Pénteken rajtol a nagykanizsai dödölle- és borfesztivál

Nemcsak a gasztronómiáról, hanem a közösségépítésről is szól Nagykanizsa legnagyobb rendezvénye, a pénteken kezdődő 14. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivál – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) kiemelte: a dödöllét évek óta szeretnék hungarikummá nyilváníttatni, de legalább a bor- és dödöllefesztiválnak elnyerni ezt a címet.

Horváth István, a szervező KonTuRplusz Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a tavalyi 19 után idén 28 csapat jelentkezett a szombaton tartandó főzőversenyre, amelyen neves séfekből álló zsűri díjazza a legjobb dödölléket, tájjellegű ételeket és legszebb standokat.

Mindezen túl 13, többségében zalai borház mutatja be a termékeit a kétnapos fesztiválon.
Idén különlegességnek számít, hogy a helyi fellépők, jól ismert zenekarok koncertjei mellett egy száz négyzetméteres műjégpályát is kialakítanak a belvárosban, vagyis jó idő esetén akár rövidnadrágban is lehet majd siklani a műjégen.

Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója elmondta, hogy a bor- és dödöllefesztiválon ezúttal is lesz szüreti felvonulás. Szombaton délelőtt kisbíró felvezetésével, fúvósokkal és lovasfogatokkal kiegészülve vonul végig a város Fő utcáján a helyi és környékbeli művészeti csoportokból álló díszes menet. MTI

Hamarosan bor és dödölle fesztivál Nagykanizsán

Az idei évben 14. alkalommal kerül megrendezésre a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál, amely során a hagyományos zalai népi ételt a dödöllét igyekeznek népszerűsíteni.
A kétnapos rendezvény ideje alatt kulturális programokkal, koncertekkel, kiváló borokkal, ingyenes népi játszótérrel, és gasztronómiai kínálattal várják a látogatókat.
Jöjjön el Ön is Nagykanizsára és kóstolja meg az eredeti kanizsai dödöllét!
(Forrás: konturplusz.hu)

Tizenhatezer adag étel készül a tirpák gasztrocsatán

Több mint tizenhatezer adag tájjellegű ételt készítenek el a hétvégi Tirpák Fesztivál keretében megrendezendő országos gasztrocsatán Nyíregyházán.

A Szlovákiából származó, a 18. század közepétől a nyírségi nagyvárost övező bokortanyákon letelepedett tirpákok hagyományait és életmódját bemutató fesztivált immár negyedik alkalommal tartják meg. A háromnapos programsorozaton elsősorban a hagyományos tirpák főételeket és süteményeket, azaz például a sztrapacskát, a görhét, a pipiskét vagy a porlós tésztát kóstolhatják meg a látogatók – hangzott el az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.

nagykanizsa-dodolle

A szlovák napok nyitányaként pénteken a két ország kereskedelmi kamarái tartanak gazdasági fórumot, szombaton délelőtt pedig egy igazi “gasztrocsata” következik az ország hat régiójából érkező huszonkét főzőcsapat között. A több mint száz profi szakács összesen 16 200 adag ételt készít el, amelyből kóstolójeggyel ehetnek a látogatók.

Tata és környéke rétesekkel nevez a versenyre, Debrecen a töltött káposztáját, slambucát és kemencés kapros dübbencsét készíti el, Miskolc standján a pikáns húsgombóclevest és a füstölt húsos lencsés káposztát lehet megkóstolni, a szegedi szakácsok pedig filézett szegedi hallét főznek az üstökben.

Nagykanizsa dödöllével készül, Nyíregyháza pedig a hagyományos tirpák ételek mellett birkapörköltöt és süteményeket, illetve az országtortát kínálja majd a közönségnek. Az elkészített fogásokat a szakmai zsűri mellett a látogatók is értékelhetik.
Vasárnap országos bogrács- és grillbajnokságot rendeznek Nyíregyháza főterén, ahol a részt vevő csapatok meghatározott alapanyagokból húsételeket és szabadon választott desszerteket készítenek. Az első helyezett indulási jogot szerez a 2017-es németországi grillbajnokságra.

A rendezvény szervezői az amatőr szakácsokról sem feledkeztek meg, a szintén vasárnapra meghirdetett helyi grillbajnokságra számos egyesület és szervezet nevezett menüjével. A látogatók biztosan megízlelhetik például a harcsagombócot csuszával, a zöldséges rizses paellát, a toroskáposztát, a zöldséges-kolbászos nyársat, a csülkös babgulyást, a sertésoldalast bokortanyai párolt káposztával, a húsos lecsót, a tökös-mákos rétest vagy a megyei rendőr-főkapitányság séfjei által készített pincepörköltöt és rablóhúst is. MTI

Egy nagyszerű videó a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválról

kanizsai-bor-es-dodollefesztival-2016

Nagykanizsa több rendezvényét rendszeresen Balazsin Béla, így kiváló felvételeket készített a 13. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválról is.

A mostani kanizsai gasztro, egyben kulturális fesztiválról egy nyolc és fél perces kiváló videót készített, melyhez jó szórakozást kívánunk.

Sokan voltak kíváncsiak a kanizsai dödöllefesztre

Pénteken a megnyitókkal vette kezdetét, a 13. Nagykanizsai Bor és Dödölle Fesztivál, ahol nem voltak sokan, de hát a megnyitókon nem is nagyon szoktak tömegek lettek.

Este aztán igazi fesztiválváros képét mutatta a kanizsai Erzsébet tér.

A péntek esti fotókat Vízvári József (Pipás) készítette.

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-1

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-2

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-3

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-4

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-5

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-6

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-7

nagykanizsa-bor-es-dodolle-fesztival-2016-8

Megkezdődött a kanizsai dödöllefeszt – Videók

Megnyílt péntek este a 13. nagykanizsai bor- és dödöllefesztivál, a dél-zalai város egyik legismertebb rendezvénye.
A kétnapos fesztivál – amelyet Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője nyitott meg – leglátványosabb programjának a szombati szüreti felvonulás és a főzőverseny számít.

nagykanizsa-dodollefesztival-2016

nagykanizsa-dodollefesztival-2016-2

A program szerint szombat délelőtt Nagykanizsa belvárosán vonul végig a szüreti sokadalom, déltől pedig 20 csapat készíti el a hagyományos zalai-vasi ételként ismert dödöllét, és az étkeket mesterszakácsok értékelik.
A belvárosban zajló fesztivál két napjának kísérőprogramjai között helyi kulturális csoportok és országosan ismert előadók koncertjei is szerepelnek, de népi játszótér, kézművesek kirakodóvására, illetve az ország több vidékéről érkezett borházak is várják a látogatókat, akik maguk is megkóstolhatják a sajátos burgonyás tésztaféle különböző variációit. MTI (Fotók/Videó: Vízvári József – Pipás)