Ketten nyerték el a „Kanizsa Legjópofább Embere” díjat

A napokban írtunk Kanizsai József író, költő kezdeményezéséről, aki úgy döntött, hogy Facebook-szavazáson választhatja meg a nagyközönség „Kanizsa Legjópofább Emberét”.

A díj Kanizsai József mintegy 3000 forint értékű Kanizsai pillanatok című képeskönyve volt, a szavazás december 23-ig tartott.




A szavazás hajrájában holtverseny alakult ki, így a mester két fődíjat is kiosztott, amelyhez a Csontok Szigete című könyvét is oda ajándékozta a legjópofább kanizsaiaknak.

A szavazás alapján Busa Ferenc és Szájer Tamás nyerte el az első alkalommal magánkezdeményezésből kiírt „Kanizsa Legjópofább Embere” díjat.

A megérdemelt jutalmakat a maestro vasárnap adta át a boldog győzteseknek.

(Busa Ferenc és Kanizsai József)

(Szájer Tamás és Kanizsai József)

Díjazták az állatbarátokat Nagykanizsán

„A hétvégén tartottuk az Állatok Világnapja alkalmából a már hagyományosnak számító nyílt napunkat. Az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk: bár az eső nem esett, hűvös és szeles időnk volt. Ettől függetlenül több állatbarát is meglátogatott minket, kutyáinknak néhányan tápot és konzervet is hoztak, illetve „kilopták” őket egy kisebb-nagyobb sétára.

A délután folyamán kihirdettük a 2. „Barátaink az állatok” fotópályázat nyerteseit, mely a következők szerint alakult:

Gyarmati-Litter Tímea Közönség díj

Kategória egyéb – Nagy Károlyné Ildikó 1. hely

Kategória egyéb – Bokor Krisztina 2. hely

Kategória egyéb – Matos Bernadett 3. hely

Kategória kutya – Valter Viktor 1. hely

Kategória kutya – dr. Tóth-Piusz István 2. hely

Kategória kutya – Marton Ágota 3. hely

Kategória macska – Bárdos Tamás 1. hely

Kategória macska – Boros Kinga 2. hely

Kategória macska – Kirchné Máté Réka 3. hely

Az Uszkár díjat is a nyílt nap keretein belül adtuk át annak a két személynek, akik a 2016-os évben többször is önzetlenül segítettek. Az idei évi díjakat Leveli Hajnalkának és Benedek Tamásnak ítéltük.

Hajnalkától nem tudunk olyat kérni, amiben ne igyekezne segíteni: mindegy, hogy tápra, tűzifára vagy szalmára van szükségünk, az elsők között adományoz, mozgósítja ismerőseit is, így mindig nagyon hamar érkezik a szükséges adomány.
Ha valahonnan nem védett kismadár kerül hozzánk, Benedek Tamásnak bármikor szólhatunk, aki néhány órán belül megérkezik a segítségre váró szárnyasért. Több bekerült fiókából önmagát ellátni tudó madarat nevelt, akiket aztán egy idő után visszaenged a természetes környezetükbe.
Nagyon örülünk, hogy a díjat minden évben ilyen önzetlen és állatszerető embereknek ítélhetjük oda, általuk pedig évről-évre gyarapszik a menhely segítőinek száma is.”

(Forrás és fotó: Nagykanizsai Élettér Állatmenhely – Facebook)