Megint tűz volt a Citromszigetnél, vizsgálat indult

Vizsgálatot indítanak annak kiderítésére, hogy mi okozta Nagykanizsán kedd hajnalban azt a tüzet, ami miatt mintegy négyszáz négyzetméternyi területen leégett a tetőzete egy egykori laktanyának – közölte kedden az MTI megkeresésére a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

Bangó Szilárd elmondta: a Dózsa György utcában álló egykori laktanya évek óta lakatlan, a közművek ki voltak kötve, ezért is vizsgálják, hogy mi okozhatta a nagy területen pusztító tüzet.
A keddre virradóra kigyulladt tető oltásán három város tűzoltói dolgoztak, a délelőtti órákban még az utómunkálatokat végezték.

Az MTI korábbi információi szerint a több mint száz évvel ezelőtt laktanyának készült épületet az önkormányzat néhány évvel ezelőtt csaknem teljesen kiüríttette. A második világháború után komfort nélküli lakásokat alakítottak ki a helyiek által Citrom-szigetnek hívott épületkomplexumban, amit az egykori lakók kiköltöztetése óta hajléktalanok látogattak.

A kétszintes épület tüzének elfojtásához Nagykanizsáról, Zalakarosról és Letenyéről érkeztek hivatásos tűzoltók, valamint a helyszínen volt a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. A hajnali 5 órakor kitört tüzet a három város tűzoltóinak délelőtt 8 órára sikerült elfojtaniuk. (Fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

1995-ös videó a nagykanizsai Thury, korábban Dózsa laktanyáról

nagykanizsa laktanya

nagykanizsa thury laktanya

Nagykanizsán régen öt laktanya is volt. A Thury György (korábban Dózsa) laktanya – MH 4730, a Gábor Áron laktanya – MH 7231, a Kossuth Lajos laktanya – MH 5808 és a Petőfi laktanya, ez utóbbi a ma „legendás” Citromszigetnél terült el. Külön egységként működött a határőr laktanya.

A Thury laktanyának külön videócsoportja is volt, akik 1995 nyarán egy ma már nagyon is exkluzívnak mondható 28 perces filmet készítettek a kanizsai gépesített lövészdandár mindennapjairól.