Hattyúk a Csótón

Télen is egyik szép arcát mutatja a nagykanizsai Csónakázó tó.

A kanizsai Horváth Valéria zseniális fotókat készített a Csótó hattyúiról.

Fogadják szeretettel 🙂

Egyben továbbra is várjuk fotóikat, információikat a KanizsaPress Facebook oldalán privát üzenetben.

Horváth Valéria fotói a Rozgonyi oviban

Hétfőn délután a nagykanizsai Horváth Valéria ” Ahogyan Én Látom ” című fotó kiállítása nyílt meg a Rozgonyi utcai óvodában.
A megnyitót az óvoda nagycsoportosai által előadott betlehemi történet vezette be, majd ez után Lengyák István (Pista bácsi) mondott direkt gyerekek számára megírt megnyitó beszédet. A tárlat január 17-ig tekinthető meg az oviban.
(Kép és szöveg: Pusztafi Attila)
Horváth Valéria fotóit Olvasóink is sok-sok lájkkal „jutalmazták” a delzalapress.hu valamint KanizsaPress Facebook oldalunkon 🙂

Kanizsai időutazás

Ismét régi, eddig még alig látott fotókhoz jutottunk, amelyekkel egy kis időutazásra hívjuk Olvasóinkat.

A fotók gyűjtői: Kánnár Attila, Tarnóczky Attila, Szombath Tibor, Török Tibor, Korpavári Attila, Vizvári József és még sokan mások…

Aki szeretne egy csodálatos képes albumot Nagykanizsáról, annak jó szívvel ajánljuk Vízvári József (Pipás) Üdvözlet Nagykanizsáról című 228, A/4-es méretű fotóból álló kiadványát, amely a 06/30/413-6995-ös telefonszámon rendelhető meg.



nagykanizsa-ady-utca-regen(A mai Ady utca 1920-ban)

nagykanizsa-kazinczy-csengeri-sarok(A Kazinczy -Csengery utcai sarok 1905-ben)

nagykanizsa-kazinczy-zrinyi-utcai-sarok(A Kazinczy – Zrínyi utcai sarok 1898-ban)

nagykanizsa-vasemberhaz-regen(A Vasemberház 1900-ban)

nagykanizsa-nagyposta-ady-utca(Az Ady utcai nagyposta 1924-ben)

nagykanizsa-ady-utca-1920(A mai Ady utca az 1920-as években)

nagykanizsa-zrinyi-iskola-regi-foto(A Zrínyi iskola 1900-ban)




nagykanizsa-zrinyi-iskola-regen(A Zrínyi iskola az 1920-as években)

nagykanizsa-ady-utca-regen(Az Ady utca látképe 1907-ben)

nagykanizsa-ady-endre-utca-regen(Az Ady utca az 1950-es években)

nagykanizsa-ady-zrinyi-sarok(Az Ady – Zrínyi utcai sarok 1961-ben)

nagykanizsa-ady-zrinyi-utca(Az Ady – Zrínyi utcai sarok 1961-ben)

Festői napnyugta Kanizsa felett

Fantasztikus decemberi napnyugtáról készített gyönyörű fotókat december 11-én, vasárnap a nagykanizsai Pusztafi Attila.

A Nagykanizsai felett látható, képre rögzített, nem mindennapi égi csodát jó szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe.

nagykanizsa-napnyugta-1

nagykanizsa-napnyugta-3

nagykanizsa-napnyugta-2

Tél Nagykanizsán

A decemberi fagyban a zúzmara fehérre varázsolta a kanizsai utcákat is. Varga György az MTI fotóriportere ezeket a pillanatokat örökítette meg.

Nagykanizsa nem minden városrészében volt ez a fehérség látható, amit ipari havazásnak hív a szakma. Lényege, hogy a környező ipari üzemek kéményéből a ködfelhőzetbe jutó pára megfagy, majd a földre hull.

tel-nagykanizsa-1(Zúzmara borítja a fákat Nagykanizsán, a Kaposvári úton 2016. december 6-án. MTI Fotó: Varga György)

tel-nagykanizsa-2(Járókelő sétál a zúzmara lepte Berzsenyi Dániel utcában Nagykanizsán 2016. december 6-án. MTI Fotó: Varga György)

Hat fotó az őszi Erzsébet térről

Az ősz talán az egyik legszebb olyan évszak, amely elvarázsolja, megszínesíti a tájat.

Nemrég (október végén) a nagykanizsai Horváth Valéria nagyon szép képeket töltött fel Facebook oldalára az őszi Erzsébet térről. Ezt a fénykép-csokrot nyújtjuk át most Olvasóinknak.

Küldjön Ön is fotót Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre. Köszönjük!

nagykanizsa-erzsebet-ter-osz-1

nagykanizsa-erzsebet-ter-osz-2

nagykanizsa-erzsebet-ter-osz-3

nagykanizsa-erzsebet-ter-osz-4

nagykanizsa-erzsebet-ter-osz-5

nagykanizsa-erzsebet-ter-osz-6

Szuperhold Nagykanizsánál

Fantasztikus fotókat készített hétfőn az MTI nagykanizsai fotóriportere a teliholdról (Szuperholdról) Nagykanizsán.
(Telihold Nagykanizsa felett 2016. november 14-én. MTI Fotó: Varga György.)

Rendkívül látványos Szuperhold csodálható meg hétfőn.  A ritkán látható égi jelenség közép-európai idő szerint délután lesz a legjobban látható, de este is megfigyelhető.
Ilyenkor a holdtölte az égitest ellipszis alakú pályájának a Földhöz legközelebbi pontján következik be. Átlagosan minden 14. holdtölte Szuperhold.
A Hold 356 ezer kilométerre lesz a Földtől, így 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek fog tűnni.
lyen Szuperholdat utoljára 1948-ban lehetett látni, és legközelebb 18 év múlva lesz hasonló.

nagykanizsa-szuperhold-3

nagykanizsa-szuperhold-1

nagykanizsa-szuperhold-2

12 mesebeli fotó a Csótóról

Nagyon sok fotót kaptunk már Olvasóinktól az ezerarcú nagykanizsai Csónakázó-tóról.

Ősszel szinte csak úgy virítanak a pompázatos színek itt és ki ilyen, ki olyan látásmóddal igyekszik megragadni a pillanat varázsát.

Ezúttal Mazzag Lászlónak köszönjük szépen a fantasztikus képeket 🙂

nagykanizsa-csonakazo-to-1

nagykanizsa-csonakazo-to-2

nagykanizsa-csonakazo-to-3

nagykanizsa-csonakazo-to-4

nagykanizsa-csonakazo-to-5

nagykanizsa-csonakazo-to-6

nagykanizsa-csonakazo-to-7

nagykanizsa-csonakazo-to-8

nagykanizsa-csonakazo-to-9

nagykanizsa-csonakazo-to-10

nagykanizsa-csonakazo-to-11

nagykanizsa-csonakazo-to-12

Ez is Nagykanizsa – Szemlics Tamás fotói

Most pont fordítva történt, mint ahogy szokott, nem nekünk küldtek kanizsai fotókat, hanem mi lettünk figyelmesek Szemlics Tamás egyedi látásmódú fényképeire.

Öt, nagyon jól sikerült Szemlics fotót nyújtunk át Olvasóinknak sok szeretettel 🙂

nagykanizsa-foto-1

nagykanizsa-foto-4

nagykanizsa-foto-2

nagykanizsa-foto-3

nagykanizsa-foto-5

1 2 3 4 5 6 7