Ittas elektromos kerékpáros törte össze magát Nagykanizsán

Egy 63 éves helyi férfi vasárnap este 20 óra 52 perckor Nagykanizsán, az Alkotmány út melletti gyalog- és kerékpárúton közlekedett elektromos kerékpárjával, amikor elvesztette egyensúlyát, áthajtott az padkán az úttestre, ahol elesett.
A kerékpáros – akinél az alkoholszonda pozitív értéket jelzett – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett – fogalmazott közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotó: Nagykanizsai Rendőrkapitányság)

Szintén a hatóság számolt be arról, hogy vasárnap délután Miháld és Pat között egy férfi bukott le Zastavájával, ugyanis az autóra egy Opel rendszámát szerelték fel. Eljárást indítottak ellene.

Piásan ment az unokájáért kocsival – Lebukott

Egy 62 éves férfi szeszes italt fogyasztott vezetés előtt Nagykanizsán.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 62 éves férfi ellen, aki április 4-én 15 óra 42 perckor Nagykanizsán, a Csengery úton ittas állapotban közlekedett egy kisteherautóval.

A gyanúsított kihallgatása során elmondta a rendőröknek, hogy a jármű tulajdonosának unokájáért indult egy közeli iskolához, azonban az elfogása előtt az otthonában szeszes italt fogyasztott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a gépkocsivezetővel szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.

A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mások életét és testi épségét is veszélyezteti az, aki szeszes ital vagy kábítószer hatása alatt vezeti járművét!

A közlekedési szabályok betartásával, a közúti tragédiák elkerülhetőek és a sérülések súlyossági foka csökkenthető!

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)