A fodrász fotói

A nagykanizsai Németh Csilla már régóta fényképezi a várost, aztán időközben elvégzett egy fotós tanfolyamot is.

Szerintünk egész ügyes fotós lesz a kanizsai fodrászból. Csak így tovább!

Ja, és ha valaki fodrászkodni szeretne Csillánál ITT JELENKEZHET BE.

Kanizsai fodrászt tartott rettegésben a féltékeny férfi

M. terhelt szerelmi kapcsolatot alakított ki évekkel korábban Cs. lenti lakossal. A hölgy 2016 év őszétől a Nagykanizsa …. szám alatt T. által működtetett fodrászatba kezdett járni.
A terhelt 2017 év közepén féltékeny lett T-ra, úgy gondolta, hogy Cs. vele is szerelmi viszonyt létesített. Emiatt M 2017.július 11.-én telefonon felhívta T-t, és őt megfenyegette, hogy eltöri kezét, lábát. T. közölte vele, hogy semmi köze sincs a hölgyhöz, és felszólította M-t, hogy hagyja őt békén.

M. azonban nem tett eleget a felszólításnak, ekkortól kezdve 2017. október 19-ig napi rendszerességgel először telefonon, majd F-n keresztül, végül személyesen kereste meg T-t, azért, hogy fenyegetésekkel rávegye az állítólagos kapcsolat megszüntetésére. Ez idő alatt M. terhelt összesen 47 alkalommal hívta fel telefonon T. sértettet.

M. 2017. augusztus 29-én T. fodrászüzletéhez ment, hogy őt újból felelősségre vonja, illetve megfenyegesse. T. bezárta előtte az üzlet ajtaját, így M. oda nem tudott bemenni. M. az ajtót ütötte, szidta és fenyegette T-t. Csak akkor ment el, amikor meghallotta, hogy T. értesíti a rendőrséget.

A terhelt 2017. október 15-én, a munkahelyén, majd a lakásán is üzenetet hagyott T-nak, hogy keresse őt meg. T. emiatt félelemben volt, mert úgy gondolta, hogy az agresszív természetű, nála sokkal erőteljesebb terhelt bárhol, akár a munkahelyén, akár a lakása közelében is megtámadhatja.

Következő alkalommal, 2017. október 18.-án este 21.50 perckor T. Nagykanizsa, …. szám alatti lakásánál jelent meg a terhelt, és kétszer becsengetett.
T. az ablakból figyelte őt, majd amikor eltűnt, elment megnézni a fodrászüzletét, és személyesen bejelentést tett a rendőrségen. Ezt követően, amikor már újból a lakásában volt a sértett, éjfél körüli időben ismételten becsöngetett hozzá a gyanúsított.

T. telefonon kihívta a rendőröket, akik hamarosan meg is jelentek a helyszínen, és M-t elfogták. Az elfogásakor T. is jelen volt. M. még ekkor is fenyegette, szidta a sértettet, csak a rendőrök tudták megakadályozni a támadását.

A terhelt ezt követően, 2017. október 19.-én 11.00 óra körüli időben ismételten T. fodrászüzletéhez ment, aki már hosszabb ideje csak zárt ajtó mellet mert vendégeket fogadni, tartva M. újabb megjelenésétől.
M. ezen alkalommal is az ajtót ütötte, hívta ki az üzletből T-t, és őt szidalmazta, fenyegette. Emiatt T. újból rendőri segítséget kért. M. a rendőrök érkezését észlelve a helyszínről elmenekült. T. M-el szemben magánindítványát joghatályosan előterjesztette.

Mindezek miatt M-et a Nagykanizsai Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett a Btk. 222.§ (2) bekezdés a/ pontjába ütköző és aszerint minősülő személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségével vádolta meg – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.