Csúnya baleset Nagykanizsán

Egy 53 éves férfi kedden 8 óra 35 perckor Nagykanizsán, a Batthyány úton közlekedett Renault Master típusú teherautójával, amikor a Kisfaludy utca kereszteződésében az „Elsőbbségadás kötelező!” tábla hatálya alatt nekiütközött egy, a védett útvonalon haladó Opel Corsának.
Az ütközést követően a Renault egy épület falának, az Opel pedig egy parkoló személyautónak csapódott.
A balesetben mindkét sofőr nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Beton hídfőnek ütközött egy Opeles Nagykanizsán

Egy 59 éves nő hétfőn 12 óra 30 perckor Nagykanizsán, az Alkotmány utcán közlekedett Opel típusú személyautójával a belváros irányába, amikor eddig ismeretlen körülmények között az árokba hajtott, majd egy beton hídfőnek ütközve állt meg.
A palini városrészben történt balesetben a biztonsági övét nem használó sofőr nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Balesetek Nagykanizsán és környékén

Több baleset is történt az elmúlt napokban Nagykanizsán és környékén.

Pénteken délelőtt egy 30 éves férfi Surd és Nagykanizsa között eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és Daewo autójával árokba csapódott, majd az autó a tetején átborulva állt meg. A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

Egy 78 éves férfi pénteken 17 óra 10 perckor Nagykanizsán, a Kisrác utcában az Alsótemető utca irányából közlekedett Opel Astra típusú személyautójával, amikor a Nagyrác utca kereszteződésében nekiütközött egy Suzuki Swift típusú gépkocsinak.
A balesetben a Suzuki egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Pénteken egy biciklist is elsodortak a városban.

Egy helyi férfi 19 óra körül Nagykanizsán, a Fő utcán közlekedett az Eötvös tér irányából a Deák tér felé Lada Niva típusú személyautójával, amikor jobbra kanyarodás közben nekiütközött egy mellette, kerékpársávon haladó biciklisnek.
A balesetben a kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett – tudatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Biciklist ütöttek el Nagykanizsán

Egy 74 éves garabonci nő kedden 10 óra 10 perckor Nagykanizsán, a Balatoni úton közlekedett egy Opel Zafira típusú személyautóval, amikor a Postakerti útra történő kanyarodása során, figyelmetlensége miatt elütött egy kerékpárost.
A baleset következtében a biciklis nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett – írta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jobb hírünk is van, ugyanis hegyi pincék fosztogatóját kapták el a karosi zsaruk.

A zalakarosi rendőrök elfogták azt az 54 éves férfit, aki besurrant egy galamboki házba, továbbá négy környékbeli pincébe is betört.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. március 26-án a Csapihoz tartozó Világos hegyről kérte egy gazda a rendőrség segítségét, mivel valaki betört a pincéjébe és azt szemmel láthatóan életvitelszerűen használja.

A zalakarosi rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, aminek eredményeképpen azonosították és még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 54 éves személyt, aki másik négy pincébe és egy családi házba is bement, ahonnan evőeszközöket, poharakat, kerti kéziszerszámokat, építési anyagokat, elektromos ventilátort és lábbelit lopott el.
A helyszíni szemle során a nyomozók a férfi által használt pincében egy részben feldolgozott őzbak tetemet is találtak, melyet lefoglaltak és átadtak az illetékes vadásztársaságnak.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság az 54 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított nyomozást – adta hírül szerdán a ZMRFK.

Árokba csapódott a Forddal Surd és Miklósfa között

Egy beleznai nő Ford személyautójával közlekedett hétfőn reggel 8 órakor Surd irányából Miklósfa felé személyautójával, amikor egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett és a vízelvezető árokba csapódott.
A balesetben a sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Egy másik hétfői kanizsai baleset.
Egy férfi személyautóval közlekedett Nagykanizsán, a Balatoni úton a Huszti tér irányából a Petőfi út felé, amikor nekiütközött egy kijelölt gyalogátkelőhely előtt forgalmi ok miatt megálló Opel Astra típusú gépkocsinak.
A balesetben az Opel vezetője nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
(Fotó és forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Meghúzták a kocsiját Kanizsán, keresi a károkozót

Nem hittem hogy velem is megtörténhet egy ilyen “cserbenhagyás”!
Reménytelen kísérlet, de talán jelentkezik az, aki meghúzta az autónkat!
Volvo S40 Városkapu 6. előtt parkoltam.
Megírnánk a betétlapot! Elmondanám neki, hogy nekünk ez az autó 10x többet ér mint az ára!
A biztosítója sem emelné a kötelezőjét vészesen meg.
Valószínű, fehér autó lehetett és a sérülésből ítélve egy magasabb autó!
Minimum kamion, hogy ekkora kárt okozott egy Volvóban!
Viccet félretéve.
Ezeket a sorokat már lenyugodott állapotban írom!
Így nem kell kicsillagoznom azokat a szavakat, amelyek elhagyták a számat az elmúlt 1 órában!
Tehát várom jelentkezésed! Köszönöm! – olvastuk a Facebookon.
Tóth Józsefnek a károkozó Facebook oldalán privát üzenetben írhat. El fogja olvasni!

Oszlopnak csapódott Nagykanizsán, súlyosan sérült

Nagykanizsán, a Balatoni utcában a Hevesi út felé közlekedett péntek éjszaka 23 óra 30 perckor Suzuki Swift típusú személyautójával egy 55 éves helyi férfi, amikor figyelmetlensége miatt nekiütközött egy útpadkának, majd nekicsapódott egy oszlopnak.
A sofőr nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett a baleset következtében.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Baleset a kanizsai Vásárcsarnoknál

Csütörtökön este 21 óra körüli időben baleset történt a nagykanizsai Vásárcsarnoknál.

Olvasónk nagy távolságból készült fotóin az látszik, hogy az esethez a rendőrség és a mentők is vonultak.

A balesetről részletekkel később jelentkezünk, megvárjuk a hatóságok hivatalos közleményét.

Frissítés!

Egy vezetői engedéllyel nem rendelkező 15 éves helyi fiú 2018. január 18-án 20 óra 46 perckor Nagykanizsán, a Vásárcsarnok melletti parkolóban közlekedett egy Opel Astra típusú személygépkocsival, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, fék helyett a gázpedálra lépett és nekiütközött az épület falának.
A baleset következtében a gépkocsi 19 éves utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett – írta közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kerékpársávban ütközött biciklisnek egy autós Nagykanizsán

Egy 58 éves kanizsai nő szerdán 11 óra 10 perckor Nagykanizsán, a Rozgonyi utca kerékpársávján biciklizett a Sugár utca irányából az Erzsébet tér felé, amikor hátulról nekiütközött egy személyautó.
A kerékpáros elesett és a balesetben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.)