Kanizsán kinyílott a hóvirág

Nagykanizsán kinyílott a hóvirág.

A tavasz hírnöke egészen pontosan Kiskanizsán Bognár László közíró Hajgató Sándor utcai udvarán február elején bújt ki, aminek nagyon örült a kanizsai irodalmár.

“A hóvirág (Galanthus) az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. 20 fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg.
Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik. Magyarországon négy fajjal találkozhatunk, a kertekben ültetett pompás, redőslevelű, és levantei hóvirággal, valamint az őshonos kikeleti hóvirággal.
A hóvirágok élőhelyei az üde, vagy félszáraz lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek.
A hóvirág 2005 óta védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.” – írja a Wikipédia.

Kanizsai történet: valami nagyon különös történt

Nagykanizsa mint mindig, ebben az évben is készülődött a karácsonyra. A település bejáratánál egy kifüggesztett tábla figyelmeztette erre mindazokat, akik esetleg megfeledkeztek volna e neves dátumról. A város főterén felállítottak egy hatalmas nagy fenyőfát. Ágaira üresen kongó, semmitmondó díszeket aggattak, mondván – mindenki karácsonyfája.
Jaj egy jégből készült angyal szobor is van ott. Persze, csak a látványa tetszetős ennek a hajcihőnek. Gazdagabb (boldogabb?) senki sem lesz e tüneményes látványosságtól. Legfeljebb Kardosabb ha belenéz a pénztárcájába s nem a szinte ürességtől kongó könyvtárban csücsürészik.
A téren karácsonyi falu apró kis bódéi is felsorakoztak a helység főterének középső részén a Böske téren. Árusok hada zúdította be oda portékáit. Úgy mesélik régen is ez piactér volt.
December havában szinte hömpölygő folyammá alakult át minden szunnyadó létforma. Elvégre most van itt az ideje a feltöltekezésnek – vélheti bárki. Jövés-menés, szaladgálás, válogatás, készülődés, sütés-főzés…

Ebben a városban éldegélt egy egyszerű átlagos hétköznapi család. A férj valami pénzintézetben dolgozott. Már a második házasságát cipelte vállán. Az elsőből származott Péter, aki már egyetemre járt. Második nekifutásra összehozott egy leányt – Évát, aki mostanra középiskolássá cseperedett. Három éve született meg szemük-fénye – Gergő, aki nemrég ünnepelte harmadik szülinapját. Az asszony az önkormányzatnak csúfolt helyen melózott, vagy tartózkodott mint köztisztviselő.
Vagyis mindketten egy jól fizetett helyen gyakorolják az átverés tudományát.
De nekik mit is jelentett számukra a karácsony?
Háát… rohangálást, bevásárlást, púpozott tányér töltött káposztát, pulykát, bejgli-hegyeket …
Talán majd egy-egy adag szódabikarbónát… némi civakodást anyóssal, apóapóssal… huzavonát az ajándékok elosztásánál… állandó töprengést – mivel is kellene meglepni, ha másért nem illendőségből a rokoni kompániát.

– Pista, akkor meg kellene beszélnünk a részleteket! – Mint minden évben, valahogy most is így kezdődött el a karácsonyi készülődés a B. családban.
– Mondjad Petruskám, mit agyaltál ki abban az édeskés kobakodban.
– Tudod, akkor úgy lesz, ahogy eddig is csináltuk. Első nap megyünk az én szüleimhez, második nap a tiédhez. Anyáméknak egy új asztalterítőt s egy karkötőt szántam. Mit szólsz hozzá
– Hát legyen, ha úgy gondoltad…
– A te szüleidnek viszont vehetnénk egy új villanyvasalót. Emlékszel, a régit már alig tudják használni.
– Aha…, ez jó ötlet…
– Péterrel kapcsolatban viszont tanácstalan vagyok, hiszen ő olyan kis furácska…
– Na ezt hagyjuk, jó! – vágott közbe felindultan apjukom. Ő ilyen, és punktum! Fogadd már el végre, hogy nem lehet mindenki olyan kerekdedül tökéletes, mint te. Ismerhetnéd már a természetét. Állandóan csak a kedvenc könyveit bújja. Én már kiszemeltem a számára megfelelő gyógyírt.
– Legyen úgy, ahogyan akarod. Elvégre mégiscsak a te fiad…
– Akkor most már áttérhetünk a saját térfelünkre – folytatta a csevegést Petra. Évának kellene egy új csizma. Tudod, a régebbi tönkrement…
– Hát igen, de valld be, hogy ebben bizony ő is hibás volt! – horkant fel hirtelen morajlással Pista.
– Ugyan, hogy mondhatsz ilyet! Emlékezz rá, hogy abban a sáros időben…
– No persze… Hiszen mostanában állandóan csavarog fél éjszakákon át! – vágott közbe érces haraggal István.
– Elvégre most van abban a korban. Tudtommal te sem csináltad másként annak idején.
– Na jó-jó, de akkor még egészen másfajta világ volt. Inkább hagyjuk ezt, mert megint csak veszekedés lesz belőle, mint legutóbb.
– Gergőnek meg azt a csodálatos játékautót lehetne megvenni, amire úgy ácsingózik már régóta.
– Talán nem kellene annyira kényeztetned azt a lurkót. Én örültem, ha gyerekkoromban egy elnyűtt macit kaptam ajándékba.
– Már megint kezded! – dühödött fel Petra. Minden évben előjössz ezzel a nyavalygós gyerekkoroddal. Teli van már a hócipőm az egész múltaddal! Talán sajnálod mindezt a saját fiadtól?
– Nem sajnálom, de te igenis túlzottan ajnározod Gergőt! Amint megtetszik neki valami, te azonnal fejet bólintasz.
– Egyszer van egy évben karácsony, nemde! – rikoltott fuldokló sikoltással hites urára Petra.
Az ünnepek közeledtével minden egyes nap főleg négy óra után amikor a gyerkőcöknek vége a suli szinte rohamra indult a város népessége a karácsonyi falu árusai ellen. Vagy szombat –vasárnap. Innen-onnan giccses lakodalmas rock cirádás dallami zengedeztek az égig… Vázák, cserepek, díszek, piperecikkek, ruhák, bőrdíszművek, és minden egyéb más kincs kínálgatta magát, ami kielégítheti a fogyasztói társadalom nagyra becsült honpolgárainak megpocakosodott igényeit. Elvégre őértük van ez a csodás világ, nemde? Hiszen ők táplálják anyaföldünket meg-megújuló vásárlási kedvük életnedvével…
A B. családnál is feltornyosultak az izgalmak az ünnepek közeledtével.
– Megvetted már a karácsonyfát? – érdeklődött urától ékes hangon Petra.
– Ráér az az utolsó nap is. Minek álljon addig itthon fölöslegesen. Csak a levele hullik szanaszét mindenfelé.
– Meglehet, hogy addigra elkapkodják a javát…
– Ugyan már, még egyik évben sem maradtunk fa nélkül! – replikázott vissza Pista.
– No, azért mégiscsak jobb lenne, ha megvennéd időben.Férjuram lenyelt egy gombócot a torkán, s mivel nem akarta éppen eme szent ünnep előtt összerúgni a port becses nejével, nyakába véve a várost útnak indult a család karácsonyfáját beszerezni. Végül is siker koronázta ezen törekvését, hisz vásárolt egy jó méternyi délceg ezüst fenyőt.
Lassú léptekkel minden házba bekopogtatott a karácsonyest csendesded fuvallata. Petra a konyhában szorgoskodott. Szokásához híven pulykát és halat sütött. A halat ugyan nem túlságosan kedvelte, de nem akarta felszabdalni a hagyomány láncolatát. Elvégre ez a módi ilyenkor. Miért éppen ő lógjon ki a sorból…
– Apuci, mikor jön már a Jézuska? – kíváncsiskodott a kis Gergő.
– Tudod fiam, ha majd elbúvik a napocska és öreg este lesz. Várjál addig szépen türelmesen kisfiam.
– Lassan el lehetne kezdeni a fát díszíteni! – dübörgött Petra szólama a konyhából.
– Jól van már, mindjárt nekifogok. Pista előkereste a fenyőfa tartozékait s megpróbálta valahogy beleügyeskedni a fa alját a tartóba. Ám ez a művelet némi szerencsétlenségbe torkollott. A fa ugyanis oldalvást billent, s egy nagy ívű bukfencet hányva a szőnyegre vetette magát.
– Ó, hogy csessze meg az a … ezt az elnyomorodott fenyőfa tartót. Annyiszor mondtam már, hogy célszerűbb lenne műanyag fát vásárolni. Azzal biztosan nem lenne ennyi kínlódás, mint ezzel a vacakkal.
– Ej, hát még ennyit sem lehet rád bízni! – dörmögött hörgő hangon Petra. Minden évben ugyanezt a cirkuszt csinálod! Hogy lehet valaki ennyire ügyefogyott! Még egy fenyőt sem vagy képes normálisan felállítani… Másról nem is beszélve…
– Fogd már be, jó! – rivallott vissza István. S újult erővel nekifogott a karácsonyfa állítás nemes ívű feladatának. Másodszorra már siker koronázta próbálkozását, s a sudár fa büszkén húzta ki magát a szoba közepén felállított tribünön.
– Éva merre kószál? Igazán segíthetne ő is a díszítésben – sziszegett harsányan István.
– Elment a barátnőjéhez. Nemsokára megérkezik.
– Agyamra megy már ez a laza liberalizmusod! Legalább karácsony napján itthon lehetne időben.
– Ugyan, ne morogj már annyit! Azt a pár díszt egymagad is fel tudod tenni!…
Lassacskán a horizont alá bukott a nap sárguló korongja. Hamar sötétedik már ilyen tájban.
Az égen komor felhők gyülekeztek, s odakint dermesztő hideg szél járta át mindazokat, akik az utcán voltak kénytelenek eltölteni ezt a hírneves estét…
– Pista, összeszedted már az ajándékokat? – törte meg a csendet dörgedelmes hangon Petra. Időközben Éva is hazaérkezett. A nagyobbik szobában gyülekeztek egytől egyig – epekedve várva ki-ki a maga Jézuskáját…
– Hát akkor, boldog karácsonyt mindenkinek! – hadarta el egyszerű köszöntőjét Petra…

Ám ekkor hirtelen valami nagyon különös, a B. család számára kissé szokatlan esemény történt.
A kis Gergő ugyanis egy ügyes-gyors, macskára emlékeztető mozdulattal a karácsonyfához lépett, s leszakított róla három darab szaloncukrot. Odament anyjához, apjához, nővéréhez… és a kezükbe nyomott egy-egy darabot belőle.
– Ezt az én Jésuskám hosta nektek. Fogadjátok seretettel!
Egy pillanatra elveszett az idő fonala körülöttük. Néma-értetlen megdöbbenés ütött tanyát mindnyájuk arcán. Úgy rémlett, mintha az ég angyalai is bekukucskálnának szobájuk ablakán egy-egy árva pillantás erejéig…
… S ekkor (talán?) mindannyian megértették a karácsony igazi üzenetét…

Bognár László közíró. Nagykanizsa,  2016.12.15.
(A történet 2015-ben játszódott Nagykanizsán)

A Panelkirály

nagykanizsa keleti városrész

Tesco autó parkírozóban…

Napsugár közismert figurája Kanizsának, párja a Zalai a Panelkirály. akinek rengeteg pénze volt, okosan mindig tudta merre kell mozdulnia s így rettentő gazdag ember volt. Míg meg nem öregedett élte a életét: gazdag volt, karrierista, mindig jó felé tudott elmozdulni valamelyik párt felé.
Meg akarta venni a Palini kastélyt de azt bejárva, nem kellett neki inkább Palinba építtetett. Na egyik nap, mikor felébredt hatalmas házában, a legújabb holland ágyban, melybe tévé volt építve, és igénye szerint állíthatta, arra ébredt, hogy nem bír kikelni az ágyából. Nem tudta, mit tegyen. Felhívta hát barátját, a szomszédos országban uralkodó Téglablokk-királyt, hogy megkérdezze, mit csináljon.

Téglablokk-király sokáig hümmögött a telefonba, míg végül ennyit mondott:
– Panelkám, keresned kell egy orvost.

Panelkirály vergődött az ágyában. Neki soha nem kellett orvos. Mindig volt személyi edzője, masszőrei, sőt a homeopátiás szakemberek is körülötte voltak, de hogy orvos…
Utoljára akkor látott orvost, mikor megszületett.
Felhívta a személyi edzőjét, Izomerőt, aki rögvest ajánlotta egyik barátját, Mindentudót, aki szerinte nagyszerű szakember, bizonyára erre a problémára is tudja a megoldást.
Mindentudó, amint hallotta, hogy személyesen Panelkirály hívatja magához, sietett is.

-Ó, az egész semmiség, csak egy kis gerincbántalom, a korral jár.

Panelkirály elsápadt a doktor szavain, és kétségbeesett arccal nézett körül:

– Hogy érti azt, hogy a korral jár? És mi az, hogy csak egy kis gerincbántalom, hát ki sem tudok kelni az ágyból!

– Nyugodjon meg, mindjárt orvosoljuk a problémát. Tudja az Ön korában ez már igazán természetes.

– Az én koromban?

Mindentudó érezte, hogy olyasmit mondott, amit talán nem kellett volna, gyorsan az ajkába harapott.
Panelkirály kérdően nézett a doktorra, s újra megkérdezte:

– Az én koromban? Mégis hogy értsem ezt? Talán öregnek tart?

– Ó semmiképp sem, de azt bizonyára Ön is elismeri, hogy senki nem lesz fiatalabb az évekkel. Ön nem öreg, de azt el kell ismernie magának is, hogy 50 éves elmúlt, és ha ezek a gerincfájdalmak nem is lesznek mindennaposak, de gyakoribbak lesznek, szembe kell nézni azzal, uram, hogy a testünk bizony sohasem egyidős a lelkünkkel.
A király fájdalmas pillantást vetett ágyára, aztán megkérdezte:

– Ezek szerint változtatnom kéne az életmódomon.

– Nos, ez talán segíthet. De ne feledje el, hogy örökké senki nem élhet.

Mindentudó összepakolta az orvosi táskáját, majd beszélni kezdett életmódszakértő ismerőséről, Ildikó, aki nagy segítséggel lehetne Panelkirálynak.
Telt-múlt az idő, Panelkirály el is felejtette a napot, amikor gerincfájással ébredt, s képtelen volt kikelni az ágyából. Továbbra is fittnek és fiatalnak érezte magát, még a feje sem fájt, így hát élte tovább yuppie életét.
Eltelt egy évtized, és Panelkirály még mindig remekül érezte magát. Aztán Téglablokk-király elment hozzá vendégségbe, iszogattak kicsit, és beszélgettek.
Téglablokk sokat mesélt fontos üzleti ügyeiről mert időbe pártot váltott, amik miatt olyan sok évig nem tudott eljönni az ő drága barátjához, de azt is kifejtette, hogy mennyire boldog, hogy most végre sikerült elszakadni a munkától. Panelkirály is sajnálta, hogy olyan sokáig nem láthatták egymást.
Miután a vacsorát megették, és megitták részüket, Téglablokknak haza kellett mennie, hiszen még rengeteg dolga volt.
Panelkirály marasztalni próbálta, de nem bírta.

– Drága barátom, mennem kell. El sem hiszed, mennyi üzleti partnerem van. Most kezdem már látni, mit is jelent beleérni valamibe. Emlékszel, mikor eleinte semmi dolgom nem volt, éltem a tizenévesek életét, és most, a harmincas éveimre végre érzem, mit is jelent üzletembernek lenni!
Panel elmosolyodott, nem szólt semmit.

– Ugyanakkor – mondta Téglablokk- én megpróbálom legyőzni az öregséget. Nem akarom, hogy velem is az történjen, mint veled.

– Hogyan?

Téglablokk nem akart magyarázkodni, fogta magát és hazament, Panel pedig egyedül ücsörgött hatalmas házimozi rendszere előtt, egy önmagát fűtő bőrfotelben.
Mit jelenthet, amit Téglablokk mondott? Panel egyre ezen gondolkodott. Csak nem arra gondolt, hogy ő kiöregedett a szakmából? Hogy túl öreg lenne? Hiszen alig múlt hatvan. Még mindig eszméletlenül gazdag. Bármit és bárkit megkaphat, csak egy csettintésre.
Az viszont igaz, hogy utoljára nem is emlékszik, mikor volt mulatni. Mikor volt társaságban. És ha már itt tart: mikor volt nővel. Vajon mért nem hiányoztak neki ezek a dolgok.

Eszébe jutott Mindentudó, és az, amit az öregségről mondott.
Igazából minden csak rosszabb lesz. Most kéne tenni valamit, amíg nem késő.
Felhívta Bérpalotát, aki legalább százéves volt, de még mindig élt. Mg aznap éjjel elment hozzá tanácsot kérni.
Bérpalota lelkesen fogadta, de általában sokat beszélt, és nem mindig arra válaszolt, amit kérdeztek tőle.

– Tudod fiam, én azt hittem, örökké élünk. De először rá kellett jönnöm arra, hogy a sorsunk bizony nem a mi kezünkben van. Aztán arra, hogy leépülünk. Aztán arra, hogy egyedül nem lehet élni. És aztán arra, hogy ha élünk is, nem örökké. Megöregszünk, és öregen a kutyának sem kellünk. De te még fiatal vagy, úgyhogy élj. Bár nem ártana, ha kerítenél magad mellé valakit. Bizony, le kell ereszteni a gyökereket. Kéne neked gyerek. Egy örökös, aki továbbviszi a Panel nevet. Persze nem ilyen állapotban. Keress magad mellé valakit, aki ért ahhoz, hogy legyél fiatal hatvanévesen, és aztán keress egy nőt, aki hajlandó neked gyereket szülni. Mélyre kell nyúlnod a pénztárcádban, de intézd el, hogy legyen elég pénzed, a halálod után is, mert pénz nélkül senki nem fog szeretni.
Bérpalota egészen addig beszélt, míg egyszer csak el nem aludt beszéd közben.

– Narkolepszia- mondta a felesége – Mindig ez van. Van, hogy csak néhány percre alszik el, van, hogy napokra… Az orvos azt mondta, hagyjam aludni, és nem lesz baja. Maga mit szól ehhez? Fel sem lehetne ébreszteni! Olyan süket, mint az ágyú.

Így történt, hogy Panelkirályra ráijesztett az öregség, és felismerte: muszáj beszélnie Veronikával, akit Mindentudó ajánlott.
Veronika gyönyörű ugyan nem volt, sőt kifejezetten ronda volt, mégis egészséges, és fiatal. Amikor Panel meglátta, egyből arra gondolt, hogy vajon a csúnya nők Isten büntetései lennének, amiért egyszer a Paradicsomban egy férfi nem bírt ellenállni Éva almájának? Az biztos, hogyha ez a nő lett volna Éva, Ádám fejvesztve elmenekült volna a Paradicsomból.
Veronika alaposan megnézte Panelt, aztán így szólt:

– Maga öreg. Ezt el kell rejteni. A mai társadalom kirekeszti az öregeket. Első három lépés: ráncfelvarrás, zsírleszívás, fogyókúra. Maga öreg és kövér. És ez elfogadhatatlan.

“Nemcsak ronda, kegyetlen is. És a kegyetlenségével bünteti a szépérzékű embereket.”- gondolta, miközben bólogatott.

– A második felvonásban: új ruhatár, új ismerősök, új társadalmi kör.

“Izgalmasan hangzik. Hasonló korú, zsírleszívott, ráncfelvarrott emberek.”- tűnődött.

– Harmadik lépés a társkeresés: Azt hiszem, az lesz a legnehezebb, hogy találjunk egy nőt, aki hajlandó magának gyereket szülni.
Panel ekkor már rég gyűlölte ezt a nőt, de mégis ő volt az egyetlen, aki képes neki új életet adni, így hát tűrt.
Tűrte, amint 50 kiló zsírt leszívnak a testéről, tűrte, amint borzasztó ízű zöldségeket kellett ennie íz nélkül, és egész álló nap futnia kellett. Azt is eltűrte, hogy felvarrják a ráncait, és levágják testéről a felesleges bőrt. Mindezt rengeteg pénzért persze.

Aztán jött az új ruhatár. A rengeteg sport. Az új ismerősök, akikkel állandó, felszínes témákról, állandó álmosollyal az arcán beszélgetett. Új társadalmi kör.
Panelkirály azt furcsállta a legjobban, hogy bár aligha tudja elviselni a társaságot, mégis élvezi, hogy újra él. Eközben mindenféle nőkkel találkozott: gazdag sznobokkal szegény pénzsóvárral, unalmas királynőkkel, kényes hercegnőkkel. Általában minden nap találkozott ilyenekkel. Míg aztán egy hasonló felhozatalú napon, az unalomtól, fáradtságtól elgyötörve üldögélt az étterem székén, ahol a következő partnert várta, aki megérkezett, s a király azonnal így szólt:

– Nézze, hölgyem. Egész nap unalmas nőszemélyekkel beszélgettem arról, hogy vajon hogyan finomabb a tea: tejjel avagy tej nélkül, hogy melyik a kényelmesebb viselet: a szmoking, avagy az estélyi ruha (amit még sohasem viseltem), hogy mi volt az elegáns a múlt heti party-n, amin ott sem voltam, és hogy milyen ízléses ez az étterem. Így ha nem haragszik, rögvest a lényegre térnék: hajlandó nekem gyereket szülni, és gazdagon élni velem, vagy inkább keres egy másik unalmas frátert, aki fiatalabb és gazdagabb ugyan, de folyton megalázza és megcsalja magát, miközben szerelmes szavakat sugdos a fülébe, folyton lerészegedik, és szívből gyűlöli magát, de elkényezteti, hogy maga ebből semmit ne vegyen észre, és a gyerekei alá odatol mindent, hogy rajtuk töltse ki minden szeretetét?

A nő, akit egyébként Napsugárnak hívtak, állt és aztán igent mondott. Igent, hogy hajlandó gyereket szülni neki. Panel nem ugrott fel a székről, csak ennyit mondott:
– Rendben. Akkor most vegye úgy hogy megkértem a kezét. Üljön le és egyen. Ne maradjon ilyen csont sovány, el sem férne magában egy gyerek sem. Napsugár elnevette magát, és enni kezdett.

– Jézusom, maga úgy eszik, mint aki egy éve nem evett!

– Talán maga nem?- és Napsugár megint elnevette magát.

Ezen mindketten nevettek, hazamentek. Napsugárnak persze volt egy saját lakása a 10. emeleten a panelban, elvégre ő a szingli életmód szerint élte az életét, és gyerek szóba sem jöhetett, mert kirúgták az állásából az Egybesült Izzóból azon a címen, hogy találtak nála fiatalabbat. Akkor döbbent rá, hogy öreg, de még mi sem késő.

– Na így lettem én igaz királynő mesélte a Tesco parkírozójában egy csodálatos sport autóból, aminek a nevét sem tudom Napsugár, aki majdnem hölgy szomszédom Homokkomáromban. S nézd e kis kincset lett egy gyerekük, aki fiú.

– Az övé ?

– Úgy tudja, s nézett az ég felé.

– Panelkirállyal mi van ? – kérdeztem.

– Otthon vár bennünket.

Napsugár pát intett kihúzva csoda járgányával a parkírozóból.

Tanulság: éljétek a szinglik boldog és túlhajszolt életét, későn házasodjatok, és azt is csak érdekből, a gyerek pedig csak azért legyen, hogy idősen legyen, aki gondoskodik rólatok. És ha rondák vagytok, nem kell aggódni: nincs olyan plasztikai műtét, mely ne tehetne benneteket ördögien vonzóvá.

(Bognár László közíró. Nagykanizsa, 2016-08-22.)