Hófúvás várható Zalában is

Gyenge vagy helyenként közepes intenzitású havazásra lehet számítani Zala megyében, gyengébb csapadék intenzitás esetén havas eső, eső valószínű kedden Nagykanizsa és Letenye környékén.
Délelőttig síkvidéken általában lepel 2 cm vizes megmaradó hó elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében valószínűbb.
Délelőttől a Dunántúlon és az Északi-középhegységben általában havazás, havas eső valószínű, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon a havas eső, hó mellett délután már elszórtan az eső is eshet.

(Havazás Nagykanizsán február 12-én hétfőn. Fotó: Marton László)

A napközben 0 fok feletti hőmérsékletek miatt, síkvidéken hógyarapodás kisebb területen valószínű.
A Dunántúl egyes részein, estétől az Északi-középhegység térségében lepel 5 cm megmaradó hó hullhat.
A 350 méter feletti részeken, elsősorban a Dunántúli-középhegységben 10 cm feletti hó is hullhat kedd éjfélig.
Vas megyében és Veszprém megye nyugati részein esetleg gyengébb hóátfúvás sem kizárt az időnként megerősödő (45-60 km/h) északnyugati szél hatására – írta többek között honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat
Szerdán már hófúvásokra figyelmeztetnek Zala, Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyékben.

Hófúvás is várható a Nyugat-Dunántúlon

A következő napokban visszatér a csapadékos, télies idő. Többször várható hó, havas eső, de ónos eső, eső is. A leghidegebb órákban jellemzően mínuszok lesznek, a hét második felében viszont melegedés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn hajnaltájt Nyugat-Dunántúlon és északon helyenként már szállingózhat, eshet a hó, nyugaton átmeneti ónos eső sem kizárt. Délelőtt a Dunántúlon egyre többfelé, délutántól másutt elszórtan várható vegyes halmazállapotú csapadék: hó, havas eső, helyenként eső. Jelentősebb mennyiség délnyugaton hullhat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és 0 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 6 fok között várható.

Kedden túlnyomóan borult lesz az ég. Többfelé várható havas eső, havazás, a Tiszántúlon eső is lehet. A szél időnként megélénkül, helyenként meg is erősödik. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 1, napközben 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán többfelé várható havazás, havas eső, a Tiszántúlon eső is lehet. A szél időnként megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon viharos lökések is előfordulhatnak, ami ott a havat is hordhatja. A minimumhőmérséklet mínusz 4 és plusz 1, a maximumhőmérséklet 0 és plusz 5 fok között valószínű.

Csütörtökön keleten helyenként előfordulhat eső, havas eső, a hegyekben havazás. A szél még élénk, néhol erős lesz, majd mérséklődik a légmozgás. A leghidegebb órákban mínusz 7 és 0, napközben plusz 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken napközben már erősen felhős lesz az ég, helyenként eső, havas eső is valószínű. A minimumhőmérséklet általában mínusz 5 és 0 fok között valószínű, de az átmenetileg derült, havas, szélcsendes tájakon mínusz 10 fok is lehet. Napközben plusz 2-7 fokig melegszik a levegő.

Szombaton többnyire erősen felhős idő valószínű ködfoltokkal, elszórtan esővel, északon havas eső is lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 3-8 fok között alakul.

Vasárnap elszórtan várható eső, havas eső, a hegyekben hó, majd északkelet felől csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 2, napközben plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben. MTI

Nem okozott problémát a havazás Nagykanizsán

A szerda hajnalban megkezdődött havazás érdekes módon nem okozott különösebb gondot Nagykanizsán és környékén.
Mint arról tegnap Zala megye elesett című cikkünkben beszámoltunk, a lehullott hó miatti kisebb közlekedési káoszok főleg Zalaegerszeg környékén történtek, azok is csak átmenetiek voltak.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

A Kanizsa Újság híradása szerint a helyi televíziónak Császár András a Netta Pannonia Kft. logisztikai vezetője többek között azt mondta,
„Hajnali háromtól három munkagéppel voltunk kint az utakon. Igazából preventív jelleggel sózást végeztünk. Ugye a jelentősebb hó az hat óra körül kezdett el esni, akkor egy negyedik gépet is bevetettünk, illetve a kistraktorok, valamint a kézi brigádok a járdákra, átkötő utakra mentek és takarítottak.”

 Egyébként Nagykanizsáról és környékéről olvasóink sem jeleztek a hó miatt kirívó közlekedési problémát. Persze a hóeltakarítással nem volt mindenki elégedett.

Az Erzsébet tér hóban

Az elmúlt napokban esett egy kis hó Nagykanizsán is.

A hó fehérbe öltöztette a nagykanizsai Erzsébet teret is, amelyet a kanizsai Horváth Valéria örökített meg.

Az időjárási előrejelzés szerint havazásra legközelebb a jövő héten kedden számíthatunk, akkor hajnalban eshet egy kis hó Nagykanizsán és környékén.

Havazás Nagykanizsán

Mint ahogy az korábban  a Letenye Médián is olvasható volt, hétfőre havazást jósolt a meteorológia és úgy is történt, hiszen már reggelre fehérbe borult a táj.
A hétfő reggeli kanizsai havazást S. Varga György olvasónk a Rózsa utcában fotózta le, az utolsó fényképet pedig Varga György az MTI fotóriportere készítette a Csótónál.
Egyébként kedden a minimumhőmérséklet mínusz 7 és mínusz 2 fok között valószínű, de a gyengébben felhős, havas északkeleti részeken mínusz 10 fok is lehet – adta hírül az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Magyar agarakat sétáltat egy nő a nagykanizsai csónakázótó behavazott parkjában 2018. január 15-én. MTI Fotó: Varga György

Volt egy kis hó Kanizsán

Hétfőn este egy kis havazás lepte meg Nagykanizsát.

S. Varga György fotója december 4-én este 22.35-kor a Balatoni úton készült.

A hó megmaradt kedd reggelre, aztán eltűnt.

A következő néhány napban ismét várhatók kisebb hózáporok, de a hó tartósan még nem marad meg.

A havazások bizonyossága így is csak mindössze ötven százalékos.

Az időjósok szerint számottevő havazás – ez mintegy 2 cm-es hóvastagságot jelent – mostanában szombaton várható a dél-zalai városban.

Ezt követően a jövő héten szerdán lehet még egy kis fehérség, abban az esetben is mindössze 2 centis havat jeleznek előre a szakemberek.

Tél tábornok „bejelentkezését” a szintén kanizsai Pusztafi Attila is lencsevégre kapta.

 

Ősz az Erzsébet téren

Az Erzsébet tér Nagykanizsa belvárosában elhelyezkedő legnagyobb és egyben fő tere.
Formáját tekintve tölcsér alakú, délen a Fő utca, északon három jelentős utca (Magyar utca, Rozgonyi utca, Vásár utca) torkolata határolja.
A téren található a Városháza, valamint több műemlék és helyi jelentőségű épület – írja a Wikipédia.

A város legszebb teréről a kanizsai Horváth Valéria készített szép, őszi fotókat.

Köszönjük szépen!

Pazar fotók az őszi Csótóról

Több szép fotót is kaptunk az őszi Nagykanizsáról, közülük mára három fantasztikus felvételt választottunk ki.

A kanizsai Győrfy Éva sokszor látogat el a Csónakázó-tóhoz, ahol minden évszak elvarázsolja a város egyik legszebb látványosságát.

2017 őszén így nézett ki a Csótó 🙂

(Tükröződés)




(Az öböl)

(A kilátó)

Szeles, többször esős lesz az utolsó októberi hétvége

Az utolsó októberi hétvégén is egyre kevesebb helyen várhatók 15 fok körüli maximumok, ráadásul többfelé erős, néhol viharos lesz a szél, s többször várható eső is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

(Naplemente a nagykanizsai Csónakázó tónál. Fotó: Ács Bernadette)

Pénteken eleinte északon helyenként, majd a déli óráktól egyre többfelé alakul ki eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is lehet. Emellett többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben helyenként viharossá fokozódik a szél is.
A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet általában 13-19 fok között valószínű, de az északkeleti határvidéken kissé hidegebb is lehet.
Szombaton is sokfelé erős, helyenként viharos lesz a szél, de csak elszórtan várható eső és hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt. A minimumhőmérséklet általában 3-8 fok között alakul, de a szélvédett helyeken kissé hidegebb lehet. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.
Vasárnap ismét sokfelé várható eső, zápor és délutántól nagy területen viharossá fokozódik a szél.
A leghidegebb órákban 4-9 fok lehet.
A nappali maximumok többnyire 9-14 fok között alakulnak, délnyugaton lehet egy-két fokkal melegebb – olvasható az előrejelzésben. MTI

1 5 6 7 8 9 15