Két részeg is elvesztette ugyanazt a telefont Kanizsán, egy harmadik találta meg

Tavaly május 7-én délután a nagykanizsai buszpályudvar utasellátójában italozott az a sértett, aki a frissen vásárolt mobiltelefonját ismeretlen körülmények közt elveszítette.

Az 51 éves zalakomári, többszörös visszaesőnek számító férfi – I. rendű vádlott – a 130.000 forint értékű telefont még aznap délután megtalálta a buszpályaudvar közeli füves területen, és azt azzal a szándékkal, hogy megtartja hazavitte, a talált telefont azonban nem sokkal később ő is elveszítette.

A telefont május második felében Nagykanizsán, az Eötvös téren, ekkor már sérült állapotban találta meg ismét a 45 éves zalakomári férfi – II. rendű vádlott -, aki azt a visszaadás szándéka nélkül, azért, hogy használja, szintén megtartotta és hazavitte.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat mindkét férfivel szemben, melyben a többszörös visszaeső I. rendű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, míg II. rendű vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Jánkí Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

iPhone 5s-t találtak a kanizsai Bolhán

„Talált iPhone 5s!

Sziasztok, ma a nagykanizsai Bolhapiacon találtam ezt a készüléket.

Telenoros.

Visszaadnám eredeti tulajának, így kérlek osszátok meg.

Aktivációs zár van rajta, így annak adom oda aki előttem feloldja a telefon SIM kártyáját, a telefont, és belép a rajta található app ID-jába!

Most töltőn van, nagyon le volt merülve.

Köszi!”

(Forrás: Facebook)

nagykanizsa-elveszett-telefon