Többfelé havazott

Többfelé havazott kedden Magyarországon, egyes területeken néhány centiméteres hóréteg is kialakult – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

(Havazás Nagykanizsán kedden reggel a Csokonai utcánál. Fotó: S. Varga György)

Érdemi hóréteg hétfő reggelre a Nyugat-Dunántúlon alakult ki, ott 1-5 centiméternyi hó hullott, az osztrák határhoz közelebb eső részeken esett több.
Azt írták: kedden délelőtt az ország nagyobb részén hullott némi csapadék.
Döntően hó, illetve havas eső formájában, de a főváros környékén, északon a Duna mentén és a keleti megyékben inkább az eső volt jellemző.
A legfrissebb előrejelzés alapján az Alpokalja magasabban fekvő részein akár 10 centiméter vizes hó is összegyűlhet, az ország döntő részén azonban inkább esőre kell számítani – írta a meteorológiai szolgálat.

Itt a hó!

A havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetést két megyére, Vasra és Zalára keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

(Novemberi havazás Nagykanizsán az Erzsébet téren. Fotó: Horváth Szabi)

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: hétfőn éjszaka második felében délnyugat felől intenzívebb csapadékzóna érte el az országot, amelyből inkább eső hullik majd, de főként a Nyugat-Dunántúlon, valamint kezdetben a Bakony és az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas esőre, havazásra is lehet számítani.
Számottevő hóréteg a nyugati tájakon alakulhat ki: az Alpokalján reggelig 5-10 centiméternyi vizes, tapadó hó hullhat. Kedd délutánra a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a hó vastagsága meghaladhatja a 10 centimétert, de mindenütt olvadni fog.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és 9 fok között várható. MTI

Felhőszakadásra, zivatarokra figyelmeztetnek!

Több megyére továbbra is a tartós hőség miatt, de számos megyére a heves zivatar, felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében a tartós hőség miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Azt írták: a napi középhőmérséklet pénteken a nyugati megyékben és északon jellemzően 25 fok alatt, másutt 25, 26 fok körül valószínű.
A legmagasabb hőmérséklet 29-34 fok között várható. Késő estére 20-27 fok közé csökken a hőmérséklet.

(Felhőszakadás után Nagykanizsán. Fotó: archív. MTI/Varga György)

Kiemelték továbbá, hogy délelőttig helyenként kialakulhat zivatar, elsősorban északon, északkeleten. A déli óráktól északnyugat felől alakulhatnak ki újabb zivatarok. Majd délutántól éjfélig általában szórványosan lehetnek szélerősödéssel kísért zivatarok.
A Dunántúl északi felében, északi kétharmadában a zivatarokat a délutáni órákban viharos szél kísérheti. Az említett területeken, illetve esetleg északkeleten a zivatarokhoz intenzív csapadék vagy egy-egy helyen felhőszakadás illetve kisebb méretű jég társulhat.
Heves zivatarok veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Hidegfront érkezik széllel, viharokkal és jelentős lehűléssel

Pénteken a napos időszakok mellett főként a Dunántúlon és északon, északkeleten várhatók zivatarok. A délies szél többfelé élénk lesz, majd délutántól a Dunántúlra érkező zivatarokkal erős, viharos lökésekkel északnyugatira, északira fordul a légmozgás. Hajnalban 16-22, délután 30-35 fokot mérhetünk.

(Kiskanizsa augusztusi esőzés után. Fotó: Vivien Szalai Anita)

Szombaton hidegfront éri el térségünket, több helyen okoz majd esőt, záport, zivatart. A Dunántúlon erős északnyugati szél fog fújni, keleten még délies lesz a légmozgás. Itt 32-34, az Alpokalján már csak 21-24 fok várható délután.

Vasárnap a Dunántúlon helyenként a 20 fokot sem éri el majd a hőmérséklet, keleten még 25 fok köré melegedhet a levegő. Sokfelé várható eső, zápor, főként keleten zivatar. Erős, a Dunántúlon viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hétfőre kelet felé elhagyja a front térségünket – írta az Időkép.

Vihar – Kidőlt fákhoz riasztották a kanizsai tűzoltókat

A kedd délutáni viharral kapcsolatban négy esetben kellett Nagykanizsa területén beavatkozniuk a tűzoltóknak.
Az említett esetek mindegyikében kidőlt fák eltávolításához riasztották a helyi hivatásos lánglovagokat.
Személyi sérülés egy esetben sem történt – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Felhőszakadás Nagykanizsán 2018.08.14-én. Fotó: S. Varga György)

A viharról Sziveszter Shamen Szalai ezt a videót készítette.

A kanizsai felhőszakadásról egy rövid videót kaptunk Bogdán Tibor Jánostól. Köszönjük szépen!

Hűsítő front érkezett Kanizsára

A napok óta tartó kánikula után üdítően hatott a péntek este érkezett hidegfront, amely egy kis időre kiűzte a fojtogató meleget térségünkből.

A Nagykanizsa felé érkezett hidegfront érkezéséről olvasóink küldtek fotókat. Köszönjük szépen!

Ezt a két látványos fotót S. Varga Györgytől kaptuk.

Szilveszter Shamen Szalaitól is érkeztek kanizsai viharos fotók, amelyek a Teleki utcából készültek.

Szörcsök Szilárd egy lecsapó villámot fényképezett le.

Káprázatos viharfelhő Nagykanizsánál

Szombat esti, majd az éjszakai órákban egy viharzóna érte el Nagykanizsát és térségét, amely egy nagyon látványos égi jelenséget is produkált.

Egy hatalmas viharfelhő jelent meg az égen, amelyet profi és amatőr fotósok is megörökítettek.

Ezekből a fotókból mutatunk be néhányat.

(Ezt a fényképet Varga György, az MTI fotóriportere készítette)




(Ezt a fantasztikus képet S. Varga György olvasónknak köszönhetjük)

(Szekszárdi Zita is szép fotót készített az időjárási jelenségről)

(Daróczi Niki is küldött egy pazar fotót)

(Tóth László nagyszerű képet készített a viharfelhőről)

(Zágon Zoltán jó szögből kapta lencsevégre a félelmetes felhőt)

(Fehér Tibor Kiskanizsánál készített dekoratív fotót)

Heves zivatarok lehetnek!

Nyolc megyére másodfokú, több megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra heves zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott figyelmeztetésükben azt írták: késő estig az ország keleti, északkeleti felén alakulhat ki néhol zivatar, amelyhez felhőszakadás, esetleg jégeső, erős vagy viharos széllökés társulhat.
Az éjszaka második felében kis eséllyel lehet délkeleten, esetleg a Dunántúl délnyugati felén villámlás.

(Felhőszakadás Nagykanizsán. Fotó: Dél-Zala Press archív. Török Balázs)





Szombaton napközben előbb helyenként (főként a Dunántúlon és a középső megyékben), majd késő délutántól, estétől nyugat, délnyugat felől (északkelet felé helyeződve) egyre több helyen várható zivatar. Heves zivatarra is van esély, amelyet viharos vagy károkozó szélroham, nagyobb méretű jég és felhőszakadás kísérhet.

Heves zivatar veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra. Budapestre, Pest megyére, továbbá Békés, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést.

Emellett Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 19 Celsius-fok között alakul, de a tartósan derült területeken ennél hűvösebb is lehet. Napközben 26-32 fokig melegszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható. MTI

Szivárvány és villámlás Kanizsa felett

A napokban ismét felhőszakadás, aztán látványos szivárvány volt Nagykanizsán.

A szép égi jelenségről több fotót is kaptunk, amelyet ezúton is köszönünk szépen!

Ha valakinek még lenne kanizsai szivárványos képe, azt küldje el Facebook oldalunkra privát üzenetben és beletesszük ebbe a cikkbe.

Az első fotó drónról készült.

A következő két szép képet a kanizsai Horváth Valériától kaptuk.

Ezt látványos képet pedig Varga Krisztián készítette.

Ezt a szivárványos fotót Bartha Ferencnek köszönhetjük.

A nagykanizsai S. Varga György a Csótót fotózva egy villámot is elkapott.

Felhőszakadás és következményei Nagykanizsán

Kedden a kora esti órákban rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett Nagykanizsán.
A hirtelen felhőszakadás következtében garázsok, kazánházak, pincék, mélygarázsok teltek meg csapadékvízzel, amelyet a nagykanizsai hivatásos és a gelsei valamint a murakeresztúri önkéntes tűzoltók távolítottak el hét esetben szivattyúkkal.
A vihar következtében egy fa is kerítésre dőlt, melyet motoros láncfűrésszel távolították el a helyi tűzoltók.
A Király utcában egy társasház műanyag burkolatát bontotta meg a szél, amelyet fűrésszel, magasból mentő járműről távolítottak el a tűzoltók.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

1 2 3 4 5 6 15