Tizenötödik alkalommal rendeznek dödöllefesztivált Nagykanizsán

Borról, ételekről és kultúráról egyaránt szól az idén 15. alkalommal tartandó nagykanizsai bor- és dödöllefesztivál, amelyen a hagyományos zalai étel készítésében ezúttal is helyi és környékbeli társaságok versengenek – közölte a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) a szeptember 7-én és 8-án sorra kerülő rendezvényről azt mondta: a hagyományoknak megfelelően idén is helyi és térségbeli csapatok mérik össze dödöllekészítő tudásukat, míg a színpadon a város és környékének művészeti csoportjai kapnak bemutatkozási lehetőséget.

(Tavaly is finom étkek készültek a kanizsai dödöllefeszten)

A gasztronómiai fesztivál kapcsolódik az egykori kanizsai várkapitányról elnevezett Thúry-emlékévhez gyerekeknek és felnőtteknek is szánt játékos feladatokkal.
A programsorozatnak egyfajta közösségépítő szerepe is van, hiszen a családok, baráti társaságok kiváló találkozási, kikapcsolódási lehetősége is egyben. A fesztivál területe ezúttal azonban némiképp szűkebb lesz, csak az Erzsébet térre korlátozódik, a korábbiakkal ellentétben ugyanis a Fő utcát a környékbeli út- és járdafelújítások miatt nem lehet majd lezárni – jelezte a polgármester.

Horváth István, a 15. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivált szervező KonTuRplusz Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a város főterén ezúttal 20 ételkészítő csapatnak lesz hely, ők a dödölle főételként vagy köretként történő bemutatásán kívül borkorcsolyák, borkínálók elkészítésében versengenek. Kiválasztják „Thúry borát” is, 14 zalai termelő nedűi közül a legjobb vöröset, fehéret és rozét keresik majd.

A térségbeli művészeti csoportok mellett neves előadók is fellépnek majd a fesztiválon, köztük a Bagossy Brothers Company és a Budapest Bár, de a kicsiktől a felnőttekig igyekeznek minden korosztálynak szórakoztató programokat kínálni.
Horváth István az MTI kérdésére elmondta: az ingyenesen látogatható kanizsai bor- és dödöllefesztivál iránti érdeklődést jól jelzi, hogy a kétnapos program során mintegy hatezer adag dödölle fogy el. MTI

Országos Farsangi Fánkfesztivál tizedszer

Nagykanizsán február 9-11 között kerül megrendezésre a X. Országos Farsangi Fánkfesztivál.

A monstre program során többek között lesz jelmezes felvonulás, fellép több fúvószenekar, népzenét tolmácsolnak zenekarok.

Az első nap – szombaton –  a tűzijáték előtt Szekeres Adrienn lép a színpadra, vasárnap pedig Hungarikum kiállítás várja az érdeklődőket a Kanizsa Plázában.

A főszervező most is a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház, akik kísérő programokról is gondoskodtak.

Jó szórakozást kívánunk! 🙂

Hamarosan bor és dödölle fesztivál Nagykanizsán

Az idei évben 14. alkalommal kerül megrendezésre a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál, amely során a hagyományos zalai népi ételt a dödöllét igyekeznek népszerűsíteni.
A kétnapos rendezvény ideje alatt kulturális programokkal, koncertekkel, kiváló borokkal, ingyenes népi játszótérrel, és gasztronómiai kínálattal várják a látogatókat.
Jöjjön el Ön is Nagykanizsára és kóstolja meg az eredeti kanizsai dödöllét!
(Forrás: konturplusz.hu)

Sörfesztivál lesz Kanizsán

Immár hatodik alkalommal kerül sor Nagykanizsán a Kanizsai Sörfesztivál és Fúvóstalálkozóra.

A június 16-17 között megrendezendő monstre program során többek között olyan előadók jönnek Kanizsára, mint Horváth Charlie és zenekara, a KFT, a FIRKIN, Ed Philips és a Memphis Patrol.

Fellép a PTE Brass Band, a Canischa zenekar és a Nagykanizsai Fúvószenekaron kívül itt lesznek a letenyei, a zalakarosi fúvósok, de a tervek szerint érkezik zenekar Albertirsáról is.

Bemutatót tart a Magyar Lábtenisz Válogatott, lesz sörivó verseny és közel 50 fajta sört lehet megkóstolni a kanizsai sörfeszten.

Utca Tánc Fesztivál Kanizsán

A nulladik napon, azaz április 27-én csütörtökön a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a Pannonónia cégcsoport szervez szabadtéri programokat (P-Nap) az Erzsébet térre.

A péntek, szombat is a már megszokott magas színvonalú város napi programoké. A KonTuR+ Egyesület jóvoltából, sikeres és neves zenekarok és énekesek fellépésével.

Újdonság még, hogy a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség három szlovén egy horvát és további magyar szövetséggel közösen egy kerékpáros felvonulást szervez, amelyen közel 150 oldtimer biciklis vesz részt. Érdekesség, hogy a kerékpárosok hagyományos század eleji kerékpárokkal és öltözékben jelennek meg.

Míg vasárnap a belváros az Eraklin Táncklub jóvoltából az Utca Tánc Fesztivál helyszíne lesz, ahol közel 1000 táncos produkcióinak köszönhetően, igazi táncos karnevál résztvevői lehetünk egy fergeteges felvonuláson.

(Forrás: ITT)

Sztárokat és helyi fellépőket is felvonultat a kanizsai tavaszi fesztivál

Nemzetközi szinten is ismert színházi, zenés és táncos produkciókat, valamint helyi zenei együtteseket és művészeti kollekciókat vonultat fel a március végén induló Tavaszi Művészeti Fesztivál Nagykanizsán.

 A Kanizsai Kulturális Központ szervezésében az 1990-es évek óta megtartott fesztivál nemcsak országosan és nemzetközi szinten ismert előadókat szerepeltet, de mindig teret ad a helyi értékek bemutatásának is – közölte a rendezvénysorozat hétfői sajtótájékoztatóján Kovácsné Mikola Mária, a kulturális központ igazgatója.

Az idén március 31-én induló és április 10-ig tartó sorozat keretében nyolc programra várják a látogatókat – tette hozzá a rendezvényeket koordináló Marics Zsuzsanna, a kulturális központ munkatársa. Első programként említette a Nagykanizsához közeli Kisrécsén idén már 25. alkalommal tartandó Ludvig Nemzetközi Művésztelep gyűjteményes kiállítását. A Ludvig Zoltán festőművész által életre hívott alkotótáborban megfordult európai, ázsiai, afrikai és amerikai képzőművészek helyben készült alkotásaiból válogat a tárlat.

A dzsessz, a soul és a latin zenék kedvelőinek szól Szőke Nikoletta és Takács Nikolas közös koncertje élvonalbeli kísérő muzsikusokkal. Az Orlai Produkció A csemegepultos naplója című, Gerlóczy Márton írása alapján készült darabot mutatja be a nagykanizsai fesztiválon, míg a színház és a zene találkozásaként Grecsó Krisztián és Kollár-Klemecz László Nők, nők, férfiak című zenés irodalmi estje kínál majd kikapcsolódást.

A rendezvénysorozat egyik legnagyobb érdeklődéssel várt műsoraként az ExperiDance Fergeteges című előadását emelték ki, amelyről Janni Ildikó, a táncegyüttes marketingvezetője elmondta, hogy Sissi, vagyis Erzsébet királyné életébe enged bepillantást.

A helyi művészeti csoportok közül Nagykanizsa Város Vegyeskara Tavaszhozó címmel tart hangversenyt a fesztivál nyitónapján, a repertoárban a szakrális daraboktól a könnyedebb műfajokig sokszínű lesz a felhozatal. Az idén ötvenéves nagykanizsai Kamera ’67 amatőrfilm-stúdió az elmúlt fél évszázadban készült, számos díjjal elismert alkotásaiból mutat be egy csokorra valót.

A fesztivál zárónapján pedig a református templomban ad koncertet a helyi tanárokból, zenészekből két éve alakult Fentős Ferenc Kamarazenekar, amely javarészt barokk szerzők műveit szólaltatja meg. MTI

A kanizsai tavaszi fesztivál részletes programja ITT TALÁLHATÓ.

Fánkfesztivál Kanizsán – Videó

Pénteken vette kezdetét a IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál Nagykanizsán.
A részletes programot ITT TALÁLJÁTOK.

Az ezúttal kétnapos program napjainak eseményeiről Vízvári József kanizsai újságíró készített fotókat, a fényképekből pedig a délzalapress.hu (KanizsaPress) állított ösze egy kis videót.
Következzen tehát a kanizsai fánkfeszt eseményeinek néhány érdekes pillanata.

Nagykanizsa Fánkfesztivál 2017

Új helyszínen, kétnaposra bővítve rendezik meg idén a kilencedik Országos Farsangi Fánkfesztivált Nagykanizsán, ahol várhatóan idén is több tucatnyi változatban, ezerszámra fogy majd a farsangi finomság – számoltunk be legutóbb Gasztropress rovatunkban.

Most pedig közre adjuk a részletes programot, melyek egy része az Erzsébet téren, másik része pedig a Kanizsa Plaza-ban lesz.

A IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál szervezője a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.

Jó szórakozást kívánunk!

Február 25-én (szombaton) 11-12 óra között a  Széchenyi tér-Fő út-Erzsébet tér-Kalmár utca-Európa Tanács u. 2, a IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál karneváli felvonulása alatt forgalomkorlátozásra, útlezárásra lehet számítani.

A tortafesztivál legjobbjai

Amint arról beszámoltunk, szombaton került megrendezésre Nagykanizsán a hatodik tortakészítő verseny.

Most következzenek a díjazottak.

Kézműves csokoládé és legszebb stand kategóriában a kanizsai Jakabfi Dávid és csapata lett a legjobb.

nagykanizsa-tortafesztival-2016

Az amatőr burkolt torták kategóriában (Puszta torta) Pável Mónika alkotásai tetszettek a legjobban a zsűrinek.

pavel-monika-tortafesztival-nagykanizsa

Az amatőr burkolt torták kategóriában (Gulyás torta) a letenyei Bagladi Bettina is első helyezést érdemelt ki.

bagladi-bettina-nagykanizsa-tortafesztival

A profi torták tükörlazúr technikával legjobbja Magyar Judit lett.

nagykanizsa-tortafesztival-magyar-judit

A régi idők ízei verseny győztese a kanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház MAMIK csapata lett, míg a profi burkolt torták közül a zsűrinek a legjobban a Vonyarci Cukrászda alkotása tetszett.

(Fotók: Facebook)

1 2 3