6 millió készpénzt loptak el egy kanizsai családi házból

Lányuk volt élettársa lopta meg a családot.

A 47 éves, megélhetési gondokkal küzdő nagykanizsai férfi – III. rendű vádlott- tudomással bírt arról, hogy volt élettársának édesanyja és párja több millió forint készpénzt tárolnak otthonukban, ezért amikor a jó viszonyukra tekintettel meglátogatta a sértetteket, fényképeket készített a házról, amit elküldött az 53 éves nagykanizsai férfi barátjának – II. rendű vádlottnak -, valamint annak 44 éves sármelléki ismerősének – I. rendű vádlottnak – is azért, hogy a házba való bejutást ezzel segítse.

I. rendű vádlott pedig 2021 augusztusában egy gépkocsi javíttatásának ürügyével kereste fel otthonában az autószereléssel foglalkozó sértettet, azonban célja az ingatlan feltérképezése volt.

Tavaly előtt szeptember 12-én, vasárnap, III. rendű vádlott azért hívta fel telefonon a sértetteket, hogy kipuhatolja, vasárnapi szokásuknak megfelelően aznap is kimennek– e a bolhapiacra.

Amint a vádlott megtudta, hogy a sértettek nem lesznek otthon, telefonon tájékoztatta I. rendű vádlottat, aki a sértettek házához ment, a bejárati ajtót beszakította, majd a házat átkutatta, és onnan közel 6 millió forintot tulajdonított el, majd az elkövetést követően II. rendű vádlott hazaszállította őt.

I. rendű vádlott az eltulajdonított pénzből két személygépkocsit vásárolt.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfiakkal szemben lopás bűntette miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Rendőrség)

Kapcsolódó

Alig szabadult, másnap már autókat tört fel Nagykanizsán

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta annak a fiatal férfinek a letartóztatását, aki 2023. augusztus 10-én, letartóztatásból való szabadulásának másnapján már autókat tört fel Nagykanizsán.

A férfi gépjárművekből elektronikai eszközöket (pl. pendrive, GPS-készülék, powerbank) tulajdonított el.

Pár nappal később egy nagykanizsai hegyi ingatlanba is bejutott, ahonnan italokat, műszaki cikkeket és egy táskát lopott el.

A férfit minden esetben fiatalkorú társai segítették, akik figyeléssel biztosították, hogy a férfi zavartalanul követhesse el a bűncselekményeket.

A lopással összesen 445.000 forint, míg a rongálással 90.000 forint kárt okozott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája, – helyt adva az ügyészi indítványnak – a bűnismétlés veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem jogerős – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Lezárt ügy: 75 milliót loptak el egy kanizsai családi házból

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy három évvel ezelőtt indult nyomozás végére tettek pontot.

A megalapozott gyanú szerint 2019. december 10-én délelőtt K. Balázs és D. Krisztián betörtek egy családi házba Nagykanizsán, ahonnét több, mint 75 millió forint értékű készpénzt és valutát loptak el. A két férfi ezt követően öt társa segítségével pénzügyi tranzakciókat hajtott végre, gépkocsikat vásárolt, céget alapított annak érdekében, hogy a bűncselekményből származó pénzt eltüntesse, és tisztára mossa.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a bűnügyi felügyelet alatt lévő 45 éves nagykapornaki és a 39 éves beleznai férfiakkal szemben lopás és pénzmosás bűntett, míg további öt társukkal szemben pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta. A rendőrség az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: Rendőrség)

Nagykanizsai lakásokba is betörtek, elítélték őket

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. április 1. napján ítéletet hozott azon férfiakra, akik üvegtörő kalapács segítségével jutottak be 22 sértett lakásába és közel 9 millió forintos kárt okoztak.

A vádlottak 2020 elején az ország különböző városaiban – többek között Gödöllőn, Nagykanizsán, Siófokon, Dunaújvárosban, Komáromban, Egerben – lakásokba törtek be. Az elkövetési helyeket találomra választották ki, elsősorban könnyen megközelíthető földszinti, magasföldszinti lakásokba mentek be, ahonnan készpénzt, műszaki cikkeket, ékszereket tulajdonítottak el. A helyszíneket megfigyelték és ha világítást, illetve mozgást nem észleltek, az ablakon vagy az erkélyajtón egy üvegtörő kalapáccsal lyukat ütöttek, a nyílászárót egy bottal kinyitották, majd bementek a lakásba. A bejárati ajtóhoz egy bútort tettek vagy belülről bezárták, hogy ezzel elkerüljék a véletlenszerű rajtaütést. A férfiak az ellopott készpénzt és a lopott tárgyak értékesítéséből származó bevételt egymás között egyenlő arányban elosztották. Négy esetben csak rongálási kárt okoztak, mert megzavarták őket vagy az ingatlan lakatlan volt.

A vádlottak a 22 sértettnek közel három hónap leforgása alatt kb. 8.000.000 forint lopási és kb. 790.000 forint rongálási kárt okoztak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. április 1. napján hozott ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottakat társtettesként elkövetett lopás bűntettében. Az I. rendű és a IV. rendű vádlottakat 17 rendbeli, a II. rendű vádlottat 16 rendbeli, a III. rendű vádlottat 15 rendbeli, az V. rendű vádlottat 9 rendbeli, a VI. rendű vádlottat pedig 3 rendbeli elkövetésben találta bűnösnek.

Az I-IV. rendű vádlottakat, mint társtetteseket bűnösnek találta 5 rendbeli lopás vétségében is, melyből 4 kísérleti szakban maradt, továbbá az V. rendű vádlottat 3 rendbeli lopás vétségének kísérletében, mint társtettest. (A bíróság a II. rendű és a III. rendű vádlottakat egy-egy vádpont alól felmentette.)

Ezért a bíróság az I. rendű vádlottat 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A II. rendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre ítélte, 1 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint 4 évre a közügyek gyakorlásától. A III. rendű vádlott 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott és 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, míg a IV. rendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre ítélte és ugyanennyi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az V. rendű és a VI. rendű vádlottakat 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől való eltiltásra ítélte.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte az I-V. rendű vádlottaknál, hogy bűnösségüket beismerték, megbánó magatartást tanúsítottak, hogy 4 rendbeli cselekmény kísérleti szakban maradt, s a kár minimálisan megtérült. A II-V. rendű vádlottaknál, hogy büntetlen előéletűek, a VI. rendű vádlottnak pedig 4 kiskorú gyermekről kell gondoskodnia.

Súlyosítóként az I-VI. rendű vádlottaknál, hogy társtettesként követték el a cselekményt, az I. és a VI. rendű vádlottaknál a büntetett előéletet, hogy a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követték el a bűncselekményeket, valamint az I. rendű, a IV. rendű és az VI. rendű vádlottaknál, hogy a büntetőeljárás alatt újabb büntetőeljárás indult velük szemben. Ezen felül az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű és a IV. rendű vádlottak folyamatban lévő eljárás hatálya alatt követték el tettüket.

Az ítéletet a IV. rendű vádlott kivételével a vádlottak és védőik megfellebbezték, az ügyész 3 napot tartott fenn a fellebbezés megfontolására – tudatta honlapunkkal Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Letagadta, hogy tud a kanizsai betörésről

Egy 1996-ban született fajszi nő élettársi viszonyban él egy férfivel, a férfi nőtestvérének nagykanizsai lakásában. A férfi még 2020. november végén ablakbenyomással behatolt az egyik szomszédos lakásba és onnan ellopott értéktárgyakat, így egy SMART televízió készüléket, szarvasagancsot, edényeket, evőeszköz készletet, férfi lábbelit, melyek értéke összesen 400 000,-Ft volt.

Az ellopott tárgyakat a nővel közösen használt lakásukban helyezte el és beszámolt a nőnek a tárgyak eredetéről. A bűncselekményről ekkor tudomást szerző nő részben amiatt, hogy élettársa mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól, részben anyagi helyzetük jobbra fordulását remélve nem tett említést a náluk érdeklődő sértettnek és a helyszínen néhány nap múlva adatgyűjtő rendőröknek a lopásról.

A nő úgy nyilatkozott a helyszínen intézkedő rendőröknek, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában nem tartózkodott otthon és hazatérése után sem vett észre semmit, ami a lopással összefüggésbe hozható. A nő magatartásával a büntetőeljárás sikerét igyekezett meghiúsítani, azonban cselekménye a lakásukban tartott házkutatás során lelepleződött, mivel az élettársa által jogtalanul eltulajdonított tárgyakat a rendőrség megtalálta és lefoglalta.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség bűnpártolás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Sok embernek kárt okozott a kanizsai tolvaj

A törvénnyel már több alkalommal összeütközésbe került 2001-ben született nagykanizsai férfi – a vádlott – 2021. február 24. napján – feltételes kedvezménnyel – szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Ezt követően visszaköltözött korábbi lakóhelyére, édesanyja tulajdonát képező, nagykanizsai hegyi ingatlanba. A hivatalos munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező vádlott 2021. április 16. és 2021. május 6. napja közötti időszakban megélhetését vagyon elleni bűncselekmények elkövetése útján kívánta biztosítani.

– A vádlott 2021. április 16. és 2021. április 23. napja Nagykanizsán, a Kishegyi úton található, és egy nő hagyatéki várományát képező, hegyi ingatlanba – a bejárati ajtók vasrúddal való felfeszítésével – jogtalan eltulajdonítás szándékával behatolt. A vádlott a pinceépületet és a tárolóként használt pincét átkutatta, majd onnan értékek elvitele nélkül távozott, ám a vádlott dolog elleni erőszakos magatartásával 52.500 forint rongálási kárt okozott.A vádlott 2021. április 26. napján az éjjeli órákban Nagykanizsán, a Szőlősgazda úton található, csak részben bekerített, felújítás alatt álló családi házhoz ment. Ennek során a családi ház nyugati oldalán lévő melléképület bejárata elé tett tárgyakat (bútor, fotel, feltekert szőnyeg) elpakolva bement az épületbe, ahonnan 5 db, összesen 3.500 forint értékű reszelőt, 2 db, összesen 2.000 forint értékű lapos fejű csavarhúzót, 1 db, 2.000 forint értékű üvegből készült tortatartót, 10 db, összesen 1.500 forint értékű üvegpoharat és 10 db, összesen 5.000 forint értékű tányért tulajdonított el. Az eltulajdonított tárgyak nem kerültek elő. A vádlott cselekményével 14.000 forint lopási kárt okozott.

-A vádlott 2021. április 28. napján 00.00 órakor Nagykanizsán a József Attila utca 39. szám alatt parkoló Fiat Punto típusú személygépkocsi bal oldali hátsó szélvédőjét egy téglával betörte, majd a gépkocsi utasterében végzett kutatást követően, a hátsó ülésen tárolt élelmiszerek és szatyorban lévő használati tárgyak közül eltulajdonított egy 569 forint értékű „Tastino Waffers” nápolyi csomagot. A vádlott a szélvédőüveg betörésével 15.000 Ft kárt okozott a sértettnek.

-A vádlott 2021. május 04. napján 10.05 órát megelőzően – pontosabban meg nem állapítható időpontban Nagykanizsa Szentgyörgyvári hegy, Kútvölgyi úton lévő hegyi ingatlan kerítéskapuját záró – 200 forint értékű láncon lévő, 2.000 forintot érő lakat széthúzásával – jogtalan eltulajdonítás céljából – behatolt az udvarba. A vádlott ennek során megpróbálta eltulajdonítani a borospince előtti betonozott részen leállított ismeretlen márkájú, 60.000 forint értékű, piros vázas cross -motorkerékpár vázát, melyet az udvaron belül több méterre eltolt, azonban végül mégsem vitt el, ugyanis a motorblokk nélküli járművet nem tudta elindítani.

-A vádlott 2021. május 04. napján hajnali 2.00 óra és 6.30 óra között, Nagykanizsán, a Platán sor 8/A. 2. számú lépcsőház előtti parkolóban megpróbálta eltulajdonítani, a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet jelölő táblához láncolt, 200.000 forint értékű Motorhispania Furia 50 típusú segédmotor-kerékpárt. Ennek során a nála lévő erővágóval megpróbálta szétvágni az acélsodronyból készült motorzárat, majd annak eredménytelensége után a táblarögzítő bilincset vágta le. Ennek során a motorzárat a tábla oszlopáról lehúzta, azonban a motort végül nem vitte el. A vádlott magatartása következtében eltört a segédmotor-kerékpár hátsó kereke felett lévő sárvédő idom és a motorblokk mellett lévő láncvédő burkolat, valamint megsérült a motorzár sodronya és annak műanyag burkolata, mellyel 45.000 forint rongálási kárt okozott.

-A vádlott 2021. május 05. napján 22 óra 30 perc körüli időben Nagykanizsán, a Kazanlak körút 11. szám előtti parkolóban álló Suzuki Swift típusú személygépkocsit – ismeretlen módszerrel – kinyitotta, majd a gépjármű utasterét átkutatta, ennek során a váltónál lévő dobozból magához vett legalább 400 forintot. majd a kesztyűtartóban talált tanksapka kulccsal – annak ellenére, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezett – használat céljából beindította a járművet. Ennek során a vádlott a személygépkocsival 5-6 méter megtétele után felugratott a padkára, ahol a parkolóhely előtti sövényben állt meg. Ezt követően egy ideig a kocsiban még zenét hallgatott, majd abból kiszállt, hogy segítséget kérjen a jármű útpadkáról való letolása érdekében. Ennek során megszólította az éppen hazafelé tartó a tulajdonost, aki a vádlott cselekményéről tudomást szerezve, megpróbálta őt a helyszínen eredménytelenül visszatartani. Az ellopott pénzből a vádlott energiaitalt vásárolt.

-2021. május 6-án 14.00 óra és 14 óra 30 perc közötti időben a vádlott Nagykanizsa, Szentgyörgyvári hegyen lévő Kis Éden úton egy hegyi ingatlanhoz ment, ahol az utcafronti kerítésen átmászott, majd felmászott az erkélyre. Ezt követően az erkélyajtót befeszítve bejutott a pincébe, melynek padlását értékek után kutatva eredménytelenül átforgatta, majd a felső szintet az alsó szinttől elválasztó ajtót vállal benyomva lejutott a földszinti részre. Itt az egyik szobából magához vett egy 7.995 forint értékű Mindig Tv dekódert és egy távirányítót, valamint egy 4.500 forint értékű voki tokit, majd a konyhába ment, ahonnan az asztalról szintén a táskájába rakott egy csomag, 525 forint értékű fodros nagy kocka száraztésztát.

Ezt követően a vádlott ismét felment az emeletre, majd az erkélyről leereszkedve a pince déli oldalára felrögzített 3 kamera közül, a lépcsőfeljáró felé irányított 3.000 forint értékű kamerát levette, melynek későbbi sorsa ismeretlen maradt.

A vádlott – ajtófelfeszítés módszerével – az ingatlan autóbejáróján található fémből készült, 2,5×2,5 m-es tárolóba is bement, ahol egy benzines kannából a benne lévő üzemanyagot az ott tárolt 15 éves – azonban már több éve nem használt, lyukas hátsó kerékkel rendelkező – Keeway típusú robogó tankjába beleöntötte, abból a célból, hogy a robogót néhány próbakörre elvigye. Ennek során többször is megpróbálta elindítani a motort, melynek eredménytelensége után távozott a helyszínről. A vádlott a cselekményével 16.020 forint lopási és 33.500 forint rongálási kárt okozott, melyből a TV dekóder és távirányító vádlotti visszaszolgáltatásával 7.995 forint összeg a nyomozás során megtérült .

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a vádlott ellen, mint különös visszaeső ellen jármű önkényes elvétele bűntette, lopás bűntette és vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Mindent vitt a 20 éves kanizsai tolvaj

-Egy 2000-ben született nagykanizsai fiatalember 2020. január 9-én délelőtt bement az egyik sértett Nagykanizsa, Pontyos u.-i – nyitott házába, majd onnan eltulajdonított egy CrossXTools motoros láncfűrészt 20.518,- Ft értékben. A nyomozóhatóság a fűrészt a gyanúsítottól lefoglalta és a sértettnek kiadta, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült.

-A gyanúsított 2019. november 21-én délután ablakbetörés módszerével bement egy másik sértett Nagykanizsa, Édenkert u.-i-lakóházába, majd onnan egy Dyras televíziót, egy Thomson beltéri egységet, egy szerszámkészletet és egy Bosch dekopírfűrészt tulajdonított el összesen 124.185,- Ft értékben, míg a rongálással 13.250,- Ft kárt okozott. A nyomozóhatóság a beltéri egységet és a televíziót a gyanúsítottól lefoglalta és a sértettnek kiadta, így a bűncselekménnyel okozott kárból 90.185,- Ft megtérült.

A gyanúsított a 2019. december 7-ét megelőző napokban ablakbefeszítés módszerével, lopási céllal ismét bement a fenti házba, ahol kutatást végzett. Onnan nem tulajdonított el semmit, ám a rongálással 2000,- Ft kárt okozott.

-A gyanúsított 2019. december 28-án napközben lakatpántlefeszítés módszerével bement egy további sértett Nagykanizsa, Szent Donát u.-i-házába, majd onnan eltulajdonított egy csomag cigarettadohányt 2000,- Ft értékben, míg a rongálással 1000,- Ft kárt okozott. A bűncselekménnyel okozott kár a nyomozás során nem térült meg.

-A gyanúsított a 2019. december 28. és 2020. január 8. közötti időszakban ablakbetörés módszerével bement egy másik sértett Nagykanizsa, Édenkert u.-i-hétvégi házába, majd onnan 10 doboz macskaeledelt és egy doboz tejet tulajdonított el 5000,- Ft értékben, míg a rongálással 5000,- Ft kárt okozott. A bűncselekménnyel okozott kár a nyomozás során nem térült meg.

-A gyanúsított 2019. december 24-én este a nyitott kapun bement egy további egy további sértett Nagykanizsa, Nagybagolai u.-i-házának bekerített udvarára, majd a sértettnek az ott leparkolt, lezáratlan Isuzu személygépkocsiban lévő pénztárcájából eltulajdonított 47.000,- Ft készpénzt. A nyomozóhatóság a pénzt a gyanúsítottól lefoglalta és a sértettnek visszaadta, így a bűncselekménnyel okozott kár megtérült.

-A gyanúsított a 2019. szeptembere és 2020. január 8. közötti időszakban ajtóbefeszítés módszerével behatolt egy újabb sértett Nagykanizsa, Édenkert u.-i -hétvégi házába, valamint az ahhoz tartozó pincébe és melléképületbe, majd azokból eltulajdonított egy Stihl fűrészt, egy hegesztőtrafót, egy MTD fűnyírógépet, egy Honda motoros permetezőt, egy damilos kaszát, egy légpuskát és 20 liter pálinkát összesen 245.000,- Ft értékben, míg a rongálással 10.000,- Ft kárt okozott. A bűncselekménnyel okozott kár a nyomozás során nem térült meg.

A gyanúsított a cselekmények elkövetésének időszakában munkaviszonnyal és jövedelemmel nem rendelkezett, létfenntartását vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből biztosította.

-A gyanúsított 2019. november 11-én napközben egy Nagykanizsa, Nagybagolai u.-i-lakóházban szóváltásba került édesanyjával, aki kérdőre vonta, amiért pénzt tulajdonított el a tárcájából. A gyanúsított ettől indulatba jött, majd felkapott egy széket és azzal arcul ütötte a sértettet. A sértett a bántalmazás miatt arccsonttörést, valamint bal szemhéja és a bal szeme körüli terület zúzódását szenvedte el. A fenti sérülések közül az arccsonttörés 8 napon túl, mintegy 6 hét alatt gyógyult.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Milliós értékben loptak műszaki cikkeket egy kanizsai áruházból

Betöréssel több millió forint értékben telefonokat, táblagépeket loptak el kedden egy nagykanizsai műszaki áruházból – közölte az MTI megkeresésére szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

(A fotó illusztráció)

Sznopek Veronika a Zalai Hírlap információját megerősítve elmondta: keddre virradó hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, a Dózsa György utcában betörtek egy műszaki áruházba.
Az üzletből telefonokat, táblagépeket loptak el több millió forint értékben.
A nagykanizsai rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás miatt indított nyomozást az egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben – tette hozzá a szóvivő. MTI

Garázsokat törtek fel Kanizsán

A nagykanizsai rendőrök egy 19 éves kilimáni és egy 19 éves vindornyaszőlősi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal december 5-én (hétfőn) az éjszakai órákban Nagykanizsán, több garázsba is betört, ahonnan különböző élelmiszereket és tisztítószereket loptak el.

A nagykanizsai rendőrök a két 19 éves fiatalt elfogták és előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett, gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hírében.

nagykanizsa-garazsfeltores

Kitalálod, melyik magyar városok dobogósok lakásbetörésekben?

Érden és Kecskeméten 2015-ben lakosságarányosan hatszor annyi lakásbetörés történik, mint Sopronban és majdnem négyszer annyi, mint Szombathelyen – olvasható a HVG cikkében a figyelemfelkeltő adat.

A hetilap cikkéből kiderül, hogy hogyan állnak a magyarországi városok a 10 ezer főre vetített lakásbetörések számát tekintve – írta a portfolio.hu.
Ha a HVG adatai a valóságnak megfelelnek, akkor tavaly Nagykanizsa „bronzérmes” lett.

nagykanizsa-lakasbetores-statisztika

1 2