Zsilipről ugrott a mélybe a nő, kanizsai határvadász mentette meg az életét

A víz alatt szabadította ki az őrmester a nő beakadt ruháját, így tudta a felszínre hozni. Megmentette az életét.

A Készenléti Rendőrség nagykanizsai határvadász bevetési osztályának járőre, szabadidejében horgászni indult a Kis-Balatonra április 5-én délután, amikor Zalavár külterületén, a települést elhagyva a 7512-es számú út 4. kilométerénél egy nőre lett figyelmes.

(A Készenléti Rendőrség Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság Nagykanizsai Határvadász Bevetési Osztályának főbejárata)

Az asszony a víztározó északi felén lévő zsiliprendszer korlátján átlépve a vízbe ugrott, az erős sodrás azonnal elnyelte. Az őrmester utána ugrott, mivel azonban a nő teste nem bukkant fel, a felszín alatt kereste.

Kiderült, hogy a kétségbeesett asszony ruhája beakadt egy vasdarabba, így önerejéből nem is tudott volna kiszabadulni, még ha akart volna sem. Az őrmester sikeresen kiszabadította és a sokkos állapotban lévő nővel az erős sodrású vízből a partra úszott.

A parton stabil oldalfekvésbe helyezte, majd amikor látta, hogy kicsivel jobban van, a kihűlést elkerülendő az autójába ültette, betakarta a pulóverével és mentőt hívott. A mentőszolgálat munkatársaival egy időben az őrmester szolgálatban lévő zalakarosi kollégái is a helyszínre érkeztek. Míg a mentősök a nőt látták el, a rendőrök kollégájuknak adtak meleg takarót.

A 63 éves asszonyt, aki magánéleti problémái miatt szánta rá magát erre a kétségbeesett lépésre, a mentők kórházba szállították.
(Forrás:
ORFK Kommunikációs Szolgálat)

Új épületben a határvadászok Nagykanizsán is

Az illegális migráció nem szűnt meg, a nyugat-balkáni útvonalon több ezer ember várakozik arra, hogy illegális úton az Európai Unió területére léphessen – jelentette ki a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója szerdán Nagykanizsán, a Készenléti Rendőrség új épületkomplexumának átadásán.
Papp Károly a több mint háromszáz rendőr elhelyezésére szolgáló új objektum avatásán közölte: a migránsok és az embercsempészek módszert váltottak, új útvonalakat alakítottak ki a magyar déli határ szigorú védelme miatt.

(Fotók: ORFK Kommunikációs Szolgálat)



A legfrissebb adatok szerint a horvát-bosnyák határon több mint ötezer, Szerbiában pedig több mint négyezer ember várakozik arra, hogy illegálisan bejusson az EU területére – mondta.
Papp Károly felidézte, hogy az alaptörvény is rögzíti az államhatár védelmét, a rendőrségnek pedig részt kell vennie a jogellenes bevándorlás megakadályozásában. Az elmúlt években is kiemelt feladat volt a határ őrizete, 2011-ben az arab tavasz, 2014-ben a koszovói kivándorlási hullám, 2015-től pedig az illegális migráció „robbanása” miatt, amikor 106 ország állampolgárai érkeztek illegálisan Magyarországra és ezzel az EU területére.

A magyar kormány „időben határozott döntéseket és hatékony intézkedéseket hozott” a határrendészeti feladatok ellátása érdekében. A szükséges törvénymódosításokkal biztosította a jogi környezetet, határzár létesült a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, a Készenléti Rendőrségnél határőrizeti igazgatóságokat hoztak létre és háromezer fős létszámfejlesztést hajtottak végre, több mint 100 milliárd forintból pedig új objektumok épültek, lecserélték és fejlesztették a gépjárműparkot, a fegyvereket és a felszereléseket – sorolta a BM közbiztonsági főigazgatója.

Emlékeztetett arra, hogy amikor a Készenléti Rendőrség és a helyi főkapitányságok állománya kevésnek bizonyult a déli határok védelmére, az ország minden megyéjéből érkeztek oda rendőrök, de eközben azonban otthon is gondoskodni kellett a állampolgárok szubjektív biztonságérzetének fenntartásáról. „Nem alakult ki egyetlen magyar településen sem közbiztonsági deficit, és nincsenek hazánkban nogo-zónák sem” – jelentette ki Papp Károly.
Mindezen túl a visegrádi országok, valamint Ausztria és a Frontex-műveletek keretében más államok rendőrei is segítették Magyarországon a határvédelmet. A magyar rendőrök ugyanakkor Szlovéniának és Bulgáriának adtak segítséget, ezekben a napokban pedig Szerbiában és Macedóniában teljesítenek szolgálatot.

Papp Károly szerint azért van szükség a magyar határok megerősített védelmére, mert az eddig kialakított rendet meg kell őrizni. Abban a pillanatban, ha az embercsempészek és a migránsok megéreznék, hogy lazul a magyar külső határon a védelem, újabb migrációs nyomással nézne szembe Magyarország – hangsúlyozta.
Balogh János országos rendőrfőkapitány a nagykanizsai objektum átadásán beszámolt arról, hogy a Készenléti Rendőrség háromezer fős létszámfejlesztése mellett az eddigi hét mellé nyolc új határvadász bevetési egységet hoztak létre, elsősorban vidéki helyszíneken.

A rendőrségnek 2017-2018-ra mintegy 100 milliárdot biztosított a kormány létszámfejlesztésre, eszközbeszerzésre, objektumépítésre. A 2016 szeptemberében megkezdett toborzás révén idén júliusra feltöltötték a szükséges háromezres létszámot.
Győrben, Szegeden és Szombathelyen már birtokba vették a Készenléti Rendőrség új épületeit, néhány héten belül pedig a pécsit is átadják. A nagykanizsai bevetési osztály létszáma 309, az itt dolgozók a határrend és a közterületek rendjének fenntartása mellett készenléti jellegű szolgálatot is elláthatnak.

Balogh János kitért arra is, hogy az egykori határőrlaktanya területén kialakított új nagykanizsai objektum korszerű, kulturált elhelyezést biztosít, „versenyképessé teszi” a határvadász foglalkozást olyan térségben, ahol egyébként nagy a munkaerő-kereslet.
Az állomány negyedét ugyanis olyan garzonszállóban tudják elhelyezni, ahol a családtagjaik is helyet kaphatnak, így a távolabbi megyékből érkezőknek is lehetővé válik, hogy itt kezdjék meg hivatásos szolgálatukat.
A nagykanizsai épületkomplexum 5,7 milliárd forintból épült meg, a kivitelezés tavaly augusztusban kezdődött. A szükséges munkafeltételek megteremtése mellett az állomány tagjai számára kétágyas, fürdőszobás, minikonyhás garzonokat alakítottak ki – ismertette az országos rendőrfőkapitány. MTI

Tavaszra lesz kész a határvadász laktanya Nagykanizsán

Megfeszített ütemben zajlik az ősz elején indult Erdész utcai, volt határőr laktanya területén folyó beruházás, amelynek eredményeképp – előreláthatólag – 2018 tavaszára beköltözhet vadonatúj körleteibe a majd Nagykanizsán állomásozó, 309 határvadász.
A határainkat őrző alakulat védelmi feladatait szükség szerint, vezénylés alapján, az egész ország területén fogja ellátni -írja többek között a Kanizsa Újság.

(Fotó: archív. Google Street View)

Arról is beszámolnak, hogy

„Az ősszel, gőzerővel folyt az építkezés, és ennek eredményeként mára emeleti szintek is kerültek az újonnan felhúzott legénységi épületekre, amelyekben – 2 fős körletekben – a 309 határvadász szállása lesz majd.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatától kapott információk szerint a beruházás a volt határőr-laktanya területéből leválasztva valósul meg, a régi laktanya épületegyüttesét az építkezés nem érinti. Szálláshelyek kialakítására kerül sor, azonban fogda, egészségügyi épület és saját konyha nem fog épülni.
Ebből következik, hogy idegenrendészeti őrizet az objektumban nem lesz.
Az új épület hasznos alapterülete 6988 négyzetméternyi lesz, a beruházás várható befejezési határideje pedig 2018. március 31. napja.”

Migránsok nem, csak határvadászok lesznek a kanizsai határőr laktanyában

Amint arról korábban beszámoltunk, a volt határőr laktanyában helyezik el a kanizsai határvadászokat.

Kiderült, hogy az Erdész utcai volt laktanya felújítása augusztusban kezdődik, ahol szálláshelyeket alakítanak ki a Készenléti Rendőrség számára – írta a Kanizsa Újság.

A lap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának küldött kérdéseket és a válaszból megtudhattuk azt is, a nagykanizsai Határvadász Bevetési Osztály létszáma megközelítőleg 310 fős lesz.

Fogda, egészségügyi épület és saját konyha nem lesz és a tervek között  idegenredészeti őrizet sem szerepel.

Vagyis nem lesznek migránsok Nagykanizsán – állítják a rendőrségi válaszban.

A kanizsai határvadász egységnek persze szüksége lesz kiszolgáló személyzetre is, így oda felvesznek karbantartót, takarítókat és egyéb munkavállalókat is.

A kanizsai határvadász/készenléti rendőr kontingenst majd oda vezénylik, ahol az országban éppen szükség lesz rájuk – olvasható az ORFK válaszában.

A határvadász-toborzás jelenleg is tart, arra ITT LEHET JELENTKEZNI.

A volt határőr laktanyában helyezik el a kanizsai határvadászokat

A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről döntés nyomán kezdődött határvadász toborzás eredményeként 2016. november 2-án 574 fő kezdte meg tanulmányait, akkor még munkavállalóként. A képzés 11 helyszínen, 21 tancsoportban folyt: Miskolcon, Nyírbátorban, Debrecenben, Orosházán, Szegeden, Szolnokon, Kiskunhalason, Budapesten, Barcson, Körmenden és Pécsett.

A képzés első moduljának teljesítését követően 532 fő tett sikeres vizsgát, akik a január 12-ei ünnepélyes eskütételt követően próbaidős rendőrként folytatták tanulmányaikat. A gyakorlatorientált képzés során megtörtént a rendőri szolgálat ellátásához szükséges kompetenciák kialakítása és fejlesztése.

Az április végi sikeres záróvizsgát követően május 2-án 514 rendőr állt szolgálatba. Pécsett 47, Kaposváron 36, Szombathelyen 6, Győrben 11, Miskolcon 45, Nyírbátorban 64, Debrecenben 47, Orosházán 54, Szegeden 55, Kiskunhalason 54, Budapesten 95 fő kezdte meg szolgálati feladatainak végrehajtását. Részt vettek az első helyszíni eligazításokon, sor került a ruházattal, fegyverrel, védőruházattal történő felszerelésükre. Az elhelyezésükre szolgáló körletekben elfoglalták szállásukat.

Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre olvasható a rendőrség honlapján.

A Zala Megyei Közgyűlés április 27-i ülésén dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány azt mondta, hogy Nagykanizsán határvadász bevetési osztályt hoznak létre, melynek munkatársait a jövő tavaszig felújításra kerülő volt határőr laktanyában helyezik el.

Kanizsán is toboroztak

A Munkaügyi Központ Lenti Kirendeltségébe és nagykanizsai iskolákba látogattak el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai január 26-án Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban és a Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában, valamint a Munkaügyi Központ Lenti Kirendeltségében tartottak tájékoztatót a határvadász-képzésről.

A rendőrök felvilágosítást adtak a jelentkezés és a képzés feltételeiről, valamint jelentkezési egységcsomagot adtak át a konkrét elhatározással rendelkezőknek. A csoport 2017. január 27-én és január 31-én a lenti és keszthelyi iskolákban folytatja a toborzó tevékenységét.

Azok a jelentkezők, akiknek nincs alkalmuk személyes találkozásra, tájékozódhatnak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a megye rendőrkapitányságain és rendőrőrsein, illetve a szükséges információkat a rendőrség honlapján is megtalálják – olvasható a police.hu-n.

Nagykanizsán is tovább toboroznak

Zala megyéből 5 pályázó már megkezdte a határvadász-képzést a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban, de a toborzás tovább folytatódik.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban 5 zalai pályázó kezdte meg a határvadász-képzést. Az ünnepélyes megnyitót követően a leendő határvadászok el is foglalták a tantermeket, ahol a következő fél évben mindennapjaikat töltik.
Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök 2017. májusától a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak végre.

határvadász 1
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai tovább folytatják a toborzást. Ezen a héten az alábbi helyszíneken és időpontokban  tájékoztatják az érdeklődőket a határvadász-képzés részleteiről, valamint a felvételi követelményekről:

Keszthely

2016. november 7-9. TESCO Hipermarket

Nagykanizsa

2016. november 10-11. Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató (Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolája, Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.)

A határvadász-képzésről a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a megye valamennyi rendőrkapitányságán, rendőrőrsén és a Magyar Rendőrség honlapján is tájékoztatást kaphatnak – olvasható a police.hu-n.

Háromszáz határvadász lesz Nagykanizsán

A napokban a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársainak tartottak tájékoztatót a határvadász képzésekről, a felvétel lehetőségeiről és a feltételekről.

Itt Keskeny László ezredes a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője többek között elmondta: a tervek szerint Nagykanizsán egy 300 fős határvadász egység fog létrejönni.

Ők a vezényléstől függően fogják segíteni a határőrizeti munkát, tehát oda mennek, ahol éppen szükség lesz rájuk.

A kanizsai kontingens elhelyezéséről még zajlanak a tárgyalások.

A határvadász képzés feltételeiről részletes tájékoztató ITT OLVASHATÓ.

határvadász 2

Nagykanizsán határvadász bevetési osztályt állítanak fel

Szeptember 1-jén kezdi meg a toborzást a rendőrség a határvadász századokba, és ha novemberben elindulnak az első képzések, május végén lehetnek a határon azok a rendőrök, akiket a határvadász századok megerősítése miatt vesznek fel – mondta Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A főkapitány a Készenléti Rendőrség központi objektumában tartott tájékoztatón felidézte: a kormány augusztus 10-én döntött arról, hogy a határőrizet megerősítése érdekében háromezer új rendőrrel növelik a határvadász századok létszámát.

határvadász 1
Elmondta, a kormány azért döntött a határvadász századok megerősítéséről, mert tovább erősödött az illegális migrációs nyomás a magyar-szerb, valamint a bolgár-szerb határon, megnőtt a szerb területen várakozók száma, és titkosszolgálati jelentések alapján nem várható az illegális migráció csökkenése. Emellett csökkenteni kell a rendőri állomány leterheltségét és meg kell előzni az állomány kifáradását – mondta – , ugyanakkor fenn kell tartani az ország kiegyensúlyozott közbiztonsági helyzetét. Az is cél volt, hogy a lakosság szubjektív biztonságérzete ne romoljon – tette hozzá.
Papp Károly közölte, a belügyminiszter augusztus 18-án hagyta jóvá előterjesztését, miszerint a Készenléti Rendőrség szervezetében jelenleg működő hét határvadász bevetési osztály mellett további nyolcat hoznak létre.

Megjegyezte: Budapesten a jelenlegi egy helyett két mélységi ellenőrzési osztálya lesz a Készenléti Rendőrségnek. A Győrben és Szombathelyen meglévő határvadász bevetési osztályok létszámát növelik, Nagykanizsán és Kaposváron új bevetési osztályt állítanak fel. Bővítik a pécsi, a miskolci, a nyírbátori és a kiskunhalasi – már meglévő – határvadász bevetési osztályok létszámát. Debrecenben, Orosházán, Szegeden és Kiskunhalason a meglévő mellé újabb bevetési osztályokat állítanak fel.
A határvadász századokba szeptember 1-jétől toborozzák a fiatalokat a megyei kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak, a pályaorientációs iskoláknak a bevonásával. A járási kormányhivatalokon keresztül – elsősorban a közép- és felsőfokú végzettségű – a közfoglalkoztatottak keresik meg – részletezte.
Megkeresik a korábban nem alkalmatlanság miatt elutasított jelentkezőket is. Ezen kívül a toborzáshoz használják a Facebookot, a Twittert, a képzésről ingyenes telefonszámon, valamint e-mailben is lehet érdeklődni. Valamennyi rendőr-főkapitányság területén működni fog a felvételi eljárást lebonyolító csoport.

határvadász 2

A rendőrfőkapitány a képzésről elmondta: a felvettek egy kéthónapos alapképzés után vizsgát tesznek, a vizsga után hivatalos állományba kerülnek 12 hónapos próbaidőre, és őrmesterré nevezik ki őket. Egy további négy hónapos képzés elvégzése után pedig őr és járőr szakképesítést szereznek, így az alapképzés megkezdésétől számítva, hat hónapos képzés után helyezik őket beosztásba a határvadász századoknál.
A főkapitány hangsúlyozta: a képzést elvégzők járőrtársak lesznek, a törvényben rögzített kényszerítő eszközöket alkalmazhatják, ha a feltételek fennállnak. „Nem félkész rendőrök lesznek” – szögezte le Papp Károly.

Közölte azt is: a rendőrség a szolgálati törvényben meghatározott bért tudja fizetni a határvadász századokba jelentkezőknek.
Papp Károly elmondta, a létszámfejlesztés miatt indokolt egyes rendőrségi objektumok fejlesztése, bővítése. Budapesten, Győrben, Szombathelyen, Pécsen, Miskolcon, Nyírbátorban és Kiskunhalason már megkezdődtek a bővítést megelőző felmérések, Nagykanizsán, Kaposváron és Szegeden új körleteket alakítanak ki, Orosházán és Debrecenben pedig belügyminisztériumi kezelésben lévő épületeket újítanak fel. A rendőrség új gépkocsik beszerzését is tervezi. A főkapitány azonban egyelőre nem tudta megmondani, mekkora költséget jelent a fejlesztés, de jelezte: a kormány biztosítja a szükséges forrást. MTI (Fotók: ilusztráció/police.hu)