Ismét felpezsdíti az Eraklin Nagykanizsa táncos életét

A 31 éves nagykanizsai Eraklin Táncklub idén október 16-17-én ismét felpezsdíti Nagykanizsa táncos életét. A nagy múltú táncklub két napon keresztül rendez táncversenyeket a nagykanizsai Zsigmondy Szakképző Iskola tornacsarnokában.

Október 16-án az egyesület immár 10. alkalommal rendezi meg az Eraklin Kupa klubközi táncversenyt, melyre az ország minden tájáról várnak versenyzőket, akik különböző korosztályban és kategóriában versengenek az Eraklin Kupa elnyeréséért és az osztályváltáshoz szükséges pontokért.

Október 17-én az Eraklin Táncklub 8. alkalommal rendezi meg a Cséplő Dániel Emlékkupa tánciskolás táncversenyt. Az Emlékkupát a táncklub egy régi táncosának emlékére hozta létre, tisztelegve ezzel a fiatal, tehetséges táncos előtt, aki az Eraklin Táncklubban kezdte meg táncos pályafutását. A táncversenyen közel száz táncosra számít a szervező Eraklin Táncklub. Ezeknek a fiataloknak mind példaértékű lehet Dani táncos pályafutása, nem véletlenül példaképként tekint rá oly sok fiatal kezdő táncos. Az ő versenyüket tekintheti meg vasárnap délelőtt a tánckedvelő közönség.

A hétvége méltó zárásaként, vasárnap immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a nagykanizsai közönség által már várva várt Kanizsa Kupa Meghívásos Táncverseny. A közönség várakozása idén sem lesz hiábavaló, Standard és Latin Amerikai táncok kategóriájában lépnek parkettre a műfaj ranglistáján előkelő helyet elfoglaló párosok.

A top táncosok biztos, hogy ebben az évben sem okoznak majd csalódást, fergeteges, látványos show műsor keretein belül mérkőznek meg a nagy hírű, rangos kupáért a nézők nagy örömére. A Kanizsa Kupa az Eraklintól jól megszokott, rangos esemény különleges, lenyűgöző élményt nyújt minden korosztály számára.

A Kanizsa Kupa előre megváltott, ülőhelyre szóló jegy ellenében látogatható kulturális rendezvény, így védettségi igazolvány a belépéshez nem szükséges – értesült honlapunk Lekszikov Csabától, az Eraklin Táncklub Egyesület vezetőjétől.

Újabb tartalmas napot tartogatott a kanizsai Kultúr Korzó

Újabb tartalmas napot tartogatott a Kultúr Korzó kedden. A délutánt a Magic Ritmo – Honvéd Kaszinó Városi Színpad közös műsora indította, Őket az Eraklin Táncklub Egyesület újfent színvonalas táncai követték. A produkciót szép számmal kiérkező közönség vastapssal jutalmazta. A keringők és brazilos szambák világát , kissé nyugalmasabb hangok váltották, a Kanizsai Kamarazene Műhely koncertjén ismert és kevésbé ismert zeneművek szólaltak meg új köntösben.

A rendezvény kísérőprogramjaként a KOKSZ-Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség rövid előadását is megtekinthették a kilátogatók. Az estet az Igricek Trió műsora zárta.

A Kultúr Korzó ma is várja vendégeit az alábbi programokkal:

17:00 Napsugár duó gyermekműsora
17:30 Szikrák táncegyüttes
18:00 Eraklin Táncklub Egyesület
18:30 Canischa Rockzenekar
19:15 FYX együttes koncertje

Kísérő programok: Pintér Ferenc bőrműves, W. Kovács Ágnes grafikák, Kurta Lilla grafikák, rajzok, Dr. Kurtáné Láda Klára festmények, Dupla Egy – Társasjátékok, Halis István Városi Könyvtár, Gólyalábazás, Papírfonás, Gombfoci, RockCats Stage Photo Crew, Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség, Eszem-Iszom.

A hatályos jogszabályok alapján a rendezvény területét le kell zárni, a be és kilépés csak az arra kijelölt pontokon lehetséges, védettségi igazolvány felmutatása mellett. Az Ady Endre utca sétálóutcai szakaszán történik a lezárás szeptember 13-tól 17-ig, minden nap 17 órától 21 óráig.

A gyalogos közlekedés biztosított a Vasemberház árkádjai alatt és az utca nyugati oldalán. A keleti oldalon lévő üzletek, éttermek, szolgáltatók a nyitvatartási idejük alatt szabadon megközelíthetőek. Az utcában lakók, dolgozók korlátozás nélkül közlekedhetnek a lezárt területen – közölte honlapunkkal a helyi Eraklin Táncklub Egyesület.

A rendezvény egyik médiatámogatója honlapunk a Dél Zala Press – www.delzalapress.hu – (KanizsaPress). Fotók: RockCats Stage Photo Crew.

Vasárnapi táncverseny Kanizsán

A 29 éves nagykanizsai Eraklin Táncklub idén november 3-án ismét felpezsdíti Nagykanizsán a kulturális és sportéletet.A nagy múltú táncklub táncversenyeket rendez a nagykanizsai Zsigmondy Szakképző Iskola tornacsarnokában.

Az Eraklin Táncklub hetedik alkalommal rendezi meg a Cséplő Dániel Emlékkupa szabadidős táncversenyt. A vasárnap reggel kilenc órakor kezdődő emlékkupát a táncklub egy régi táncosának emlékére hozta létre, tisztelegve ezzel a fiatal, tehetséges táncos előtt, aki az Eraklin Táncklubban kezdte táncos pályafutását. Dániel családja az első év óta kiveszi a részét a szervezésből és a lebonyolításból, ők adják át az általuk kiválasztott páros számára a Cséplő Dániel különdíjat.

A verseny megemlékezéssel kezdődik, amikor is Cséplő Dániel életútjának, táncos karrierjének bemutatása mellett régi ismerősök, barátok szólalnak fel.A délelőtti táncversenyre közeli megyékből, településekről vár táncosokat a szervező Eraklin Táncklub. Ezeknek a fiataloknak példaértékű lehet Dani táncos pályafutása, nem véletlenül példaképként tekint rá oly sok fiatal kezdő táncos.

Délután, 13 órától immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Eraklin Kupa klubközi táncverseny,melyre több száz táncos látogat városunkba kísérőikkel, felkészítőikkel együtt, az ország minden részéről.

A magyar Táncsport Szakszövetség hivatalos versenyein, így ezen a megmérettetésen is értékes pontokért küzdenek a táncosok, amelyek megszerzésével közelebb kerülnek a magasabb osztályú kategóriákhoz és természetesen elnyerik az Eraklin Kupát.

Az Eraklintól jól megszokott, rangos esemény különleges, lenyűgöző élményt kínál minden korosztály számára.

Bajnokságot nyertek, beteg kisfiúnak segítettek a kanizsai eraklinosok

Sikerekben és élményekben gazdag hétvégén vagyunk túl.
A Kaposváron megrendezett Nyugat – Magyarország Bajnokságon vettek részt versenyzőink, ahol szép eredményeket értek el.
Szomi Tamás-Birkás Emese Felnőtt E Standard kategóriában első, míg Latinban a második helyen végeztek.
Baticz Zoltán és Baticzné Molnár Éva életük első versenyén Senior II korosztályban standard táncokban másodikként végeztek, míg Latin Kategóriában Kanizsára hozták a bajnoki kupát.

(Szomi Tamás és Birkás Emese a dobogó tetején)

Müller Balázs- Jáger Laura páros ifjúsági korosztályba lépve is megállták a helyüket, hiszen 14 párból a 7. helyen végeztek standard D kategóriában.
Úgyszintén népes mezőnyből a hetedik helyre táncolta magát Birkás Mihály-Darabos Anna páros standard D osztályban Junior II korcsoportban, és ugyanilyen szép eredménnyel végeztek latinból is, ami által magasabb versenyosztályba jutottak fel.
Benkő Dániel- Szabó Kata páros felnőtt standard D kategóriában a harmadik, latin táncokban pedig a dobogó második fokára állhattak fel.

(Benkő Dániel – Szabó Kata, standard 3. helyezés)

Horváth Gergő- Birkás Sára mindkét műfajban 14 pár közül a legjobbnak bizonyultak, és ezzel kiérdemelték a Nyugat-Magyarország bajnokai címet.
Minden versenyzőnkre nagyon büszkék vagyunk, és gratulálunk az eredményeikhez.

(Horváth Gergő és Birkás Sára Nyugat-Magyarország bajnokai)

Az országos fánkfesztiválon egyesületünk többi tagja színesítette a programot, ahol kicsik és nagyok is felléptek.

Zalakaroson jótékonysági bált rendeztek, ahol az 1 éves Zentének gyűjtöttek, hogy speciális kerekesszéket kaphasson és olaszországi vizsgálatokban, kezelésekben részesülhessen. A bál sikeréhez egyesületünk is hozzájárult, hiszen műsorunkkal támogattuk a rendezvényt – írta Facebook oldalán a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület.

Az Eraklin Táncklub és a Honvéd Kaszinó újra élettel tölti meg az Ady utcát

Az Eraklin Táncklub Egyesület és a Honvéd Kaszinó május 22-26-ig Nagykanizsán, az Ady utcában „Kultúr Korzó” címmel ismét ötnapos kulturális programsorozatot szervez.

A 2016 szeptemberében elindított nagysikerű kezdeményezés alapján, a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel, idén májusban újra Kultúr Korzóvá válik városunk sétáló utcája, ahol a szervezők szeretnék Nagykanizsa belvárosának hétköznapjait újra megszínesíteni és kulturális élettel megtölteni az tavaszi estéket.

A rendezvényen a tavalyi évhez hasonlóan igazi kulturális forgatag várható, ugyanis a tánc, irodalom, színház, zene, képzőművészet, fotóművészet és más egyéb műfajok is megjelennek majd meg már egészen a kora délutáni óráktól az esti órákig. Aki a jazz, a komolyzene, vagy akár a könnyedebb zenei műfajok iránt érdeklődik, esetleg érdeklik a tudományok, vagy kultúrtörténeti előadások, az is biztosan talál kedvére való programot a repertoárban, korosztálytól függetlenül.

Az idei év újítása, hogy a hét folyamán minden napnak meg van a maga tematikája, mely köré az aznapi programok és produkciók épülnek. A hétfői nap a Honvéd Kaszinó napja lesz. Ezen a nyitó napon főként az Ady utca emblematikus, impozáns épületének kulturális csoportjai szolgáltatják majd a műsorokat az utcában felállított két színpadon. Kedden a vitézségé lesz a főszerep, a Thúry Vitézlő Oskola vitézeivel megelevenedik majd Nagykanizsa történelme, és Kanizsa várának legendája. Szerdán minden a könyvekről, és az olvasásról fog szólni a Halis István városi Könyvtár közreműködése által. Csütörtökön a Pannon Egyetem Nagykanizsai Campusa látogat el a Korzóra, és ők halmozzák el az érdeklődőket az érdekesebbnél érdekesebb előadásaikkal, interaktív szórakoztató programjaikkal. A pénteki nap egy valóságos 19-20. század fordulóját idéző vursli lesz, főszerepben a fröccsel, ezen a napon az érdeklődők kipróbálhatják a „fröccstalicskát” is és játékos vetélkedőkben is részt vehetnek! A szervezők egyelőre többet nem árulnak el a részletes programokról…

A kulturális programok, előadások május 22- 26-ig minden nap 13:00 órától este 20:00 óráig zajlanak majd az Ady utcában, két helyszínen. Kora délutántól szabadtéri, interaktív ismeretterjesztő tanórákat szerveznek a az érdeklődők számára, melyeket kulturális programok követnek majd. Az öt napon át zajló előadások és programok mellett vendéglátó egységek és vásári árusok, kézműves foglalkozások színesítik majd a rendezvényt. A programokra ellátogató gyerekes családokra is gondolva, játékok és sok interaktív szórakoztató foglalkozás teszi még izgalmasabbá és érdekesebbé a programokat.

Az Eraklin Táncklub által szervezett Utca Tánc Fesztiválon, idén áprilisban már másodszor nyitotta meg kapuit az úgynevezett „Árkád Galéria”, mely ez alkalommal ismét színes és változatos képzőművészeti, festmény, fotó és egyéb kiállításoknak ad majd helyet. De mindezeken felül még sok-sok meglepetéssel készülnek a szervezők.

A tavaszi Kultúr Korzón való részvételt illetően minden művészeti csoport nagy várakozással és lelkesedéssel fogadta a megkeresést és alig várják, hogy felléphessenek a Korzón. A szervezők bíznak benne, hogy a lakosság és az érdeklődők számára is kulturált kikapcsolódást, egy színes, szórakoztató szabadtéri programot tudnak majd kínálni, és valóban érdemes lesz évente kétszer, tavasszal és ősszel is megismételni ezt a programsorozatot, mely természetesen idén is ingyenes lesz!

A részletes program elérhető lesz az Eraklin Táncklub Egyesület, valamint a honvéd Kaszinó honlapján, illetve Facebook oldalán, valamint a városban felállított megállító táblákon!

Sok szeretettel vár mindenkit a rendezvényre a szervező Eraklin Táncklub és a Honvéd Kaszinó.

Utca Tánc Fesztivál Kanizsán

A nulladik napon, azaz április 27-én csütörtökön a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a Pannonónia cégcsoport szervez szabadtéri programokat (P-Nap) az Erzsébet térre.

A péntek, szombat is a már megszokott magas színvonalú város napi programoké. A KonTuR+ Egyesület jóvoltából, sikeres és neves zenekarok és énekesek fellépésével.

Újdonság még, hogy a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség három szlovén egy horvát és további magyar szövetséggel közösen egy kerékpáros felvonulást szervez, amelyen közel 150 oldtimer biciklis vesz részt. Érdekesség, hogy a kerékpárosok hagyományos század eleji kerékpárokkal és öltözékben jelennek meg.

Míg vasárnap a belváros az Eraklin Táncklub jóvoltából az Utca Tánc Fesztivál helyszíne lesz, ahol közel 1000 táncos produkcióinak köszönhetően, igazi táncos karnevál résztvevői lehetünk egy fergeteges felvonuláson.

(Forrás: ITT)

Rekorddöntésekkel készülnek Nagykanizsán a város napjára

Raklapfestésben és párnacsatában is szeretnének magyar rekordot dönteni a nagykanizsai város napjához kötődő Kanizsafest szervezői a jövő hét végén tartandó négynapos eseménysorozaton.

A programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott: a tavaly már négynapossá bővített rendezvény a város egyik legnagyobb ünnepe. A legkisebbektől a legidősebbekig mindenki számára kínálnak kikapcsolódási lehetőséget az április 27-én induló Kanizsafesten, amely az összetartozást, a közösségépítést, az együttlétet szolgálja.

A programsorozat keretében, díszközgyűlésen adják át pénteken a város kitüntető címeit is, ahogy az már szintén régóta hagyomány – tette még hozzá.

A nulladik vagy – a szervezők nevéből adódó – P-napon, azaz április 27-én a Pannon Egyetem nagykanizsai campusa és a Pannonia cégcsoport szervez szabadtéri programokat az Erzsébet térre – mondta el Torma-Paluska Ágnes, a kampusz kommunikációs koordinátora. Az Alma Zenekar, A Köztársaság Bandája vagy az Ocho Macho koncertje mellett raklapfestőversenyt is hirdettek, ez utóbbival magyar rekordot is szeretnének dönteni.

Pénteken és szombaton a helyi KonTuR+ Egyesület szervezi a város napjához kapcsolódó programokat, amelyek Thúry György egykori kanizsai várkapitány korát is megidézik – jelezte Horváth István, az egyesület elnöke. Mint kifejtette: a „vitézek utcájában” a Thúry Vitézlő Oskola társszervezésében kalapácsos erőmérő, solymászbemutató és bajvívás is várja a látogatókat, de helyi előadók fellépése mellett a Blahaluisiana, a Pál Utcai Fiúk, a Neoton Família vagy a The Biebers koncertjét is láthatják-hallhatják az érdeklődők. Szombatra pedig legalább ötszáz résztvevőt várnak a párnájukkal, hogy magyar rekordot döntsenek párnacsatázásban.

Arról már Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület elnöke beszélt, hogy a negyedik nap a tánc világnapjához kapcsolódóan utcatáncfesztiválként szerepel a programban. A belvárosban öt színpadon és tánctéren 1000-1500 táncos lép fel, Keleti Andrea és Csonka András lesz a sztárvendég, de látványosnak ígérkezik a 20 teherautós karneváli felvonulás is az elmaradhatatlan szambatáncosokkal és zenészekkel.

Lehota János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője mindehhez hozzátette: a méreteiben legnagyobb attrakció idén egy 14 méter magasból induló 80 méter hosszú sodronypálya lesz, amit korhatár nélkül bárki kipróbálhat majd a Kanizsafest négy napján. MTI

A kanizsai Város napja részletes programját ITT TALÁLJÁTOK.

(Fotók: archív. Pannon Egyetem Nagykanizsa.)

Sikerekkel ért véget Nyugat-Magyarország Bajnokság a nagykanizsai versenytáncklubnak

Az Eraklin Táncklub Egyesület sikerekben gazdag hétvégét tudhat maga mögött. A március 18-19-én, Kaposmérőn, a Magyar Táncsport Szakszövetség által megrendezett Nyugat-Magyarország Bajnokságról, illetve Szabadidősport Nyugat-Magyarország Területi Bajnokságról rengeteg érmet hoztak haza az eraklinos versenyzők. Nagy büszkeség, hogy a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület mind a versenysport, mind a szabadidősport területén ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújt. A táncklub nagy jelentőséget tulajdonít a tánc minél szélesebb körben való megszerettetésének, de a versenyzők, sportolók felkészítésének egyaránt.

(A  dobogó második fokán Benkő Dániel István – Szabó Kata Fanni)

 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hétvégi eredmények:

Nyugat – Magyarország Bajnokaként térhetett haza Horváth Gergő Szabó Flóra Gyerek II. D latin kategóriában. Második helyezést ért el Senior I. E latin kategóriában Németh Gábor- Zöldvári Klaudia páros. Szintén a dobogó második fokára állhatott Benkő Dániel István – Szabó Kata Fanni páros Ifjúsági D latin kategóriában, Horváth Gergő- Szabó Flóra pedig Gyermek II. D standard kategóriában. Harmadik helyezést ért el Buda Levente –Berner Léna páros Ifjúsági E latin kategóriában, a standard táncokban pedig a hatodik helyezést érték el. A nap során az Eraklin Táncklubot képviselte még Müller Balázs- Jáger Laura páros, akik a versenyen a középdöntőbe táncolták magukat.

(A dobogó felső fokán Birkás Mihály – Darabos Anna)

 

Másnap a Szabadidősport Nyugat-Magyarország Bajnokságon Birkás Mihály – Darabos Anna Junior I standard haladó kategóriában, Takács Gergő – Bodó Kata páros Junior I latin kezdő kategóriában szereztek bajnoki címet. Gelencsér Soma – Posza Gréta páros Junior II latin haladó kategóriában a második helyezést érték el. Bronzéremmel a nyakukban térhettek haza Lekszikov András Zsigmond- Gyergyói Anna páros Junior I standard kezdő kategóriában, Koller Norbert – Varga Lilla Junior 1 latin kezdő kategóriában, illetve Baráth Bence – Sipos Szabina felnőtt latin kezdő kategóriában. Negyedik helyen végeztek Koller Norbert – Varga Lilla Junior I standard kezdő kategóriában, Balassa Balázs – Bécs Fanni Junior II. kezdő latin kategóriában, Birkás Mihály – Darabos Anna junior I latin haladó kategóriában.
A versenyzőket Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők készítették fel.

(Csoportkép a szabadidős verseny után)

Az eraklinosok gőzerővel készülnek a további versenyekre, és nem utolsó sorban a tavaszi nagy rendezvényükre, az április 30-án megrendezésre kerülő Utca Tánc Fesztiválra!

Tánccal, sikerekkel teli hétvége az Eraklinnál

nagykanizsa-eraklin-tancklub

(Képünkön: Isis Open Szombathely, Birkás Mihály – Darabos Anna  a dobogó legfelső fokán, a harmadik helyen: Lekszikov András Zsigmond – Gyergyói Anna. -Junior I standard haladó kategória -)

Alig értek véget a múlt hétvégi nagy versenyek utómunkálatai az Eraklin Táncklubban, az eraklinosok ezen a hétvégén sem unatkoztak. A hétvége számos rendezvényt, versenyt, fellépést tartogatott a számukra, melyeken egytől-egyig már az Eraklintól jól megszokott módon példásan helytálltak.

Péntek este a HSMK-ban megrendezett Zalai Príma Díjak átadó ünnepségén táncoltak az eraklinosok, szombaton pedig Szombathelyen, a tánc fellegvárában, az Isis Openen mérettettek meg a táncosok. A délelőtt folyamán a szabadidős verseny valóságos éremesőt hozott az eraklinosoknak.

Birkás Mihály –Darabos Anna páros ugyanebben a kategóriában a latin táncok versenyén a második helyezést érte el, standard táncok kategóriájában pedig a dobogó legfelső fokára állhatott, aranyérmet szerezve így a táncklubnak.

Lekszikov András Zsigmond és partnernője Gyergyói Anna Junior haladó standard, valamint junior latin haladó kategóriában is a harmadik helyen végeztek, így két bronzéremmel térhettek haza a versenyről.

Balassa Balázs – Bécs Fanni még épp csak versenyzői karrierjük elején álló párosok a harmadik versenyük alkalmával ismét éremmel térhetett haza, méghozzá a Junior kezdő latin kategória harmadik helyezettjeként.

Takács Gergő – Bodó Kata az Eraklin Táncklub fonyódi csoportjának oszlopos tagjai a Junior kezdő latin kategória győzteseiként tértek haza Szombathelyről.

A délutáni klubközi pontszerző versenyen már az osztályos versenyzők mérhették össze tudásukat. Az eraklinos versenyzők itt is nagyon szép döntős eredményekkel büszkélkedhetnek.

Horváth Gergő – Szabó Flóra Gyerek II D standard és latin kategóriában is a döntős 5. helyezés térték el.

Müller Balázs – Jáger Laura páros Junior I kategóriában standardból a döntő 6. helyéig táncolta magát, latinból pedig az 5. helyezést érte el.

Benkő Dániel – Bognár Alexandra Junior I D latin kategóriában 6 párost maga mögött hagyva a 4. helyezést érte el, éppen lecsúszva a dobogóról. Egy korosztállyal feljebb is gyönyörű eredményt értek el a nagyobbak között, 10 páros közül az 5. helyezést érték el.

Buda Levente – Berner Léna a délután legeredményesebb eraklinos versenyzői, ugyanis három bronzéremmel tértek haza a szombathelyi versenyről. Saját korosztályukban Junior II E standard és latin kategóriában is a harmadik helyen végeztek, valamint egy korosztállyal feljebb standardból a 4. helyet, latinból pedig a harmadik helyezést értéke el.

Gratulálunk a versenyzőknek! 🙂

A szombati nap folyamán az eraklinosok még másik két helyen is helyt álltak, ugyanis már-már hagyományszerűen idén is fellépői voltak a VI. Tortafesztiválnak a Kanizsa Centrumban, fellépésük szokás szerint rengeteg nézőt vonzott a bevásárló centrumba.

Az est folyamán még egy alapítványi bálon is felléptek, ebben az időszakban, valamint a báli időszakban számos meghívást kapnak a helyi és környékbeli iskolák, egyesületek, intézmények báljaira. Előadásuk, az elegáns báli táncaik garantáltan színvonalas produkció minden bál megnyitásához.

Az egyesület fonyódi működése révén aktív szereplője a fonyódi városi rendezvényeinek is, többek között az Adventi Forgatag rendezvénysorozatának is. Az első adventi gyertyagyújtáskor az eraklinos táncosok is ott voltak Fonyód város dísz terén.

Az eraklinosok az év végégig nem pihennek. A következő hétvégéken több versenyre is készülnek, az évet pedig Advent 4. vasárnapján megtartott Karácsonyi műsorukkal zárják majd. A versenyzőket, táncosokat Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők készítik fel.

Balatonmáriafürdőn az Eraklin és a Nagykanizsai Fúvószenekar

Balatonmáriafürdőn július 29-31 között a Mária napok keretén belül rendezik meg a XXXIII. Nemzetközi Fúvószenekari találkozót.

A szombati nap során a kanizsaiak által nagyon népszerű Balaton parti településen felléptek a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület táncosai, akiket a Nagykanizsai Fúvószenekar kísért.

A friss fotókat a táncklub Facebook oldalán  találtuk.

nagykanizsa eraklin táncklub 1

nagykanizsa eraklin táncklub 2

nagykanizsa eraklin táncklub 3

nagykanizsa eraklin táncklub 4

1 2