Tavaszra lesz kész a határvadász laktanya Nagykanizsán

Megfeszített ütemben zajlik az ősz elején indult Erdész utcai, volt határőr laktanya területén folyó beruházás, amelynek eredményeképp – előreláthatólag – 2018 tavaszára beköltözhet vadonatúj körleteibe a majd Nagykanizsán állomásozó, 309 határvadász.
A határainkat őrző alakulat védelmi feladatait szükség szerint, vezénylés alapján, az egész ország területén fogja ellátni -írja többek között a Kanizsa Újság.

(Fotó: archív. Google Street View)

Arról is beszámolnak, hogy

„Az ősszel, gőzerővel folyt az építkezés, és ennek eredményeként mára emeleti szintek is kerültek az újonnan felhúzott legénységi épületekre, amelyekben – 2 fős körletekben – a 309 határvadász szállása lesz majd.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatától kapott információk szerint a beruházás a volt határőr-laktanya területéből leválasztva valósul meg, a régi laktanya épületegyüttesét az építkezés nem érinti. Szálláshelyek kialakítására kerül sor, azonban fogda, egészségügyi épület és saját konyha nem fog épülni.
Ebből következik, hogy idegenrendészeti őrizet az objektumban nem lesz.
Az új épület hasznos alapterülete 6988 négyzetméternyi lesz, a beruházás várható befejezési határideje pedig 2018. március 31. napja.”

Migránsok nem, csak határvadászok lesznek a kanizsai határőr laktanyában

Amint arról korábban beszámoltunk, a volt határőr laktanyában helyezik el a kanizsai határvadászokat.

Kiderült, hogy az Erdész utcai volt laktanya felújítása augusztusban kezdődik, ahol szálláshelyeket alakítanak ki a Készenléti Rendőrség számára – írta a Kanizsa Újság.

A lap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának küldött kérdéseket és a válaszból megtudhattuk azt is, a nagykanizsai Határvadász Bevetési Osztály létszáma megközelítőleg 310 fős lesz.

Fogda, egészségügyi épület és saját konyha nem lesz és a tervek között  idegenredészeti őrizet sem szerepel.

Vagyis nem lesznek migránsok Nagykanizsán – állítják a rendőrségi válaszban.

A kanizsai határvadász egységnek persze szüksége lesz kiszolgáló személyzetre is, így oda felvesznek karbantartót, takarítókat és egyéb munkavállalókat is.

A kanizsai határvadász/készenléti rendőr kontingenst majd oda vezénylik, ahol az országban éppen szükség lesz rájuk – olvasható az ORFK válaszában.

A határvadász-toborzás jelenleg is tart, arra ITT LEHET JELENTKEZNI.

A volt határőr laktanyában helyezik el a kanizsai határvadászokat

A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről döntés nyomán kezdődött határvadász toborzás eredményeként 2016. november 2-án 574 fő kezdte meg tanulmányait, akkor még munkavállalóként. A képzés 11 helyszínen, 21 tancsoportban folyt: Miskolcon, Nyírbátorban, Debrecenben, Orosházán, Szegeden, Szolnokon, Kiskunhalason, Budapesten, Barcson, Körmenden és Pécsett.

A képzés első moduljának teljesítését követően 532 fő tett sikeres vizsgát, akik a január 12-ei ünnepélyes eskütételt követően próbaidős rendőrként folytatták tanulmányaikat. A gyakorlatorientált képzés során megtörtént a rendőri szolgálat ellátásához szükséges kompetenciák kialakítása és fejlesztése.

Az április végi sikeres záróvizsgát követően május 2-án 514 rendőr állt szolgálatba. Pécsett 47, Kaposváron 36, Szombathelyen 6, Győrben 11, Miskolcon 45, Nyírbátorban 64, Debrecenben 47, Orosházán 54, Szegeden 55, Kiskunhalason 54, Budapesten 95 fő kezdte meg szolgálati feladatainak végrehajtását. Részt vettek az első helyszíni eligazításokon, sor került a ruházattal, fegyverrel, védőruházattal történő felszerelésükre. Az elhelyezésükre szolgáló körletekben elfoglalták szállásukat.

Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre olvasható a rendőrség honlapján.

A Zala Megyei Közgyűlés április 27-i ülésén dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány azt mondta, hogy Nagykanizsán határvadász bevetési osztályt hoznak létre, melynek munkatársait a jövő tavaszig felújításra kerülő volt határőr laktanyában helyezik el.