban hagyták, így a sértett lopási kára megtérült.

    A gépkocsi megrongálásával T. Sándornak 84.887,-Ft kárt, Cs. Györgynek 54.356,-Ft kárt okoztak.

    (A fotó forrása ITT)

    2017. január 20-ra virradó éjszaka I.r. T. András, II.r. V. József és III.r. Sz. Attila a Nagykanizsa Múzeum tér szám alatt lévő és a Zalaerdő Zrt. tulajdonát képező épülethez mentek, amelyben korábban a Kiskakas Vendéglő üzemelt. T. András kifeszítette az épület hátsó ablakán a rácsot, az ablakot betörte, majd a kilincset elfordítva mindhárman bemásztak az épületbe. A helyiséget I. és II.r. vádlott átkutatta, eközben felszólították III.r.terheltet, hogy menjen ki az épületből, az utcán figyelje a forgalmat, és jelezze a társainak, ha valaki közeledik.

    Ezt követően I.r és II.r terheltek a fűtésrendszerről leszerelt 40 méter rézcsövet és a mennyezeten lévő saválló lemezt. V. József ezután kimászott az ablakon, az eltulajdonított fémet T.Andrástól átvette és egy a közelben található kerekes szemetes kukába rakta. Ezután T. András is kimászott az épületből és a szemetes kukát V. József Nagykanizsa, György. szám alatti lakására vitték.. A 79.400,-Ft értékű réz és saválló lemezt később ismeretlen személynek eladták és egymás közt elosztották a bevételt. Sz. Attilának abból pénzt nem adtak.

    Még ugyanezen az éjszakán T. András visszament az épületbe és leszerelt onnan 3 db, összesen 90.000,-Ft értékű szarvas agancsból készült csillárt, amit eltulajdonított és a későbbiekben ismeretlen személynek értékesített.

    Tetteik miatt a három embert – közülük Sz. Attilát, mint többszörös visszaesőt – jármű önkényes elvitelével, annak kísérletével, lopással, dolog elleni erőszakkal vádolja a Nagykanizsai Járási Ügyészség.