Eltűnt egy 17 éves lány – A kanizsai rendőrök keresik

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/427/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Kurucz Alexa ügyében.

A lány 2022. november 8-án egy zalaegerszegi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról; a rendőrök jelenleg is keresik.

Kurucz Alexa 168 centiméter magas, barna hajú, kékeszöld szemű lány.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Kurucz Alexát felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-321-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Búcsúlevelet hagyott a 13 éves kanizsai lány, 10 perc alatt megtalálták a zsaruk

A nagykanizsai rendőrök visszaadták szüleinek a 13 éves fiatalt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 11-én (szerdán) 18 óra 55 perckor, hogy egy 13 éves lány nagykanizsai otthonából elment, és egy levelet hagyott hátra, amiben leírta, hogy nem tér haza többet.

A rendőrök azonnal elkezdték keresni a fiatalt, és 19 óra 5 perckor Nagykanizsán, a Templom téren megtalálták, majd sérülés nélkül visszaadták nevelőanyjának – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A Nagykanizsai rendőrkapitányság épülete)

Keresik a Nagykanizsáról eltűnt 16 éves Nagy Vanesszát!

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/367/2020. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 16 éves Nagy Vanessza ügyében.

A lány 2020. augusztus 9-én reggel, nagykanizsai tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról; a rendőrök jelenleg is keresik.

Nagy Vanessza körülbelül 158 centiméter magas, barna hajú és zöld szemű lány, aki az eltűnésekor sötét felsőt és nadrágot viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Nagy Vanesszát felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-311-050-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – tájékoztatott szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltűnt nőket keresnek a nagykanizsai rendőrök

Több eltűnt nőt is keresnek a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egyenruhásai.

A 17 éves Nagy Tamara még tavaly május 3-án tűnt el, azóta nem látták. Nagy Tamara 161-165 cm magas, testalkata közepes, szőke haja hosszú, hátig érő, arca ovális, szeme színe kék. Részletes adatlapja ITT.

A 40 éves Garai Edinát február 5-e óta nem látták. Részletes adatlapja a rendőrség honlapján ITT TALÁLHATÓ.


A 18 éves Pfeifer Elizabet február 10-én tűnt el. Magassága 151-155 cm, testalkata vékony, hajszíne eltűnésekor vörös volt, szemszíne barna. Adatlapja ITT TALÁLHATÓ.

A 17 éves Orsós Szimonetta Éva január 26-án tűnt el. Testmagassága 166-170 cm, alkata vékony, hátig érő hosszú haja van, arca ovális, szemszíne barna. Adatlapja ITT.

Ha látta a keresett hölgyeket vagy tud valamit róluk, hívja a Nagykanizsai Rendőrkapitányságot a 06/93/312-190-es telefonszámon vagy e-mailt küldhet a rendőrségnek a keresett személyek adatlapján található linken.

14 éves lányt keresnek a nagykanizsai rendőrök

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20030/157-199/2018. általános ügyszámon körözési eljárást folytat Torma Edina eltűnése miatt.

A 14 éves lány október 7-én a reggeli órákban engedély nélkül távozott a Zalaegerszegi Befogadó Otthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.
Torma Edina 160 centiméter magas, vékony testalkatú, ovális arcú, hosszú, barna haja és barna szeme van.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Még mindig nincs meg Kopár Alexandra!

Ma (szombaton) ismét közleményt adott ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Kopár Alexandra eltűnése miatt.

„A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20030/3350/2018. általános számon folytat eljárást Kopár Alexandra eltűnése miatt.
A 17 éves lány 2018. április 19-én 22 óra és április 20-án 7 óra között ismeretlen helyre távozott nagykanizsai otthonukból. Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.

Kopár Alexandra 164 centiméter magas, vékony testalkatú, haja fekete, szeme barna.
Eltűnésekor feltehetően fekete kabátot és sportcipőt viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.” – írták a police.hu-n.

Kopár Alexandra már második alkalommal tűnt el. Tavaly október előtt is keresték az egyenruhások és végül pár nap múlva épen és egészségesen besétált a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra. Reméljük, most is így lesz.

Eltűnt egy 17 éves nagykanizsai lány!

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított Kopár Alexandra eltűnése miatt.
A 17 éves nagykanizsai lány 2018. március 17-én nem ért haza Zalakarosról, ahol az egyik hotelben gyakorlatát töltötte.

Felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.
Kopár Alexandra 160 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú barna hajú.
Eltűnésekor fekete színű téli kabátot, világoskék színű farmert és fekete színű sportcipőt viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93/312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Keresik a 17 éves nagykanizsai Sebestyén Ildikót

A rendőrség honlapján található információk szerint a kanizsai zsaruk keresik a 17 éves nagykanizsai Sebestyén Ildikót.

Ildikó december 4-én tűnt el. Ha valaki látta, bejelentést tehet az egyenruhásoknál.

E-mail cím: KIR.NAGYKANIZSARK.DL@ZALA.POLICE.HU

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság telefonszáma: 06/93/312-190.

Az üggyel Szolárné Fáczán Tünde foglalkozik.

A december 4-i eltűnése óta Sebestyén Ildikó aktív volt a Facebookon.

Legutóbb december 22-én, nem sokkal éjfél előtt változtatta meg a profilképét.

Csak azt nem tudják, hogy hol van.

Előkerült a Nagykanizsáról eltűnt 16 éves lány

Korábban hírül adtuk, hogy Nagykanizsáról eltűnt a 16 éves Kopár Alexandra.

Nagyon jó hírünk van!

A múlt héten pénteken este 22 óra körüli időben eltűnt középiskolás Alexandra ma (hétfőn) délelőtt épen, egészségesen besétált a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra – tudtuk meg rendőrségi forrásokból.

Sznopek Veronika rendőr-főhadnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Dél-Zala Press-nek azt is elmondta, a lányt meghallgatták a kanizsai egyenruhások, ezt követően hazatérhetett otthonába.

Tehát szerencsére minden jóra fordult 🙂

Eltűnt egy 16 éves nagykanizsai lány

Péntek este 22 óra körüli időben Nagykanizsáról eltűnt a 16 éves, középiskolás Kopár Alexandra.
Családjától úgy értesültünk, hogy Alexandra eltűnésekor zöld pólót viselt és szürke színű melegítőben volt.

A lány otthonról tűnt el, azóta nem látták.

Aki bármit tud róla, hívja a családot az alábbi két telefonszámon:
06/30/305-2977
06/30/769-0256
Alexandra eltűnésének tényét szombaton reggel a rendőrségnek bejelentették.
A most látható, a legfrissebb fotó róla.
Aki látta, értesítse a családot vagy a rendőrséget.
Segítsenek megkeresni!

1 2