Házfalnak ütközött a vétlen sofőr Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Az 55 éves csongrádi gyanúsított Opel típusú személygépkocsival közlekedett tavaly július 16-án 12 óra 5 perckor Nagykanizsán, a Vörösmarty utcában a Kinizsi Pál utca irányából a Sugár út felé.

Utasként a jármű jobb első ülésén feleségét szállította. A Sugár út kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött a neki jobbról érkező Ford típusú személygépkocsival.

Az ütközést követően a Ford felszaladt a járdára, majd a egy Sugár utcai ház falának ütközve állt meg. A baleset következtében az Opel utasa súlyos sérülést, a Ford nagykanizsai vezetője könnyű sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek – adta hírül szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Házfalnak csapódott a másik sofőr miatt Kanizsán

Egy kisteherautó sofőrje kedden 11 óra 35 perckor Nagykanizsán, a Kinizsi út és a Garay utca kereszteződésében a helytelenül megválasztott követési távolsága miatt, fékezés nélkül nekiütközött az előtte jobbra kanyarodási szándékkal lassító Volkswagen Polo típusú személyautónak.

A gépkocsi az ütközés erejétől egy ház falának csapódott.
A baleset következtében személyi sérülés szerencsére nem történt.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)