Szabadon engedték a nagykanizsai gyermekgázolás gyanúsítottját

A rendőrségi előzetes letartóztatási indítvány ellenére az ügyészség szabadlábra helyezte azt a 48 éves asszonyt, aki vasárnap este Nagykanizsán zebrán gázolt el és hagyott cserben egy négyéves kisfiút és az édesanyját.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta: a rendőrség indítványozta az ügyészségnél a 48 éves, vasárnap éjjel elfogott gyanúsított nő előzetes letartóztatását.

(Helyszíni fotó. MTI/Varga György)

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a törvényi feltételek hiánya miatt – sem a bűnismétlés, sem a szökés veszélye nem áll fent – nem tett bírósági indítványt az előzetes letartóztatásra, hanem szerdán elrendelte az őrizetbe vétel megszüntetését.
Bán Kitti, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére azt mondta: nincs arról információjuk, hogy változott volna az elgázolt négyéves kisfiú és édesanyjának állapota. A rendőrség hétfői közlése szerint a kisfiú életveszélyes, édesanyja súlyos sérülésekkel került kórházba.
A baleset vasárnap 20 órakor, a nagykanizsai Balatoni úton, kijelölt gyalogátkelőhelyen történt.
Egy akkor még ismeretlen jármű ütötte el a zebrán átkelő kisfiút és édesanyját, majd a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrök egy fekete Mercedest kerestek, amelyet a kocsi sérülései alapján még aznap éjszaka azonosítottak, illetve elfogták, majd a kihallgatását követően hétfőn őrizetbe vették a járművet vezető 48 éves zalakomári nőt.
Az autót lefoglalták, a nő ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indítottak eljárást.
Lapinformációk szerint a gázolás szemtanúja volt a kisfiú édesapja, az elkövető pedig egy négygyermekes anya.
Az MTI úgy értesült, hogy a balesetnél a gyanúsított autójában ült két kisgyermeke, a nő pedig a történtek után megállt egy benzinkútnál, hogy megnézze, mennyire sérült a kocsi, majd továbbment. MTI

Mesterséges kómában tartják a Nagykanizsán elgázolt 4 éves kisfiút

Az ATV Híradójának információi szerint mesterséges kómában tartják a Pécsi Klinikán azt a négyéves kisfiút, akit vasárnap este gázolt el édesanyjával együtt egy autós, aki azután a sérülteket magára hagyva elhajtott a helyszínről.
A cserbenhagyó 48 éves nőt, néhány óra múlva Zalakomárban elfogták és őrizetbe vették a kanizsai rendőrök.

(Rendőr helyszínel 2018. április 15-én Nagykanizsán a Balatoni úton, ahol egy anyát és kisgyermekét gázolta el a zebrán egy autós. MTI Fotó: Varga György)

A kisgyerek biciklivel, édesanyja gyalogosan indult az útról, amikor még messze járt a Mercedes. Túljutottak az út felén, mikor az autó szinte fékezés nélkül elgázolta őket, majd elhajtott. Mindez az apa szeme láttára történt.

Zétényt életveszélyes koponyasérülésekkel még vasárnap éjjel mentőautóval vitték Pécsre, ott tudták először CT-vel is megvizsgálni, mert a nagykanizsai kórházban a berendezés nem működik – írta az atv.hu.
Az ATV Híradója úgy tudja, a kisfiút mesterséges kómában tartják, szerdán tervezik felébreszteni. Édesanyja a nagykanizsai kórházban van, állapota súlyos. A balesetet a környéken lakók közül többen is hallották.

A Mercedest egy közeli telep ipari kamerájának felvételei alapján tudták azonosítani, majd később egy benzinkút felvételei alapján a rendszáma is kiderült.
A nőt Zalakomárban fogták el. Az ATV próbálta a helyieket megkérdezni, de senki nem nyilatkozott, mert állítólag félnek a családjától.
A nőt a rendőrök még vasárnap őrizetbe vették és kihallgatták. Segítségnyújtás elmulasztása miatt akár öt évet is kaphat.

Elgázolt egy idős nőt Kanizsán, majd elhajtott

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/676/2017. bűnügyi számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó baleset miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. május 20-án 5 óra 45 perckor Nagykanizsán, a Templom téren ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, kék színű Skoda Felicia személyautóval elütött egy úttesten áthaladó idős asszonyt.

A nő a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A baleset után az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet vagy arról információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

(Forrás:  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)