Felmentették egy nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját

A Zalaegerszegi Törvényszék szeptember 17-én (csütörtökön) bizonyítottság hiánya miatt felmentette azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2007-ben betört az édesanyja szomszédjában élő 81 éves férfihez és megölte.
A korábban többször is ismertetett ügyészségi vádirattal szemben a bíróság más tényállást állapított meg, s felmentő ítéletében hangsúlyozta, hogy nem látta minden kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy a vádlott követte el a gyilkosságot.

A vádlott 2007-ben hajléktalan, italozó életmódot folytatott, s alkalmanként az édesanyjánál húzta meg magát. 2007. december 7-én, mikor már a második napot töltötte ivással, egy nagykanizsai presszóba tért be ismerősei társaságában. Innen záróra után az asztaltársaság egyik tagjával elindult a város felé, de – ittassága okán – a vádlott valahol elfeküdt, a helyszínre nem emlékezik. Miután reggel felébredt, egy utcai telefonfülkéből felhívta az egyik barátját, hogy vigye el az édesanyjához.

Az ügyészség álláspontja szerint a férfi azon az éjszakán erősen ittas állapotban az édesanyja szomszédjához ment. Bemászott a kerítésen, lefeszítette a kamraablakon lévő rácsot és azt benyomva bejutott a házba. A konyhában magához vett egy szabászollót, amellyel a konyhaszekrény melletti szoba lakatját megpróbálta kinyitni, ugyanis a sértett köztudottan itt tartotta a készpénzét.

A férfi azonban nem tudott bejutni, az olló hegye beletört a lakatba. Időközben felébredt a sértett, akivel a vádlott dulakodni kezdett: egy kisszékkel ütlegelte, s rugdalta. Az idős férfi a bántalmazás során a földre került: előbb eszméletét, majd életét vesztette. Ezután a vádlott felhagyott a házban való további kutatással, és elhagyta az ingatlant.

Az ügyben kétszer indítottak nyomozást, az elsőt közvetlenül az elkövetéskor, ami 2010-ig tartott. Ekkor a férfit kihallgatták ugyan, de nem gyanúsítottak meg. Gyanúsítására 2019-ben került sor, mikor a vizsgálati technika fejlődése lehetővé tette a korszerűbb DNS alapú elemzést. Ennek alapján azonosították a férfi DNS-ét a szabászollón.

A megvádolt férfi az eljárás alatt mindvégig következetesen tagadta a gyilkosságot. Elismerte; a sértettnél több alkalommal is járt, italoztak, segített neki, de arra vonatkozóan több variációt is elmondott, hogy miként került az ollóra a DNS-e. A bíróság álláspontja szerint 12 év távlatából, akkori életvitelére, mentális állapotára tekintettel életszerű, hogy ellentétes nyilatkozatokat tett, vallomásában próbált a vádra reflektálni.

Az indokolásban elhangzott: a helyszín alapvetően nyomgazdag volt, több nyomot is összevetettek a férfi biológiai mintájával, de a DNS-ét csak az ollón találták meg, amelyen a sértett DNS-e volt még beazonosítható. A minták un. kevert minták voltak, a bennük lévő DNS-koncentráció szintje alacsony volt, így a szakértői módszerekkel nem volt megállapítható, hogy melyik mikor került oda. Az erre alapozott bizonyítás nem állja meg a helyét, nem hozható közvetlen összefüggésbe az ollón található DNS a gyilkossággal. Az idős férfi halálát okozó eszközt, illetve eszközöket nem találták meg, a feltételezett elkövetési eszközökön (pl.: kisszék, húsvágó bárd) nem azonosították a vádlott biológiai mintáját.

Az ügyészség nyereségvágyból elkövetett gyilkosságra hivatkozó vádjával szemben a bíróság kiemelte: a lakásban nem zajlott kutatás, még a sértett 1500 Ft-ot tartalmazó pénztárcáját sem vitték el.

A tanúvallomások során körvonalazódott, hogy a sértetthez több italozó életmódot folytató egyén járt, a vádlott azóta elhunyt testvére és annak élettársa egy ideig ott is laktak. Mint kiderült, ez a férfi meg is fenyegette az idős embert, illetve korábban bántalmazta is. A nyomok rögzítésekor a férfi tenyérnyomatát is megtalálták a lakásban. Emellett a sértett – akinek a tyúkjait korábban elloptak – egy légpisztollyal a párnája alatt aludt, amelyet azon az estén nem vett magához.

Időközben néhány, a gyilkosságot követően már meghallgatott tanú újabb vallomásokat tett, ám ezek hitelessége megkérdőjelezhető, hallomás alapján szerzett információk, s a szembesítések is eredménytelenek voltak.

A bíróság szerint minden kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a megvádolt férfi követte el a bűncselekményt, így – bizonyítottság hiányában – felmentő ítéletet hozott, melyet a vádlott és a védője elfogadott, az ügyész pedig 3 napot tartott fel. A férfi – egyéb bűncselekmény miatt – még nem volt azonnal szabadítható, így nem távozhatott szabadlábon – tájékoztatta honlapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

13 éve gyilkolt Nagykanizsán. Elővették az ügyet, bíróság elé állították

A Zalaegerszegi Törvényszék június 30-án (kedden) tartott tárgyalást annak a nagykanizsai férfinak az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy az édesanyja szomszédjában élő idős emberhez betört és megölte.

A vádlott 2007-ben hajléktalanként élt, alkalmanként az édesanyjánál húzta meg magát. 2007. december 7-én egy nagykanizsai presszóban italozott, majd hajnali 2 órakor erősen ittas állapotban az édesanyja szomszédjának ingatlanához ment. Bemászott a kerítésen, lefeszítette a kamraablakon lévő rácsot és azt benyomva bejutott a házba.

A konyhában magához vett egy szabászollót, amellyel a konyhaszekrény melletti szoba lakatját megpróbálta kinyitni, ugyanis a sértett köztudottan itt tartotta a készpénzét. A férfi azonban nem tudott bejutni, az olló hegye beletört a lakatba. Időközben felébredt az idős, 81 éves sértett, akivel a vádlott dulakodni kezdett: arcát legalább 10 alkalommal közepes és nagy erővel egy kisszékkel ütlegelte, s rugdalta.

Az idős férfi a bántalmazás során a földre került: előbb eszméletét, majd életét vesztette. Ezután a vádlott felhagyott a házban való további kutatással, és elhagyta az ingatlant.

Az ügy első tárgyalási napján a vádlott nem ismerte el az emberölést. Elmondása szerint ismerőseivel este 23 óráig, a zárásig voltak a presszóban, majd annak elhagyása után útközben 3-4 emberrel találkozott, akikkel tovább italozott. Elindult a város felé, de ittassága okán valahol elfeküdt, a helyszínre nem emlékezik, majd miután reggel felébredt egy utcai telefonfülkéből felhívta az egyik barátját, hogy vigye el az édesanyjához tiszta ruhát felvenni.

Bírói kérdésre elmondta, hogy a sértettel korábban a kerítésen keresztül szokott italozni, továbbá egy-két alkalommal vitt neki tűzifát zsákban vagy talicskán. A lakásában mindössze egy alkalommal járt, akkor is csak rövid ideig tartózkodott nála.

A vádlott meghallgatása mellett a bíróság tanúvallomásokat és szakértői véleményeket ismertetett. A következő tárgyalásra szeptember 7-én kerül sor, amikor további tanúkat hallgatnak meg – tájékoztatta honlapunkat kedden dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

2007-es nagykanizsai gyilkosságot zártak le – Dél-Zala Press

A zalai nyomozók befejezték egy 2007-es emberölési ügy vizsgálatát. A rendőrök 2019. július elején gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves helyi férfit, akit egy 12 évvel ezelőtt Nagykanizsán elkövetett emberöléssel gyanúsítottak megalapozottan. A korábban felfüggesztett, majd újból elővett üggyel kapcsolatban a nyomozók munkája sikerre vezetett, mert a genetikai szakértő véleménye alapján elfogták a nagykanizsai férfit.

Tagadta bűnösségét a nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottja

Tagadta bűnösségét az az férfi, akit azzal vádolnak, hogy megölte édesanyja 81 éves szomszédját még 2007-ben.

Március 9-én (hétfőn) emberölés bűntette miatt tartott előkészítő ülést a Zalaegerszegi Törvényszék. A vádirat szerint a vádlott 2007-ben hajléktalanként élt, alkalmanként az édesanyjánál húzta meg magát. 2007. december 7-én egy nagykanizsai presszóban italozott, majd hajnali 2 órakor erősen ittas állapotban édesanyja szomszédjának ingatlanához ment. Bemászott a kerítésen és lefeszítette a kamraablakon lévő rácsot és azt benyomva bejutott a házba.

A konyhában magához vett egy szabászollót, amellyel a konyhaszekrény melletti szoba lakatját megpróbálta kinyitni, ugyanis a sértett köztudottan itt tartotta a készpénzét. A férfi azonban nem tudott bejutni, az olló hegye beletört a lakatba. Időközben felébredt az idős, 81 éves sértett, akivel a vádlott dulakodni kezdett: arcát legalább 10 alkalommal közepes és nagy erővel egy kisszékkel ütlegelte, s rugdalta.

A férfi a bántalmazás során a földre került: előbb eszméletét, majd életét vesztette. Ezután a vádlott a házban való további kutatással felhagyott, s elhagyta az ingatlant. A férfit 2019-ben fogták el és gyanúsították meg a gyilkosság elkövetésével.

A tárgyalást megelőzően minden vádlottal szemben kötelező előkészítő ülést tartani. Amennyiben ezen a vádlott – a vádiratban foglalt bűncselekmény tényállásával és minősítésével egyező – beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a további bizonyításról, akkor ítélet születhet. Jelen ügyben azonban a vádlott a bíróság előtt tagadta bűnösségét, így az ügyet a törvényszék 2020. április 27-én 9.00 órakor tárgyalja – tájékoztatta honlapunkat Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Tizenkét év után fogták el egy nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját – Dél-Zala Press

A zalai nyomozók elfogták egy 2007-es emberölési ügy feltételezett elkövetőjét. Több mint 12 évvel ezelőtt, 2007. december 8-án Nagykanizsán, egy lakóépületben egy férfi holttestét találták meg rokonai, akin bántalmazás nyomai voltak. A büntetőeljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján az idős férfi halálát idegenkezűség okozta. Zalaegerszegen Dr. Jandó Zoltán r.

81 éves szomszédját ölte meg egy nagykanizsai férfi

Egy 41 éves nagykanizsai férfi hajléktalan életmódot folytatott, alkalmanként édesanyjánál húzta meg magát. 2007. december 7-én Nagykanizsán városszerte italozott, majd másnap hajnali 2 órakor erősen ittas állapotban az édesanyjának lakóházával szomszédos ingatlanhoz ment.

A férfi a az idős embert ismerte, lakóházában helyismerettel rendelkezett. A gyilkos a kerítésen átmászott, a kamraablak alumínium rácsát, és a szúnyoghálót kiszakította és az ablakot benyomva behatolt a házba. A konyhában magához vett egy szabászollót, mellyel a lezárt szobaajtón a lakatot megpróbálta lefeszegetni, hogy oda bejusson.

Ebben a szobában a 81 éves áldozat a környezet által tudottan a készpénzét tartotta, gyilkosa azonban nem tudott a szobába bejutni. A zajra a konyhától jobbra nyíló szobában alvó 81 éves férfi felébredt. A tettes az ágyból kikelő sértetthez lépett, dulakodni kezdtek, melynek során az idős embert kézzel és egy kisszékkel a fején és testszerte nagyon durván és kitartóan ütötte.

Az áldozat a bántalmazás során a földre került, eszméletét, majd életét vesztette.
Az idős ember halála a bántalmazás miatt elszenvedett durva koponya és kiterjedt lágyrész-sérülések következményeként kialakult vérvesztéses sokk miatt következett be.

A kegyetlen gyilkos az idős embert testszerte súlyosan bántalmazta, kitartó és elhúzódó magatartásával annak rendkívül nagy fájdalmat, szenvedést okozott.

A sértett halála és a sértett arcát, fejét, testét ért igen nagyszámú, durva, közepes, illetve nagy erejű erőbehatások, a kitartó bántalmazás, az annak során elszenvedett sérülések között közvetlen, egyenes ok-okozati összefüggés áll fenn.

Az ügyben a Zala Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

2007-es nagykanizsai gyilkosságot zártak le

A zalai nyomozók befejezték egy 2007-es emberölési ügy vizsgálatát. A rendőrök 2019. július elején gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves helyi férfit, akit egy 12 évvel ezelőtt Nagykanizsán elkövetett emberöléssel gyanúsítottak megalapozottan. A korábban felfüggesztett, majd újból elővett üggyel kapcsolatban a nyomozók munkája sikerre vezetett, mert a genetikai szakértő véleménye alapján elfogták a nagykanizsai férfit.

2007-es nagykanizsai gyilkosságot zártak le

A zalai nyomozók befejezték egy 2007-es emberölési ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2019. július elején gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves helyi férfit, akit egy 12 évvel ezelőtt Nagykanizsán elkövetett emberöléssel gyanúsítottak megalapozottan.

A korábban felfüggesztett, majd újból elővett üggyel kapcsolatban a nyomozók munkája sikerre vezetett, mert a genetikai szakértő véleménye alapján elfogták a nagykanizsai férfit.

A megalapozott gyanú szerint 2007. december 8-ra virradóan a gyanúsított ablakkibontás módszerével behatolt egy idős férfi nagykanizsai lakásába és ott megkísérelt felfeszíteni egy belső szobaajtót. Az elkövető bántalmazta a zajra felébredt férfit, aki a fején és testszerte több sérülést szenvedett el, majd később lakásában életét vesztette.

Kihallgatását követően a férfit őrizetbe vették és vele szemben előterjesztést tettek letartóztatására, amit az ügyészség indítványára a bíróság 2019. július 3-án elrendelt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tizenkét év után fogták el egy nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját

A zalai nyomozók elfogták egy 2007-es emberölési ügy feltételezett elkövetőjét. Több mint 12 évvel ezelőtt, 2007. december 8-án Nagykanizsán, egy lakóépületben egy férfi holttestét találták meg rokonai, akin bántalmazás nyomai voltak. A büntetőeljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján az idős férfi halálát idegenkezűség okozta. Zalaegerszegen Dr. Jandó Zoltán r.

Jogerősen 13 év fegyházat kapott a nagykanizsai gyilkos

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Pécsi Ítélőtábla határozatával jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet azzal a vádlottal szemben, aki kegyetlenül megölte volt barátnőjét.

A nagykanizsai férfi konfliktusokkal terhelt párkapcsolatban élt a sértettel, aki 2017 őszén közölte vele, hogy véglegesen szakítani akar. A vádlott ebbe nem tudott beletörődni, ezért a sértettet előbb egy ablakvédő rácsdarabbal fejbe ütötte, majd fején, nyakán és hátán késsel megszúrta, végül a nyakát elmetszette. Az áldozat a sérüléseibe belehalt.

Az elsőfokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a vádlott bűnösségét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében állapította meg. Ezért 13 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Pécsi Ítélőtábla az ügyben a mai napon tartott nyilvános ülésen hozott végzésével a Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét – a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően – helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.

(Forrás: ügyészség.hu)

N. Tibor és a nő 2014 óta állt szerelmi kapcsolatban, de sok konfliktusuk volt. Többször szakítottak, majd kibékültek, gyakoriak voltak a heves veszekedések, amelyek nem egyszer tettlegességig fajultak. Különválási próbálkozásaik ellenére nem tudtak elszakadni egymástól, 2017-ben együtt költöztek Ausztriába is, hogy munkát vállaljanak, de a viszonyuk ott sem rendeződött.

Néhány hónappal később hazatértek Nagykanizsára, a nő albérletbe költözött, a férfi pedig a saját otthonába.
A nő végleg szakítani akart, de a férfi ebbe nem tudott belenyugodni. Elektronikus üzenetekben is szidalmazták egymást, a nő becsmérlő módon írt a férfi korábbi élettársáról és a tőle született gyermekeiről.

A férfi 2017 szeptemberében azt üzente volt szerelmének, hogy néhány holmija még nála maradt, ezért menjen el hozzá. Amint a nő megérkezett, máris vitatkozni kezdtek, a férfi az autóba behajolva rángatta az asszonyt, majd a kocsi mellett folytatták a dulakodást. Amikor a nő vissza akart szállni, a férfi kirántotta a földre és egy vasráccsal kétszer is lesújtott a fejére, amikor pedig a földre zuhant, egy nagy késsel több tucatnyiszor megszúrta számoltunk be az ügyről korábban.

(A gyilkosság helyszíne. Fotó: MTI/Varga György)

Tizenöt évet kapott a férjét leszúró nagykanizsai nő

15 évet kapott a férjét leszúró nagykanizsai nő. Az 55 éves elkövető és férje négy éve költöztek szét.
Az áldozat és a tettes közösen gondoztak egy nagykanizsai pincét, és annak környékét.

(Fotó: Képernyőkép a Hír TV videójából)

2017. augusztus 5-én együtt italoztak, a sértett napközben késsel fenyegette a nőt, majd egy hintaágyban elaludt, gyilkosa álmában szúrta le. Az ítélet jogerős.
„Jelen ügyben a gondatlanság szóban sem kerülhet, a vádlott egy kifejezetten szándékos magatartással okozott sérülést a sértettnek, tehát kifejezetten szándékos volt ahogy a 20 cm pengehosszúságú kést a sértett mellkasába szúrta, meglehetősen nagy erővel „– mondta az ítélet kihirdetésekor Tóth Sándor, a Pécsi Ítélőtábla tanácselnöke.
(Forrás: Hír Tv)
Előzmények itt: Halál a hegyen – Gyászol a nagykanizsai sportélet.

Szakértőt kérdeznek a brutális kanizsai gyilkosságról

A vád szerint a vádlott férfi és a sértett nő 2014-től álltak egymással szerelmi kapcsolatban.
Gyakran veszekedtek, ami néhányszor tettlegességig fajult.
2017 szeptemberében a nő végleg szakítani akart.

(A gyilkosság helyszíne. Fotó: MTI/Varga György)

A pár a gyilkosságot megelőző napokban Facebookon üzenetekben veszekedett egymással, majd találkoztak a férfi nagykanizsai lakásánál.
Miután a nő megérkezett, a vádlott kirángatta őt az autóból és dulakodni kezdtek.
A nő segítségért kiabált és vissza akart ülni a gépkocsiba. Ekkor a férfi megrántotta, aminek hatására a sértett elesett.
A férfi magához vett egy közelben heverő vasdarabot, és azzal kétszer lesújtott a nő fejére.
A vádlott ezt követően egy 19 cm pengehosszúságú késsel – látva, hogy a sértett életben van – számos alkalommal megszúrta annak fejét, mellkasát, nyakát és hátát.
Eközben a nő segítségért kiabált, amit észlelve az egyik szomszéd kihívta a mentőket. Mindezek után a férfi odalépett a sértetthez és mindkét oldalról elmetszette a nyakát.
A rendőrjárőrök kiérkezésekor a férfi kezében a késsel menekülni kezdett azzal fenyegetőzve, hogy öngyilkos lesz.
A sérült nő a helyszínen életét vesztette, testén összesen 35 külsérelmi nyom volt azonosítható.
A 39 éves N.Tibor emberölés bűntette minősítésű ügyét november 12-én (hétfőn) tárgyalják a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol elsőfokú folytatólagos tárgyalásra kerül sor.
Szakértő meghallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Tizenöt év szabadságvesztésre ítélték a férjét leszúró nagykanizsai nőt

Nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán azt a nagykanizsai asszonyt, aki tavaly nyáron késsel megszúrta alvó férjét, majd hagyta elvérezni.
A vádirat szerint a nő és a férfi házassága a köztük lévő viták és esetenkénti bántalmazás miatt megromlott, ezért 2015-ben szétköltöztek. Ennek ellenére továbbra is kapcsolatban voltak, a férfi nagykanizsai hegyi birtokát, illetve az ingatlanhoz tartozó területet is együtt gondozták.

(Az áldozat Kozári Lajos (Kocka). Élt 53 évet. Fotó: Zala Megyei Kézilabda Szövetség)

Tavaly augusztusban ott italoztak, miközben többször összeszólalkoztak, szidalmazták egymást. A vita hevében a férfi megfenyegette a nőt egy késsel, majd később lefeküdt a teraszon lévő hintaágyba.
Az erősen ittas állapotban lévő férfi elaludt, a felesége ezután az asztalon hagyott késsel mellkason szúrta. A férfi még fel tudott kelni, beszélt is a nőhöz, majd összecsuklott és elájult.
Az asszony nem hívott segítséget, tovább italozott, és csak akkor hívta fel egyik ismerősét, miután észlelte, hogy a férfi teste hideg. Az ismerős a helyszínről értesítette a rendőrséget.
Az eljárás során a nő azzal védekezett, hogy erős felindulásból cselekedett, de nem akarta megölni a férjét.
A törvényszék azonban azt állapította meg, hogy a vádlottnak szándékában állt ölni, kihasználta, hogy a férje alszik, erősen ittas, illetve védekezésre képtelen állapotban volt.
A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe többek között a vádlott büntetlen előéletét, beismerő vallomását, megromlott fizikai állapotát, súlyosbító körülményként értékelte viszont ittas állapotát a gyilkosság idején.
A Zalaegerszegi Törvényszék védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte az eddig szabadlábon hagyott asszonyt, aki az ítélethirdetést követően előzetes letartóztatásba került.
A vádlott és ügyvédje a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása, illetve enyhítés miatt fellebbezett, ezért az ítélet még nem jogerős. MTI

Megkezdődött a nagykanizsai gyilkos pere

Akár tényleges életfogytiglant is kaphat az a férfi, aki 35 késszúrással végzett volt szerelmével Nagykanizsán.

A férfi perének tárgyalása a napokban kezdődött meg Zalaegerszegen.

A 39 éves N. Tibor a gyilkosság után késsel megsebesítette önmagát, de életét megmentették.

(Helyszíni fotó: MTI/Varga György)

A brutális gyilkosság tavaly szeptember 7-én történt Nagykanizsán a Csány László utcában.

N. Tibort a helyszín közelében perceken belül elfogták a kanizsai zsaruk. Az áldozat egy 44 éves nő volt.

A tárgyalás sokáig elhúzódhat. Videó: ATV.

1 2 3 4