Drogosok, piások a kanizsai belvárosban?

A május végi közgyűlésen dr. Fodor Csaba önkormányzati képviselő olyan polgárokról beszélt interpellációjában, akik valószínűleg tudatmódosító szerek hatása alatt állnak. Akkor intézkedést kért a polgármestertől.

A képviselő arról számolt be, többen is megkeresték, mert az Erzsébet téren és környékén „délutánonként elszaporodnak az olyan egyének”, akik a bejelentők szerint valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állnak.(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Lefoglalt kábítószer Nagykanizsán)

– Legutóbb a Szentháromság-szobor körül volt ilyen, talán két-három nappal ezelőtt, öt-hat óra magasságában, amikor engem hívtak – fogalmazott dr. Fodor Csaba.
– És én azt kérem, polgármester úr vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy próbálják meg a járőrszolgálatot erre irányítani gyakrabban, különösen most, nyáron. Sajnos, vannak ilyen tapasztalatok, amik szomorúak, és meg kellene ezeket akadályoznunk, ha tehetjük.

Nem tudni, ki mit szed, használ…

Az interpellációra Dénes Sándor írásban válaszolt, amely a tegnapi közgyűlés anyagai között olvasható. E szerint a belváros tereinek ellenőrzését a közterület-felügyelet munkatársai korábban is kiemelt feladatként kezelték, s már többször intézkedtek például az Erzsébet, a Deák és a Széchenyi téren, valamint az Aradi udvarban olyanokkal szemben, akik megsértették a szabályokat. Például, ha megrongálták az utcabútorokat, szemeteltek vagy éppen közterületen alkoholt fogyasztottak.

A polgármester arról is tájékoztatta a képviselőt, hogy kérésének megfelelően felvette a kapcsolatot a kanizsai rendőrkapitánnyal, remélve a fokozott ellenőrzést, amelyben a közterület-felügyelet is közreműködik majd.
(Forrás: Kanizsa Újság)