Nyuszis dekorációk Kanizsán

Bár a Húsvét nem kimondottan a húsvéti nyúlról szól, azért nyuszis dekorációkkal is lehet örömet szerezni az apróságoknak.

Például itt van egy ötletes nyuszis dekoráció, amit a Király utcai körforgalomban kapott lencsevégre a Hello Kanizsa és egy kicsit feldobja a városképet is 🙂



S. Varga György olvasónktól két olyan fotót is kaptunk, amin a húsvéti nyúlon kívül még tojásfák is vannak.

Az ötletes elrendezés a Platán soron látható.

Ezt a fotót 2019. áprilisában Vízvári József készítette a Király utcai körforgalomnál.

Boldog húsvétot kívánunk mindenkinek!

15 látványos fotó Kanizsáról

Nagykanizsa meghatározó épületeiről, tereiről, köztéri szobrairól kaptunk egy csokorra valót Varga György olvasónktól, melyekből válogattunk egy kis képgalériára valót.

A fényképeket nézegetve meg kell állapítani, hogy a városra jellemző közterületek az idők során igencsak változtak, megszépültek.

Varga György segítségét köszönjük szépen!

Egyben kérjük Olvasóinkat, hogy küldjenek fotókat, akár videókat KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre.

Jó szórakozást a szép fotókhoz 🙂

Hello Kanizsa – Fotók a városról

Van egy Hello Kanizsa nevű Facebook oldal, amelynek jelenleg mindössze 178 lájkja van/volt, – ami cikkünk megjelenése óta folyamatosan nő – viszont fantasztikus kanizsai fotók találhatók az oldalon.

A fényképek a mai Kanizsa és városrészei egy-egy pillanatát örökítették meg és láthatóan nem amatőr fotós az oldal adminja.

A Hello Kanizsa fotóiból most néhány szép fotót válogattunk össze, de ha az összes fotóra vagytok kíváncsiak, akkor azt a Facebookon ide kattintva nézhetitek meg.

(Nagykanizsa Munkás utca)

(Nagykanizsa Szent Imre utca)

(Nagykanizsa Bankpalota)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Fő út)

(Nagykanizsa Hotel Centrál)

(Nagykanizsa belváros)

(Nagykanizsa alsóvárosi templom)

(Nagykanizsa Huszti tér)

(Nagykanizsa Platán sor)

(Nagykanizsa Teleki utca)

(Nagykanizsa Keleti városrész)

(Nagykanizsa Balatoni út)

(Nagykanizsa Boldogasszony templom)

(Nagykanizsa Vásárcsarnok)

(Nagykanizsa város címere a Csónakázó tó bejáratánál)

 

Nagykanizsa fotókon 2017-ben

Újabb szép és friss kanizsai fotókhoz jutottunk hozzá.

Nemrég Kanizsát fényképezte le a zalai születésű Kis-Bankné Kondákor Marianna, akinek Erzsébet téri tulipános fotója Facebook oldalunk a KanizsaPress borítóképe is.

Az első fotón az egykori Muskátli Cukrászda épülete látható. A Musiról azzal a friss hírrel tudunk szolgálni, hogy információink szerint hamarosan megkezdődik az épület teljes felújítása.

Kanizsa jellegzetes épületének felújítása körülbelül 17 millió forintba kerül, a munkálatokkal a tervek szerint április végére végeznek.

A friss kanizsai fotókat jó szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe.

Egy klassz videó Kanizsáról

Így a 2017-es év elején nem sok videó jelent meg a világhálón Nagykanizsáról. A legfrissebb feltehetően a Dél-Zala Press fánkfesztes videója, amely tegnap került feltöltésre a YouTube-ra és ITT LEHET MEGNÉZNI.

Február 24-én (pénteken) egy másikat is talált a Nagykanizsa videó szóra beállított Google kereső.

Ezt a videót a Szocialista autók nevű felhasználó töltötte fel pénteken, címe pedig Nagykanizsa képekben (2017).

Jó szórakozást hozzá 🙂

Kanizsa varázsa

Ismét kaptunk néhány fantasztikus kanizsai fotót, melyeknek készítője Megyery Dávid.
A jól sikerült, már-már profi fényképek Nagykanizsát és környékét mutatják be.

Természetesen az örök fotó témát adó Csótó sem maradt ki.
Továbbra is biztatjuk Olvasóinkat, hogy küldjenek fotókat e-mail címünkre, amely a következő:
info@delzalapress.hu.
A KanizsaPress Facebook oldalunkra is várjuk fotóikat privát üzenetben 🙂
Köszönjük szépen!

 

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

8 látványos fotó a havas Kanizsáról

Január 8-án, vasárnap reggelre megérkezett a 2017-es esztendő első tartósabb havazása Nagykanizsára is.

Aznap reggel Kanizsán közel – 13 fok volt kora reggel, de ahogy a havazás megkezdődött ez „lement” már -8 környékére.

Az időjárás előrejelzés eddigi adatai szerint a következő héten csütörtökön és pénteken (12-23-án) várható még havazás a városban.

A látványos fotókat Dani Mercedestől kértük és kaptuk.

Köszönjük szépen!

Küldjön Ön is fotót KanizsaPress Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címre.

Magányos hattyú a befagyott Csótón

A tartósan kemény mínuszok miatt a napokban egybefüggő jégtakaró borítja a nagykanizsai Csónakázó tavat is.

Tavaly december végén adtunk közre egy képsorozatot, amin Horváth Valéria fényképein azt mutattuk be, hogy a fenségesen szép hattyúk milyen jól érzik magukat a tavon.

Horváth Valéria a napokban egy magányos hattyúra lett figyelmes a Csótó jegén, le is fotózta a madarat.

Kicsit furcsa, hogy a szegény állat magányosan totyogott a tó jegén, ugyanis a hattyúk általában párban élnek.

A magányos Csótós hattyú története következik öt fotóban elmesélve.

Szilveszteri tűzijáték Kanizsán

2016-ban az óévet a város és lakói is tűzijátékkal búcsúztatták és köszöntötték az új esztendőt.
A nagykanizsai fotókat Varga György az MTI fotóriportere készítette.


Egy kisebb tűzeset is történt Kanizsán december 31-én.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról adott hírt, hogy a kora délutáni órákban a Bagoly utca egyik családi házában a tüzelőberendezés bekötőcsövében kétharmadnyi vastagságban felgyülemlett égéstermék izzott.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a füstcsőből az izzó anyagot eltávolították, így a felhevült bekötőcső végül nem okozhatott  tüzet – írták.

1 2 3 4 5 7